Egy ember meghalt, amikor autó és személyvonat ütközött hétfőn délelőtt a Vas megyei Nagysimonyi belterületén – közölte az MTI-vel a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.
Már ma pályára viszi 2018-as Forma-1-es autóját a Red Bull Forma-1-es csapata. Az osztrák istálló délelőtt mutatta meg a nagyközönségnek RB14-es modelljét. Az új autó a tavalyi modell továbbfejlesztése, ám természetesen számos elemében megújult az új szezonra. Különösen szembetűnő az új festés, mely a csapat tájékoztatása szerint még nem végleges:
A Chelsea vezetőedzője, Antonio Conte csapata tökéletes játékában és Lionel Messi gólképtelenségében bízik a Barcelona ellen, a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének keddi első felvonásán.
A Fimakadémia tagjai titkos szavazáson már döntöttek arról, hogy melyik 5 alkotást és alkotót jelölik a 3. Magyar Filmdíjra, a nézők pedig mától adhatják le voksaikat.
A vagyonfeltöltés utáni lelkesedés kiábrándulásba váltott az Opusnál, a Konzum is esik, miközben a piac egy jeles szereplője nyilatkozott a cégekről, hasonló ázsiai cégformák jeleit felfedezvén bennük. Az OTP és a Richter is esnek, a Mol emelkedik, Európa közben az irányt keresi. Emelkedett az olajár, kicsit javult a forint helyzete.
„Ez egy nagyon komoly téma, és egy olyan jelenség, amelyet egyre gyakrabban tapasztalunk” – mondta a franciaországi zsidó szervezeteket tömörítő Crif vezetője.
Egészen a vasárnap esti Rochdale–Tottenham mérkőzésig azt gondolhattuk, hogy már nem az igazi az angol labdarúgó FA-kupa. Már nem az óriásiölők sorozata. Ám aztán a kiscsapat ismétlésre kényszerítette a Spurst, így a viccesebbek az előző hét eredményein elmerengve akár meg is állapíthatták: a Rochdale olyan, mint a Juventus. Mert, hogy mindkettő pá
A legfrissebb adatok szerint tavaly év végén 2478 milliárd forintnyi megtakarítás volt Tartós Befektetési Számlákon (TBSZ), ami a 2013-ban mért 1236 milliárdnak több mint duplája. Miközben a TBSZ-ek száma is évről évre nő, a Nyugdíj-előtakarékossági...
Egyre több új építésű otthon kerül piacra, az idei évben várhatóan évtizedes rekordot döntenek a lakásépítési adatok. Érdemes azonban körültekintőnek lenni vásárlás előtt.
Az izraeli védelmi minisztérium kísérletet hajtott végre a "Nyíl-3" nevű, nagy hatótávolságú rakéták megsemmisítésére szolgáló rakétarendszerrel, amelynek célja az Iránban jelenleg fejlesztés alatt álló precíziós rakéták elleni védelem - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet hétfőn.
Kilencszázhúsz millió forintos áfacsalás miatt javasol vádemelést a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) egy Győr-Moson-Sopron megyei bűnbanda ellen, amelynek tagjai ipari repceolajjal kereskedtek – tájékoztatta a NAV Nyugat-Dunántúli Bűnügyi Igazgatóság sajtóreferense hétfőn.
Már-már hagyománynak mondható, hogy a Pénzcentrumon pénzügyekkel kapcsolatos Google-keresési javaslatokat válaszolunk meg. Most azokat az ajánlatokat vettük górcső alá, melyeket akkor dobott fel nekünk a kereső, ha azt gépeltük be, hogy...
Egy iraki bíróság halálra ítélt hétfőn egy török nőt, mert csatlakozott az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezethez, tíz másik külföldi nőt pedig terrorizmus vádjával életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélt - közölték hivatalosan.