Megerősítette a Facebook pénteken a The New York Times című lap korábbi értesüléseit, amelyek szerint munkatársai a vezetés felkérésére információkat gyűjtöttek Soros Györgyről.
A probléma bizonyára több helyen is felmerült, most azonban Budapest III. kerülete jelezte: megelégelték, hogy a nemzeti dohányboltok lassan kocsmaként funkcionálnak.
Az előrejelzések szerint nem áll meg a magyarországi lakáspiacon az áremelkedés, a Rock Home ingatlanközvetítő szakértői szerint a következő egy évben mintegy 4 százalékkal emelkedik a lakások átlagára, ugyanakkor felhívták a figyelmet arra, hogy főként a fővárosban már mutatkoznak annak a jelei, hogy vevők és az eladók túlságosan felértékelik a la
Megölt egy 11 éves kislányt, halálra ítélték, aztán kegyelemben részesült, és hiába gyűlt össze ötezer aláírás kivégzéséért, 2008-ban visszatért a társadalomba K. Aladár. Másfél hete arcon lőtte egy szombathelyi trafik eladónőjét.
Régóta érezte, hogy már nem a régi a házassága, de a válásról néhány hét alatt döntött Ábel Anita. Hogy mennyire megviselte a szakítás, azt jól mutatja, hogy hetek óta képtelen enni.
Megdöbbentő hírt közölt a rendőrség Novozánszki Fanni szüleivel: már nem keresik a lányukat. A Bors azt is megtudta, hogy az áldozat eddig hallgatag édesapja alig várja, hogy farkasszemet nézzen a lánya elrablójával.
Az eozinofil granulociták (eosinophil granulocyták) a fehérvérsejtek egyik csoportját alkotják. A csontvelőben képződnek, az érési folyamat befejeződését követően a vérkeringésbe jutnak. Szerepüket az allergiás reakciókban és néhány fertőzéstípus elleni védekezésben töltik be. Legnagyobb koncentrációban a nyálkahártyában fordulnak elő.
Görbicz Anita másfél évtizeden keresztül volt a női kézilabda-válogatott vezére. A nagy tornán 2002-ben debütáló klasszis tavaly decemberben köszönt el a címeres meztől. Idén pedig hosszú idő után nélküle készül a nemzeti csapat az aktuális világversenyre.
A globális mezőgazdaság és élelmiszeripar egyre kevésbé teljesíti az emberiség igényeit, sőt mi több, hozzájárul a klímaváltozás erősödéséhez. 130 ország tudományos akadémiája közös jelentésben sürgeti a mezőgazdaság új alapokra helyezését, az élelmiszer-pazarlás csökkentését, az elhízás, az alultápláltság és az éhezés kezelését, klímavédelmi intéz
A Borsodi Sörgyár Kft. értékesítése az idén a piaci átlag felett bővült, árbevétele, várhatóan a tavalyihoz hasonlóan, 10 százalékkal emelkedik - mondta Vuleta Zsolt ügyvezető igazgató a vállalat pénteki budapesti sajtóbeszélgetésén. A kft. tavaly 36 milliárd forint árbevételt ért el.
Nagy fordulatot vett a Győr környékén eltűnt villanyszerelők ügye: előkerült egy három éve keresett autó, mégpedig annak az É. Imrének a rokonainál, akit emberöléssel gyanúsítanak az idén eltűnt Mácsik Zoltán ügyében. A Ripost információi szerint É. Imre ellen most már két villanyszerelő eltűnési ügyében nyomoz a rendőrség. A Ripost-nak a három év
Napjaink zöldségtermesztésében megfigyelhető, hogy egyre szélesebb a gazdaságosan működtethető termesztési rendszerek köre. Megtalálják helyüket és piacukat például a biodinamikus és más ökológiai szemléletű termesztési módszerek ugyanúgy, mint az egyszerűbb és az intenzív szabadföldi termesztéstechnológiák, valamint a fűtetlen zöldséghajtatás és a
Magyarországra is elér majd a Gazprom vezetésével épülő Török Áramlat gázvezeték második ága - döntött az orosz állami gázmonopólium november végén. A magyar kormányzati reményeket igazoló döntés értelmében a South Stream Lite...
Egy friss kormányhatározattal gyorsítják fel, hogy Varga Mihály tárcája felköltözhessen a Várba a Szentháromság téri egykori Pénzügyminisztérium épületébe: a költözés kiemelten közérdekű beruházás lesz, és nem kell például építészeti-műszaki tervtanácsi véleményt beszerezni, nincs helye településképi véleményezési eljárásnak sem a beruházáshoz. Elj
Ma már az új autók zöme start-stop elektronikával szerelt, ami kedvező az emisszió- és a zajcsökkentés kapcsán is, ha viszont akkumulátorcserére kerül sor, nem árt észnél lenni.
A tervek szerint jövő héten folytatódnak az országos bértárgyalások. Hogy felteszik-e a pontot az i-re és megszületik megállapodás a 2019-es fizetésekről a kormányzat, a szakszervezetek és a munkaadók között, erre jelenleg nem lát esélyt az általunk megkérdezett szakszervezet elnöke. Az álláspontok eddig nem közeledtek: míg a szakszervezetek kitart
Példátlan a magyar sztárvilágban, hogy két ennyire ismert híresség ennyire őszintén beszéljen a válásáról, ahogyan azt Várkonyi Andrea és Bochkor Gábor tették az elmúlt hetekben. A sztárpár a nyáron 12 év után szakított, de a hírt csupán egy hónappal ezelőtt közölték egy közös nyilatkozatban. Bár azt ígérték, hogy hallgatnak a problémákról, mindket
94 éves korában elhunyt George H.W. Bush egykori amerikai elnök- írja a CNN. Az idősebb Bush pénteken, helyi idő szerint este 10 óra után hunyt el. A bejelentés után közös közleményt adtak ki George H.W. Bush gyermekei, akik méltatták édesapjukat. "A legjellemesebb ember és a legjobb apa" - írták, és hálát adtak életéért.