Michael Avenatti, elnöki ambíciókat dédelgető amerikai ügyvéd kedden bejelentette, hogy nem indul a 2020-as választásokon. Közleménye abból a szempontból meglepő, hogy napokkal ezelőtt még elszánt nyilatkozatokat tett elnöki terveiről.
A külső kerületek egyértelmű fölényét hozták a tavalyi költözések a fővároson belül. Az országon belül pedig Pest megye és Budapest mellett a szomszédos megyék a legkedveltebbek - áll az ingatlan.com legfrissebb elemzésében, amely az országon belüli vándorlást, költözéseket vizsgálta a KSH adatai alapján. A budapesti kiköltözési hullám a dinamikus
Az Egyesült Államok 60 napos ultimátumot adott kedden Oroszországnak, hogy tartsa be a közepes és rövid hatótávolságú, szárazföldi indítású nukleáris eszközökről szóló megállapodás (INF) rendelkezéseit, amelyeket Washington...
Moszkva betartja az szárazföldi telepítésű, közepes és rövid hatótávolságú nukleáris eszközök (INF) megsemmisítéséről szóló megállapodást, és ezt Washington is tudja - közölte Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő kedd este Moszkvában.
Kelemen Hunor: a magyar érdekképviselet évek óta várt arra, hogy román oldalról kezdeményezzék a gyulafehérvári nyilatkozat beiktatását a román jogrendbe. Ez nem történt meg, így maga lépett.
Nem is értem, miért nem akartak ünnepelni a romániai magyarok december elsején, amikor őseiknek olyan óriási szerencséjük volt, hogy az első világháború után Romániához kerülhettek.
Összesen 24 aranypénzt és egy fülbevalót tartalmazott az a bronzedény, amit egy észak-izraeli történelmi kikötővárosban egy kút falába rejtve találtak a régészek.
Holnap, azaz szerdán temetik el George H. W. Busht, így a megemlékezés miatt elrendelt nemzeti gyásznapon az amerikai részvénypiacok ki sem nyitnak, míg a kötvénypiacokon várhatóan korlátozott lesz a kereskedési aktivitás - mutat rá körképében...
Kezdett egy emberré válni a peches varázslóval Rupert Grint! A Harry Potter-filmekben Ron Weasley-t alakító színész hálás, amiért a franchise része lehetett, ám most már be meri vallani: várta, hogy véget érjen. – Kezdett elhalványulni a határ a valódi énem és Ron között – ismerte el a 30 éves Rupert. – Minden újabb filmmel azt éreztem, hogy egy
Hiányos árlista vagy nem kap a vevő nyugtát a vásárlás után. Ilyen és ehhez hasonló kisebb szabálytalanságokat találtak a fogyasztóvédők a karácsonyi vásárokban. De nem csak itt ellenőriznek ezekben a napokban. Eddig már több száz üzletet vizsgáltak meg és nagyjából minden harmadikban volt valamilyen kihágás. Részletek a videóban.
Már az újabb sikerekre fókuszálnak az olimpiai bajnok magyar rövid pályás gyorskorcsolyázók. Az egyéniben világbajnok Liu Shaolin Sándor és öccse, Liu Shaoang az Aranypengék című könyv szurkolói dedikálása után adott exkluzív páros interjút az InfoRádiónak.
Ha végre elindul a következetesség az antiszemitizmussal szemben, akkor a következő lépésnek mindenképp a zsidó-listázó Gyöngyösi lemondatásának kell lennie. Ha Szávay zsidózását nem tolerálja a párt, akkor Gyöngyösi kijelentését sem fogadhatja el.
"Több mint 1,2 milliárd tv-néző fogja követni a versenyeket. Olyan hírverés, reklám ez az országnak és a fővárosnak, ami pénzben megfizethetetlen lenne" - hangsúlyozta Fürjes Balázs, a kiemelt fővárosi beruházások kormánybiztosa...
Az elmúlt években soha nem látott mennyiségű pénzek áramoltak az ELTE-hez. Egyrészt speciális támogatások formájában érkeztek a kormányzati oldalról, másrészt pedig pályázatok oldaláról. Blankó Miklós interjúja Scheuer Gyula kancellárral.
A Neoton Famíliának is vannak titkai! Még a családjának sem árulta el ugyanis Csepregi Éva (65) egyetlen gyermeke, Heatlie Dávid (26), hogy jelentkezett az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatójára, ráadásul tovább is jutott.
A Scheuermann-kór az úgynevezett strukturális háti gerinc görbületének növekedéséhez tartozó kórkép, ezen belül is az a csoport, ahol a háti gerinc egészére terjed ki a görbület fokozódásának mértéke, ennek kompenzálása céljából nő a gerincoszlop nyaki és ágyéktáji részének mell irányába görbülésének, domborodásának mértéke is.
A medencére néző kamera felvette, amikor a floridai Michael Womer megpróbált átlendülni egy kötélen az éhesen tátogó hüllők fölött, de elveszíti az egyensúlyát és belezuhan a vízbe. Mint kiderült Womer imád veszélyes trükköket gyakorolni az állatokkal, most éppen Indiana Jonestól megszokott módon szeretett volna átjutni a víz fölött. – Teljesen
A PricewaterhouseCoopers Könyvvizsgáló és Gazdasági Tanácsadó Kft. által készített felmérés szerint Magyarország egyik legvonzóbb munkahelye a MOL. A 16-26 éves korosztály egyöntetű véleménye, hogy szívesen indítaná karrierjét az olajipari vállalatnál. A MOL 2030-ig szóló stratégiájának egyik sarokpontja a fiatalok bevonzása.
Vlagyimir Putyin orosz elnök nem sértődött meg amiatt, hogy amerikai hivatali partnere, Donald Trump lemondta kettőjük Buenos Airesben tervezett találkozóját, de sajnálatát fejezte ki a történtek miatt - jelentette ki Jurij Usakov, az orosz elnök külügyi tanácsadója.
Az október eleji hatodikról mostanra a második legsérülékenyebb feltörekvő piaci devizává lépett elő a forint a Nordea Bank 33 devizát tartalmazó rangsorában, azaz a gyengülés fokozott kockázatára figyelmeztetnek. Közben a Societe...
Az Elkjøp nevű skandináv elektronikai áruházlánc csináltatott egy négy perces klipet, ami olyan képekkel operál, hogy megőrülsz. Ahhoz, hogy az eladási mutatók felfelé kússzanak nem elég persze a látvány, érzelmek is kellenek, de ez a videó abban sem szűkölködik. Egy nagyapa egy lapra kerül az unokájával, miután elmeséli neki, ki is ő valójában. Sz
A CIB Bank február 1-jén - 2021-ig szóló stratégiai célkitűzéseivel összhangban - bezárja budapesti Oktogon fiókját - tette közzé a hitelintézet kedden, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.