Hivatalból eljárást indított Romániában az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) pénteken Viorica Dancila miniszterelnök ellen, amiért a politikus megsértette az autistákat.
Komoly előrelépést vár a 2018-as Forma-1-es idényben a Williams technikai igazgatója, Paddy Lowe. A brit istálló csütörtökön, Londonban mutatta be új, FW41-es kódjelű versenyautóját a nagyközönségnek, mely már első blikkre is jelentősen eltér elődjétől. A Williamsnél azt remélik, a teljesen új szemlélet mentén elkészült autóval beleszólhatnak a nag
Az Air France-KLM nagyságrendekkel növelte a forgalmát tavaly, de a francia-holland légitársaság így sem tudta elkerülni a veszteséges évzárást – írja a Handelsblatt német üzleti napilap.
Kemény vádakat fogalmazott meg a Ferencváros labdarúgó csapatának korábbi vezetőedzője. Bobby Davison, aki 2008 és 2009 között irányította a zöld-fehérek szakmai munkáját.
Elfogadták Szegeden az önkormányzat 2018-as költségvetését 57 milliárd forintos főösszeggel pénteken, a város idén 30 milliárd forintot fordít fejlesztésére.
Harminc százalékkal csökkent a csecsemőhalandóság Magyarországon 2013 óta - közölték egy koraszülött-ellátással kapcsolatos, pénteken kezdődött nemzetközi konferencia szervezői az MTI-vel. Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár a tanácskozást üdvözölve azt írta: a cél, hogy minden vágyott gyermek megszülethessen, és ha a vártnál
Az Instagram közösségi oldal eleget tett az orosz hatóságok kérésének, és eltávolította azokat a bejegyzéseket, amelyeket Alekszej Navalnij orosz ellenzéki aktivista osztott meg az orosz kormányfő-helyettes és egy milliárdos iparmágnás találkozójáról - írta a Deutsche Welle német közszolgálati médium angol nyelvű honlapján pénteken.
A pénteki piaczárást követően jelenik meg az idei első hitelminősítői döntés, a Standard & Poor’s (S&P) kezdi a magyar szuverén besorolások vizsgálatsorozatát.
Széki Attilát ismertebb nevén "Curtist", leszerződtette az Újpest FC futsal csapata. A téli átigazolási időszak utolsó napján csatlakozott hivatalosan a lila-fehér klubhoz.
Glutént mutatott ki önellenőrzés során a belga gyártó vállalat, a Snack Food Poco Loco nv gluténmentesnek mondott, bio kukoricachipsében - tájékoztatta az MTI-t pénteken a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
Az élcsapatokkal harcolna a 2018-as Forma-1-es évad során a Williams csapata. A brit istálló február 15-én mutatta be új versenyautóját, melyet az előttünk álló idényben Lance Stroll és Szergej Szirotkin terelgethet majd. Robert Kubica fejlesztőversenyzőként segíti az istálló munkáját.
Nincs egyszerű dolgunk, ha arra a kérdésre keressük a választ, hogy miként lehet meggazdagodni. Nem csak azért, mert életviteltanácsadók és üzleti guruk tömkelege hirdeti a kétes igéit, hanem mert a tudományos világ alig foglalkozik ezzel...
Mintegy 200 ezer oldalas dokumentációt kell összeállítani, amelyben a tervező igazolja, hogy a létesítmény teljesíteni tudja a nukleáris biztonsági szabályzatokban szereplő követelményeket.
Az ország egyik legkorszerűbb, a hazai szívgyógyászat élvonalába tartozó szívsebészeti központját Péterffy Árpád professzor hozta létre Debrecenben. A 80 éves szívsebész tiszteletére tartottak ünnepséget február 15-én a Debreceni Egyetemen – közölte az intézmény pénteken.
Tudtuk, hogy jönni fog, a Genfi Autószalonon be is fut a Skoda Kodiaq Laurin&Klement csúcsverziója. Frissül a motorpaletta is, a benzinesek is részecskeszűrőt kapnak.
Talán nem túlzunk, ha azt mondjuk, hogy az az általános kép él az emberek fejében a tökéletes testű (szuper)modellek étkezési szokásairól, hogy szinte semmit nem esznek, mert nem ehetnek – akkor itt van Jessica Gomes, aki elmondja, mindez hogy is néz ki a valóságban.
A részvényindexek stabil, trendszerű emelkedése helyett a közeljövőben nagyobb ingadozásokra lehet számítani, de vannak olyan ágazatok és régiók, amelyek kevésbé kitettek a volatilitásnak – mondta Kocsi János, az Amundi Befektetési Alapkezelő Zrt. részvényportfólió-menedzsere pénteken egy budapesti háttérbeszélgetésen.
Debrecennek ítélték oda a Financial Times FDI Intelligence szaklap legígéretesebb város díját a 200-350 ezres kis- és közepes városok kategóriájában, a díjat márciusban a cannes-i ingatlanvásáron adják át – jelentette be a város polgármestere és a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter sajtótájékoztatón pénteken a helyi