Az Országos Meteorológiai Szolgálat a DriDanube – Aszálykockázat a Duna régióban projekt keretében hazai felhasználó-képzésre és az aszálykezelésre vonatkozó döntéshozói konzultációra várta az érintetteket 2018. december 3-án az Omsz Kitaibel Pál utcai épületében.
A Gazdasági Versenyhivatal kiterjesztette az online társkereső szolgáltatást nyújtó be2 ellen folytatott eljárását a szintén a cég által működtetett academicsingles.hu weboldallal kapcsolatos kereskedelmi gyakorlatok vizsgálatára is....
Mindennél erősebb karácsonyi forgalomra számítanak az áruházláncok, a legtöbb helyen a forgalom kétszámjegyű növekedését várják az év utolsó hónapjában a tavaly decemberihez képest.
Újabb 9 vidéki, illetve fővárosi egészségügyi intézményben van folyamatban az Állami Számvevőszék ellenőrzés - hívja fel a figyelmet mai közleményében maga a legfőbb ellenőrző szerv. Azt is jelzik, hogy a vizsgálatok során az ÁSZ...
Miközben a világ országai a lengyelországi Katowicében igyekeznek megállapodásra jutni a klímaváltozás elviselhető szinten való korlátozásához szükséges konkrét intézkedésekben, a Trump-adminisztráció a szénerőművek építésének megkönnyítését tervezi.
Számos európai fővárosban rémálom csúcsidőben autóval közlekedni, a folyamatos araszolgatás, a dugók nagyon sok időt elvesznek az emberek életéből. A statista.com cikkében a legfrissebb adatok alapján egy összesítést készítettek...
A nagyvállalati alkalmazásfejlesztésben sokat segíthet az agilis módszertan, ami a termékek gyorsabb piacra vitelét és költségmegtakarítást eredményezhet. Az agilis fejlesztéssel létrehozott applikációk nem mindig skálázhatóak. Ez...
Szurkolóinak nem megfelelő magatartása miatt hétezer euróra (2,2 millió forint) büntette az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) az FTC-Rail Cargo Hungaria csapatát.
Továbbra is optimisták a hazai munkáltatók, nagy munkafelvételi kedvről számoltak be 2019 első negyedében - derül ki a ManPower friss jelentéséből. Hasonló eredményre jut az MKIK Gazdaság és Vállalkozáskutató Intézet (GVI) kutatása...
Ha egy hőhullám nem pusztítja el teljesen a korallokat, akkor azok rendbejönnek, de úgy, hogy utána jóval ellenállóbbá válnak a víz felforrósodására, fedezte fel egy nemzetközi kutatócsoport. Azt, hogy a virágállatok a korábbi tapasztalataikra építve megváltoztatják a hőtűrésüket, ökológiai memóriának nevezték el.
Tíz emberből kilenc már hallott a mesterséges intelligenciáról (MI) Közép- és Kelet-Európában - derül ki egy friss kutatásból, amelyet az IBM megbízásából végzett el az NMS Market Research piackutató cég. Bár nem mindenki tudott...
Ha egy hőhullám nem pusztítja el teljesen a korallokat, akkor azok rendbejönnek, de úgy, hogy utána jóval ellenállóbbá válnak a víz felforrósodására, fedezte fel egy nemzetközi kutatócsoport. Azt, hogy a virágállatok a korábbi tapasztalataikra építve megváltoztatják a hőtűrésüket, ökológiai memóriának nevezték el.
Tíz emberből kilenc már hallott a mesterséges intelligenciáról (MI) Közép- és Kelet-Európában - derül ki egy friss kutatásból, amelyet az IBM megbízásából végzett el az NMS Market Research piackutató cég. Bár nem mindenki tudott...
Megkérdeztük Orbán Viktort, hogy miért nem vonja vissza a kormány a rabszolgatörvényt, mire azt mondta: azért mert az a munkások érdekét szolgáló törvény, "és a kormány a munkások oldalán áll". A miniszterelnök állítja: tiszteli a szakszervezeteket, de nincs igazuk ebben az ügyben. Azt visszautasította, hogy a nagy német multicégek, a BMW feltétele
Jövő júliustól csak az lehet tanoda, amelyet hivatalosan is tanodává minősítettek - hangsúlyozta a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár kedden az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.
Az Átlátszó kikérte a szerződéseket a környező országok fociakadémiáinak támogatásairól. Az is stadiont kapott, aki iskolát kért, a támogatás feltétele a személyes jó viszony vagy az Orbán köreivel való üzletelés.
Puzsér Róbert, aki megmondóemberből hirtelen az LMP által támogatott főpolgármester-jelölt lett, a Facebookon írta le, mit gondol arról, hogy Tarlós István főpolgármester megkezdte a kampányát. Egy mondatban Orbán Viktornak is üzent a posztjában.
A munkaidő-beosztás önkéntes megváltoztatásáról szóló törvény a munkások érdekét szolgálja – jelentette ki a miniszterelnök az Országházban kedden az atv.hu-nak nyilatkozva.
Novemberben nagy meglepetést okozva 3,1%-ra süllyedt az éves inflációs ütem az előző havi 3,8%-ról. Ennek ellenére egyáltalán nem beszélhetünk az inflációs tendencia lassulásáról, és ezt az MNB alapmutatói is alátámasztják. ...
A minimálbér még ahhoz sem elég, hogy nagyon szűkösen megéljen belőle valaki; a mai Magyarországon havi 192 ezer kell, hogy legalább átlagos szinten boldoguljon valaki.
Borús európai és Egyesült Államokbeli atomenergia-jövőt jósol Varró László, a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) vezető közgazdásza, akit a Budapest Energy Summit című nemzetközi rendezvényen elhangzott múlt heti előadása kapcsán kérdeztünk.
Párizsban nem franciaként sanzonokkal sikert aratni legalább olyan kivételes, mint New Orleansban külföldiként dzsesszel hódítani meg a közönséget. Szilágyi Enikő e kivételek közé tartozik.
A tervezett 50 helyett csak 48 milliárd forint értékben tudott eladni 3 hónapos diszkont kincstárjegyeket az ÁKK, miközben a hozam is emelkedett a múlt heti abszolút mélypontról. A meghirdetett 50 milliárd forintnyi rövid kincstárjegyre...