"Érdemleges" fegyverzetkorlátozást szeretne Oroszországgal és Pekinggel Donald Trump amerikai elnök, aki Twitter-bejegyzésben írt erről hétfőn reggel. Bizonyos vagyok benne, hogy valamikor a jövőben Hszi Csin-ping elnök és én, Vlagyimir...
Aleksander Ceferin, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke nem támogatja, hogy Spanyolország és Portugália Marokkóval közösen pályázzon a 2030-as világbajnokság megrendezésére.
Mozgalmassá válik időjárásunk. Fokozatosan a tőlünk északra elhelyezkedő ciklon melegszektorába kerültünk, ahol nyugat, délnyugat felől enyhe és nedves léghullámok érkeznek fölénk. Kedden ugyanakkor már hidegfront érkezik. Ezek miatt több alkalommal várható csapadék: zömmel eső várható, de a magasban zajló melegedes és a felszínközeli fagyosabb lég
Elton John új könyvében egy egész fejezeten keresztül emlékezik meg Freddie Mercuryval szövődött barátságáról. Írásából kiderül, hogy a neki szánt karácsonyi ajándékot csak hetekkel a Queen legendás énekesének halála után kapta meg. Mercury kedvenc festőjük, Henry Scott Tuke egyik alkotását küldte el Johnnak, az alábbi üzenettel: „Kedves Sharon,
A Dakar itt most a versenyt jelenti, ugyanis évek óta egész más földrészen, Dél-Amerikában tartják a híres hosszútávú versenyt. Idén egy SsangYong Rexton is rajthoz áll, de a látszat kicsit csal!
2014-ben kezdték építeni a phenjani állatkert új részlegét, a természettudományi múzeumot, melyet idén ősszel végül átadtak a dolgozó népnek. Máris mutatjuk, hogyan néz ki egy jó hangulatú megnyitó a világ leghírhedtebb diktatúrájában.
A múlt évhez hasonlóan idén is fizikai akadályokat, beton terelőelemeket helyezett el a vásárok területén a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) az emberek biztonsága érdekében - közölte a rendőrség.
A Világbank megduplázná a klímapolitikára szánt támogatást, így 2020 után öt éven belül 200 milliárd dollárt szánna a világszerte a klímavédelem terén kezdeményezett projektekre - jelentette be Kristalina Georgiewa, a Világbank vezérigazgatója...
Megváltozik a menetrend december 9-én a MÁV-START-nál, és egyúttal az üzletszabályzat több pontját is módosítják, elsősorban a visszaélések elkerülése érdekében. A 100 kilométer alatti utazás esetén a megváltott vonatjegy a járat indulásától számított négy órán keresztül lesz csak érvényes.
A műfenyő rendkívül praktikus, hiszen évekig szolgálja majd a családot. Sokan azért választják, hogy ne kelljen az ünnep kedvéért valódi fenyőket kivágni, mások pedig egyszerűen csak szeretnék megspórolni az élő fenyő árát. A választásnál azonban érdemes körültekintőnek lenned.
A LIBE bizottság hamarosan szavazhat arról a jelentéstervezetről, amely az uniós alapjogok megsértése miatt eljárás alá vont uniós tagállamoknak járó források egy részét a demokráciát segítő civil szervezetek támogatására csoportosítaná át – közölte egy EP képviselő.
Új vonatjárat köti össze december 9-től Kolozsvárt és Bécset, a Transilvania EuroCity Budapesten keresztül közlekedik, a kocsikat a MÁV-START és a román vasúttársaság, a CFR Calatori közösen biztosítja. A MÁV-START hétfői, MTI-hez...
Nem sokat kellett tennie a pénteken 94 évesen elhunyt néhai amerikai elnök mellett, de például a telefont fel tudja venni, és egy martinit is kitöltet valakivel, ha gazdája erre kéri.
A Róbert Károly Magánkórház tulajdonosa december közepén megnyitja első önálló budai járóbeteg központját Róbert Egészségközpont Hegyalja néven, a korábbi MediMOM Egészségközpont helyén és továbbfejleszti a Genium korábbi Thököly...
A közép- és kelet-európai országok államadós-osztályzatainak többségére a Fitch Ratings stabil kilátást tart érvényben, ám a térségen belül hét államadóst a cég felminősítés lehetőségére utaló pozitív besorolási kilátással...
A másik esélyes elnökjelölt, Annegret Kramp-Karrenbauer pedig nem alkalmas erre az egyik legtekintélyesebb német politikai tanácsadó, Michael Spreng szerint.
Ha egy dologgal kellene a pop királyának lányát, Paris Jacksont jellemezni, az bizony az lenne, hogy alaposan megosztja a közvéleményt, bármit is csináljon. Az extravagáns, húszéves modell előszeretettel meztelenkedik - akár kutyája társaságában is -, valamint ugyanolyan előszeretettel bújik a 40-50 évvel ezelőtti korszakot megidéző ruhadarabokba.
Baleset miatt torlódásra kell számítani a fővárosban a Nyugati téri felüljárónál - közölte hétfőn, kora este honlapján a Budapesti Közlekedési Központ.
Az Egyesült Nemzetek Szervezete 1992-ben nyilvánította december 3-át a Fogyatékos Emberek Világnapjává, azért, hogy e napon szerte a világon kiemelten, koncentráltan mindenütt intézményesen is felhívják a közvélemény figyelmét a baleset, betegség, katasztrófa következtében (tegyük hozzá, feltehetően a háború borzalmai közepette és miatt) nyomorékká
A nemzetközi sajtó nagy figyelmet szentel a CEU költözésének. Az osztrák lapok arról írnak, hogy Bécs üdvözli a híres egyetem érkezését, ami várhatóan a város felértékelődéséhez vezet majd a tudományos életben. További részletek a videóban.
Baleset miatt torlódásra kell számítani a fővárosban a Nyugati téri felüljárónál - közölte hétfőn, kora este honlapján a Budapesti Közlekedési Központ.
Bejelentették, 2019 szeptemberétől Bécsben indulnak a képzéseik. Az Egyesült Államok kormánya csalódott, a magyar kormány szerint ez az ügy csak egy politikai blöff.
Baleset miatt torlódásra kell számítani a fővárosban a Nyugati téri felüljárónál - közölte hétfőn, kora este honlapján a Budapesti Közlekedési Központ.
A világ túl keveset tesz a klímaváltozás megállításáért, a párizsi klímaegyezményt meg kell valósítani - hangsúlyozta António Guterres, az ENSZ főtitkára hétfőn a lengyelországi Katowicében, az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezménye...
Baleset miatt torlódásra kell számítani a fővárosban a Nyugati téri felüljárónál - közölte hétfőn, kora este honlapján a Budapesti Közlekedési Központ.