A lupusz gyulladásos betegség, amely során az immunrendszer a test saját szövetei, szervei ellen fordul. Érintheti az ízületeket, a bőrt, a veséket, a vérsejteket, a tüdőt és a szívet.
Bashir Aziz egy feltörekvő, 23 éves modell, aki vitiligóval, vagyis pigmenthiányos bőrrel született. A foltok kezdenek nála elfakulni, de ő azt reméli, hogy soha nem tűnnek el.
A közösségi közlekedés ingyenessé tételét mérlegeli a német szövetségi kormány egy kedden kiszivárgott levél szerint, amelyben a levegőminőség javítása érdekében tervezett intézkedésekről tájékoztatják az Európai Bizottságot.
Új sztár született a phjongcsangi téli olimpián. A curlinges Matt Hamilton nem feltétlen a teljesítményével került reflektorfénybe, mint inkább azért, mert eléggé hasonlít Marióra.
Az alpesi síző azért nem indul a phjongcshangi téli olimpián, mert január 13-án a jobb térdében súlyosan megsérült a keresztszalag, egy belső szalag és a porc.
Az izraeli rendőrség vádemelési javaslattal adja át a Benjámin Netanjahu miniszterelnököt érintő mindkét korrupciós ügyet Aviháj Mandelblit főügyésznek - jelentette kedden a tízes kereskedelmi televíziós csatorna esti kiadása Izraelben.
Négy gólt hozott mindkét keddi BL-meccs. Bázelben a Manchester City eldöntötte a továbbjutást, Torinóban a Spurs megőrízte veretlenségét. (Basel–Manchester City 0-4, Juventus–Tottenham 2-2).
Katasztrófa sújtotta területté nyilvánították kedden a dél-afrikai hatóságok az ország egészét, mert Fokváros környékét emberemlékezet óta nem tapasztalt szárazság sújtja hónapok óta.
A közösségi közlekedés ingyenessé tételét mérlegeli a német szövetségi kormány egy kedden kiszivárgott levél szerint, amelyben a levegőminőség javítása érdekében tervezett intézkedésekről tájékoztatják az Európai Bizottságot
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon kedden: az euróhoz, a svájci frankhoz és a japán jenhez képest gyengült, míg a dollárral szemben erősödött
Az unióban Magyarország harmadik helyen áll a keringési betegségekben elhunytak számát tekintve, ráadásul itthon a szívizom elégtelen vérellátásával járó ischaemiás szívbetegségekben halnak meg a legtöbben.*
Az olasz balközép migrációs politikája nehézségeket teremtett - mondta Matteo Renzi, a Demokrata Párt (PD) főtitkára, volt miniszterelnök kedden a parlamenti választások előtti utolsó sajtótájékoztatóján, amelyen a középbaloldali kormánypárt választási esélyeit latolgatta
A horkolás komoly gondot jelenthet egy párkapcsolatban, de vajon mi az oka annak, hogy a kedvesünk hangosan szuszog éjjelente, és ami még fontosabb, mit lehet ellene tenni?
A hagyományos húshagyókeddi máglyagyújtással és a telet jelképező koporsó elégetésével véget ért Mohácson az idei busójárás, amelynek hétvégi fő programjaira több tízezren voltak kíváncsiak.
A mérőműszerek által - feltehetően a jegesedés miatt - mutatott helytelen repüléssebességi adatok hozzájárultak a hétvégi Moszkva környéki légi balesethez - közölte az orosz Államközi Légiközlekedési Bizottság (MAK) kedden a lezuhant gép feketedobozának elsődleges vizsgálatát követően
Babos Tímea remekül kezdett, de végül kikapott a 15. helyen kiemelt belga Elise Mertenstől a 3,2 millió dollár (807 millió forint) összdíjazású keménypályás dohai női tenisztorna első fordulójában kedden.
Fehér port tartalmazó csomagot kézbesítettek kedden a londoni parlament egyik irodájába. A szakértői vizsgálat kiderítette, hogy a csomag tartalma ártalmatlan.
Egy arizonai nő, Michelle Meyers elmondása szerint ébredése után akcentust váltott: nem amerikai, hanem brit akcentussal kezdett el beszélni, s állítása szerint semmilyen külföldi országban nem járt soha. Így Nagy-Britanniában sem volt még.
Lemondott tisztségéről Halbe Zijlstra holland külügyminiszter kedden, miután komoly belpolitikai botrányt okozott, hogy elismerte, nem volt igaz az a kijelentése, miszerint 2006-ban részt vett egy Vlagyimir Putyin orosz elnök részvételével tartott találkozón
Az izraeli rendőrség vádemelési javaslattal adja át a Benjámin Netanjahu miniszterelnököt érintő mindkét korrupciós ügyet Aviháj Mandelblit főügyésznek - jelentette kedden a tízes kereskedelmi televíziós csatorna esti kiadása Izraelben
Gyurcsány Ferenc szerint az a helyes, ha az egyéni választókerületekben dől el az, hogy melyik párt nyeri meg a 2018-as országgyűlési választásokat. Mint mondta, az országnak többre van szüksége, mint a kormányváltás, de kevesebbre, mint egy forradalom.
Berlin – Martin Schulz azonnali hatállyal távozik a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnöki tisztségéből. Ezt a politikus személyesen jelentette be kedden Berlinben.
Az országtól csaknem ötezer külföldi bevándorló kért menedékjogot a tavalyi évben; ez több mint két és félszerese az egy évvel korábbi adatnak – derült ki a bevándorlási hivatal (IGI) kedden közzétett éves jelentéséből