A Nemzeti Sport szerint aggasztó a futball-legenda állapota, és az ágyból sem tud felkelni, a Ripost viszont arról ír, hogy fáj a térde, és emiatt nehezen sétál a kórházban.
Egyes kötelezettségek késedelmes teljesítésének kimentésére szolgáló igazolási kérelem nyomtatványt tett közzé honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Több nyugati megyében havazásra kell számítani, az ország többi részén vegyesen hó, havas eső és eső várható. A rendőrség óvatosságra inti a közlekedőket.
Alkotmányossági kifogást emelt Romániában kedden két jobboldali ellenzéki párt a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium újraalapításáról szóló törvénytervezet ellen, az óvás előterjesztői pedig nacionalista szólamokkal támadták Magyarországot, az RMDSZ-t és az azzal együttműködő bukaresti szociálliberális kormánykoalíciót.
Liu Shaolin Sándor sikerrel vette a rövidpályás gyorskorcsolyázók 1000 méteres versenyének keddi selejtezőjét a phjongcshangi téli olimpián, testvérét, Liu Shaoangot kizárták.
Szalai Ádám, a Hoffenheim labdarúgója bekerült a német élvonal legutóbbi, 22. fordulójának válogatottjába a Kicker magazinnál, valamint a Bundesliga honlapján is.
Magyar szakértők egy 2,5 kilogrammos súlyt elbíró meteorológiai ballont juttattak fel a sztratoszférába a Szent István Egyetem Gödöllői Campusáról, mely egészen 30 km magasságig emelkedett. Ezzel a technológiával lehetővé válik annak tesztelése, hogy az egyes elektronikai műszerek és bilógiai minták miként viselkednének még magasabban, a világűrben
A legnagyobb európai akkumulátor-gyártó üzem Svédországban épül meg az Európai Beruházási Bank támogatásával – számolt be kedden az Automotive News Europe hírportál.
A 21. század funkcionális igényeinek megfelelve újult meg az 1900-as évek elején épült tapolcai vasútállomás, amelyet már ismét használatba vehettek a vonattal utazók. A beruházás a MÁV állomásfejlesztési és integrált ügyfélszolgálat-fejlesztési programja keretében, európai uniós forrásból valósult meg, mintegy 433 millió forintból.
Liu Shaolin Sándor sikerrel vette a rövidpályás gyorskorcsolyázók 1000 méteres versenyének keddi selejtezőjét a phjongcshangi téli olimpián, ám testvérét, Liu Shaoangot kizárták.
A Demokratikus Koalíció alelnöke ismét arra szólította fel a kormányt, hogy mondja fel azt a szerződést, amelynek alapján ukrán állampolgárok magyar nyugdíjat kaphatnak.
Nem akármilyen koncertre készülnek a Pannonia Allstars Ska Orchestra tagjai. Hazánk legnépszerűbb ska együttese a szlovák Polemic zenekarral csap közös bulit február 23-án a Barba Negrában.
Mindenki számára kötelező lesz az általános "nemzeti szolgálat" Franciaországban, amelynek bevezetése Emmanuel Macron államfő egyik választási ígérete volt - jelentette be kedden a francia kormányszóvivő.
Igaz-e az a hír, hogy a legkisebb szabálytalanságért vagy műszaki problémáért is százezrekre büntethetnek az osztrák autópályákon - ennek járt utána a Kisalföld.
Januárban 2,1 százalékos volt az infláció, és az első negyedévben még ezen a mérsékelt szinten maradhat. Az ezt követő hónapokban viszont a nemzetközi környezet, valamint a belső kereslet miatt 3 százalék közelébe kerülhet a mutató.
A külső határok megvédése minden eddiginél fontosabb érdeke és feladata Európának - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Kuvaitban az MTI-nek.
Megérkeztek az első külföldi felhasználók, egy svájci és egy görög kutatócsoport az ELI-APLPS-ba, a szegedi lézeres kutatóintézetbe - jelentette be a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) elnöke.
A Fidesz szerint "Karácsony Gergelyék nemcsak itthon támadják a határzárat és a határvédelmet", hanem az Európai Parlamentben is mindig a migráció mellett szavaztak.
Mérsékelt csökkenés jegyében zajlik az európai kereskedés. A tengerentúli határidős indexek esést mutatnak. Tovább ütik a Richtert 2018.02.13 15:25A keddi kereskedést emelkedéssel indító Richter számára kora délután elfogyott a lendület...
2018. januárban a fogyasztói árak átlagosan 2,1 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál. Ezen időszak alatt a legnagyobb mértékben a szeszes italok, dohányáruk, valamint az élelmiszerek ára nőtt, jelentette a KSH. Tavaly...
Megrendülten értesült Nemes Jeles László rendező, valamint a Saul fia és a Sunset stábja Melis László zeneszerző haláláról; az Oscar-díjas filmrendező a zeneszerzőt "kivételes művésznek" nevezte az MTI-hez kedden eljuttatott visszaemlékezésében.