2018. február 16. péntek

febr. 16
15:26
Katasztrófa Tápai Szabináéknál: élő adásban üzent párjának a kézilabdázó (Blikk)
Élő adásban üzent Kucsera Gábornak Tápai Szabina a Mokka stúdiójában, ugyanis elmondása szerint katasztrófa történt otthonukban. A fiatal anyuka ezután arról is mesélt, hogy kistestvért terveznek Beninek. A sztárpár most úgy érzi, eljött az ideje a második babának. És hogy kislányt vagy kisfiút szeretnének-e, kiderül a videóból:
febr. 16
15:27
Soros György az Európai Központi Bank egyik igazgatójával tárgyalt (hirado.hu)
A milliárdos spekuláns az Európai Központi Bank (EKB) egyik igazgatójával tárgyalt az euróövezet integrációjának elmélyítéséről, ami bírálatokat váltott ki az Európai Parlament néhány képviselőjéből – adta hírül pénteken a Reuters brit hírügynökség.
febr. 16
15:27
Zsíros olajüzletet kötött Oroszország Rijáddal (USAracing)
A kínaiak várhatóan már eleve hajlandók dollármilliárdokat önteni a közel-keleti királyságba, a közös orosz–kínai alap csak bővíti a kört – s nem csak az olaj vonatkozásában.
febr. 16
15:27
Márton Anita aranyért megy Birminghambe (m4sport.hu)
A klasszis súlylökő úgy érzi, kivételes nap lehet a számára március 2-a.
febr. 16
15:27
A szülőktől remélnek segítséget az iskolai vizesblokkok felújítására (HírTV)
Sem az önkormányzat, sem a fenntartó Klebelsberg Központ nem akar beszállni Szekszárdon.
febr. 16
15:28
Már gyerekként is bűvésznek készült a Mestermágus: elárulta, ki a példaképe (Blikk)
A portugál Luís de Matos (47) mestermágus is hazánkba látogat május 2–6. között, ugyanis ő a The Illusionists című show legnagyobb bűvésze – a világhírű illuzionistákról szól a Blikk e heti sorozata.
febr. 16
15:29
Honfitársa Neymarról: Szörnyeteget teremtünk! (m4sport.hu)
Nagyon kemény szavak a PSG sztárjáról.
febr. 16
15:30
Ezer szónál többet mondó kép készült a magyarországi katasztrofális influenzahelyzetről (Blikk)
Az előző hetinél 27,5 százalékkal több beteg fordult influenzás tünetekkel orvoshoz, ez több mint 60 ezer embert jelent. 72 kórházban látogatási tilalom van érvényben.
febr. 16
15:30
Soros György miatt tiltakozik az Európai Parlament néhány képviselője (Infostart)
Soros György az Európai Központi Bank egyik igazgatójával tárgyalt az euróövezet integrációjáról.
febr. 16
15:32
Főzzünk ízletes hagymalevest – Pofonegyszerű az elkészítése, itt a recept! (Blikk)
Finom, egészséges és könnyű elkészíteni!
febr. 16
15:33
Egyszerűbb lett a gázkészülékek cseréje (ProfitLine)
Észszerű szabályokat vezetett be a kormány február elsejével a gázkészülékek cseréjére vonatkozóan, így értékes időt és felesleges kiadásokat takaríthatnak meg a fogyasztók - hangsúlyozta a Miniszterelnökség kabinetügyek koordinációjáért felelős helyettes államtitkára pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
febr. 16
15:33
Soros György találkozót kért az Európai Központi Bank egyik igazgatójához, és kapott időpontot (ATV)
Soros György az Európai Központi Bank (EKB) egyik igazgatójával tárgyalt az euróövezet integrációjának elmélyítéséről, ami bírálatokat váltott ki az Európai Parlament néhány képviselőjéből - adta hírül pénteken a Reuters brit hírügynökség.
febr. 16
15:34
Mit rejt a kemény öklöző szíve? – Elképesztően édes Klicsko meg a pici lánya együtt – fotók (Blikk)
Hayden Panettiere férjét, Volodimir Klicskót a barbadosi tengerparton kapták lencsevégre a fotósok.
febr. 16
15:36
Döbbenetes felvételek az emberről, aki nem látszik – fotók (Blikk)
Olaszország - Ha kicsit jobban elmerülünk a következő fotókban, akkor észrevesszük, hogy nem egyszerű képekről van szó.
febr. 16
15:36
Nagy skalpot gyűjtött be! Gulácsi legyőzte példaképét (Blikk)
Nagy skalpot gyűjtött be Gulácsi Péter (27) és csapata, a német RB Leipzig a labdarúgó-Európa-ligában. A lipcseiek a kieséses szakaszban, a legjobb 32 között az olasz bajnokság éllovasát, a Napolit győzték le idegenben 3-1-re.
febr. 16
15:36
Campus Mundi – kitárulhat a világ a fiatal egyetemisták előtt (hirado.hu)
Közeleg a Campus Mundi nemzetközi ösztöndíjra való jelentkezési határidő. A magyar kormány által is támogatott, 2016-ban elindított program keretében több ezer egyetemista tölthet el néhány hónapot álmai országában.
febr. 16
15:36
Bordélyházakról tett meglepő kijelentést Fodor Zsóka (Ripost)
A színésznő a Mokkában fejtette ki véleményét a kényes témával kapcsolatban.
febr. 16
15:36
Megrázó részletek a rendőrbalesetről, ez a fiatal járőr az áldozat (Ripost)
A fiatal rendőr még a 22. életévét sem töltötte be, amikor a tragédia történt.
febr. 16
15:36
Shane Tusup elhagyja Magyarországot? (Ripost)
A korábbi úszókapitány beszélt az amerikai edző sorsáról.
febr. 16
15:36
Visszatér a nagy farmerdivat! Így leszel szexi benne (Ripost)
Ismét fénykorát éli a farmerszoknya! Tavasszal villannak a combok, a bokák. A férfiak kedvenc időszaka ez. Válassz te is a legújabb szexi darabok közül!
febr. 16
15:39
Jó a hangulat a tőzsdéken, tovább emelkedhet Európa (Portfolio)
A hét utolsó napját emelkedéssel zárta a japán tőzsde, míg az európai részvényindexek is emelkedést mutatnak pénteken. Az amerikai tőzsdék egyelőre mínuszban járnak, kiemelt makroadat hiányában hangulatalapú kereskedés jöhet ma...
febr. 16
15:39
Épülhet a Hotel Vsgrd: Tiborcz fejezheti be a félbemaradt luxusszállót a Dunakanyarban (444.hu)
A Hotel Vsgrd nem vicc, valóban ez a neve az Orbán Viktor vejének közvetett tulajdonában lévő vállalatnak.
febr. 16
15:39
Törökországban szabadlábra helyezték a Die Welt tudósítóját (USAracing)
Angela Merkel örömének adott hangot az újságíró szabadulása után és reméli, hogy a többi fogva tartott gyors bírósági eljárásra számíthat Törökországban.
febr. 16
15:39
Rosberg már tippelt a világbajnokra (m4sport.hu)
Honfitársa, és kollégája, Timo Glock is „jósolt” kicsit.
febr. 16
15:39
Merkel: nagy lehetőségek vannak a német-lengyel kapcsolatokban (vg.hu)
Németország és Lengyelország a menekülésre késztető okok felszámolásáért folytatott küzdelemtől a közös védelmi politikáig számos területen hozzájárulhat közösen az Európai Unió fejlődéséhez – hangsúlyozta Angela Merkel német kancellár pénteken Berlinben Mateusz Morawiecki lengyel kormányfővel folytatott megbeszélése után.
febr. 16
15:41
Lengyel-szlovák beruházás nyit utat az LNG előtt Magyarországra (Portfolio)
Az Eustream szlovák átvitelirendszer-üzemeltető és lengyel partnere, a Gaz-System bejelentette, készen állnak a szlovák-lengyel földgáz interkonnektor megépítésére; így 2021-től lengyelországi LNG-eredetű földgáz is érkezhet Magyarországra....
febr. 16
15:41
Orbán Viktor: a keresztény kultúrát meg kell őrizni (USAracing)
Az átalakuló világban a politikai viták középpontjába mindenhol az identitáskérdések kerülnek, ez Európában látható a leginkább, mert a migráció felerősítette ezeket a kérdéseket.
febr. 16
15:41
Szoros kanadai győzelem férfi curlingben (m4sport.hu)
Majdnem meglepetést okoztak a hazaiak a címvédők ellen.
febr. 16
15:41
Veszteséges negyedévet zárt a Deere (vg.hu)
Veszteséggel zárta az amerikai Deere & Co pénzügyi első negyedévét a decemberi amerikai adóváltozások miatt egyszeri tétel hatására, ugyanakkor a bevétele megugrott a cég termékei iránti megnőtt kereslet hatására.
febr. 16
15:45
Több tízezer nyugdíjasnak tartozik az állam? (ATV)
A Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke arra szólította fel a magyar államot, hogy azonnal emelje fel annak a mintegy negyvenezer embernek a nyugdíját, akik a 2016-ban végzett munkájukkal erre jogosultságot szereztek.
febr. 16
15:45
A korona az új kriptovaluta (AQUA)
A bemutatott terv szerint a korona üzleti modell része lesz egy erre létrehozott bank és fizetési platform, ami a svájci pénzügyi hatóságok felügyelete alatt működik.
febr. 16
15:45
A svédek egy harmadik percben ütött góllal nyertek (m4sport.hu)
A finnek könnyedén győzték le a norvégokat.
febr. 16
15:48
Soros titokban tárgyalt az Európai Központi Bank egyik igazgatójával (Menedzsment Fórum)
Még novemberben történt, most derült ki. Többen ki is akadtak az Európai Parlamentben.
febr. 16
15:51
Törökországnak enyhítenie kell terrorellenes törvényén! (USAracing)
Ellenkező esetben az Európai Unió nem törli el a vízumkényszert Törökországgal szemben – közölte Didier Reynders belga külügyminiszter.
febr. 16
15:51
A 44 éves műsorvezető őszintén beszélt arról, amiről sok nő nem merne (Femcafe)
Úgy gondolta, felesleges titkolóznia.
febr. 16
15:54
Könnybe lábad a szem: ennél szívszorítóbb dolgot nem lehetett látni Valentin-napon – fotó (Blikk)
Egy kellemes Valentin-napi vacsorával ünnepelt az amerikai Chasidy Gwaltney február 14-én, mikor valami igazán szívszorítót látott.
febr. 16
15:54
Hollik: az Európa Tanács emberi jogi biztosa Soros György szolgálatában áll (hirado.hu)
Hollik István KDNP-s országgyűlési képviselő szerint elképesztő, hogy Nils Muiznieks, az Európa Tanács (ET) emberi jogi biztosa ilyen leplezetlenül Soros György szolgálatában áll.
febr. 16
15:54
Ősszel érkezik az új 3-as BMW – ezek a motorok kerülhetnek bele (Auto Pult)
A BMW palettájának alapját adó négyajtós modellek (3-as, 5-ös és 7-es sorozat) közül a legkisebben a sor, hogy új generációba lépjen. A jelenlegi változatot ugyan folyamatosan reszelgették a bajorok, és egy nagyobb frissítésen is átesett, de így is már hat éve lesz idén, hogy bemutatkozott. Az alapoktól megújuló 3-as leleplezésére tehát már nem kell sokat várnunk, ugyanis az őszi Párizsi…
febr. 16
15:57
Kiderült, miért lett vége Jennifer Aniston házasságának! (Blikk)
Mikor Jennifer Anniston és Justin Theroux összeházasodtak, igazi tündérmesének tűnt kettejük szerelme.
febr. 16
15:57
Újra a masszív pénznyomtatót jelölték a jegybank élére, végre esik a jen (Portfolio)
A piaci várakozásokkal összhangban Haruhiko Kuroda eddigi jegybankelnököt jelölte az újabb 5 éves tisztségre ma reggel Abe Shinzo japán kormányfő. A jen reggel óta újra esik, igaz csak a dollárral szemben és ennek jórészt technikai elemzési...
febr. 16
15:57
Havazásra és nagy ködre figyelmeztetnek (Háziállat)
Nyugat felől pénteken és szombaton is újabb frontok érik el hazánkat. Északon néhány centiméter hó is lehullhat. A két front között leáll a szél, éjszaka nagy területen köd képződik.
febr. 16
15:57
EP képviselők: A spekuláns illetéktelenül befolyásol politikailag kényes ügyet (USAracing)
Soros György az Európai Központi Bank egyik igazgatójával tárgyalt az euróövezet integrációjának elmélyítéséről, ami bírálatokat váltott ki az Európai Parlament néhány képviselőjéből.
febr. 16
15:59
Veszélyes dologra vette rá a párját Kulcsár Edina – Senki ne csinálja utána! – videó (Blikk)
- Az egyik bevásárlóközpontban mutatványozott Kulcsár Edina barátja.
febr. 16
16:00
Folytatódik a sztrájk a Bosch miskolci üzemében (Adózóna)
Vasárnap ismételten munkabeszüntetéssel folytatódik a sztrájk a Bosch-konszern miskolci üzemében, mivel eredménytelen volt a csütörtöki tárgyalás a Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. cégvezetése és a munkavállalói érdekképviselet között – közölte az Életre Tervezett Munkavállalók Országos Szakszervezete (ÉTMOSz) az MTI-vel.
febr. 16
16:03
Richter - Rendkívüli tájékoztatás (ProfitLine)
Rendkívüli tájékoztatás.
febr. 16
16:03
Már indokolt hazánk felminősítése (hirado.hu)
Elsőként a nagy hitelminősítők közül a Standard & Poor’s (S&P) vizsgálja a magyar adósbesorolást. A jelentés péntek este piaczárás után kerül nyilvánosságra. Bár a gazdasági adatok már indokolnák a felminősítést, a várakozások szerint erre csak a második fél évben kerül sor.
febr. 16
16:03
Szomorú jelentés: ezen a listán még a románok is megelőznek minket (Pénzcentrum)
Magyarország nem tagja a legszilárdabb jogállamisággal bíró országok klubjának - állítja egy friss kutatás. A 113 országot vizsgáló felmérés szerint hazánk a középmezőnyben tartózkodik a törvényekhez való ragaszkodás szempontjából. Sok...
febr. 16
16:03
Katasztrófa kellene a kudarchoz (Azenpenzem)
Már pusztán az a tény, hogy kétszer is le tudta győzni a magasabban jegyzett játékosokat bevető Litvániát, sokat elárul a képességeiből.
febr. 16
16:03
Szegeden nem foglalkoznak a bevándorlásellenes állásfoglalással (HírTV)
A kormánypropagandában a „Stop, Soros!” törvény mellett kiálló határozat nem került napirendre a közgyűlésben.
febr. 16
16:03
Zámbó Jimmy miatt hívták ki a mentőket (Femcafe)
Elképesztő történet!

Keresés