A házi méhekre és egyéb beporzó szervezetekre kockázatosnak ítélt neonikotinod hatóanyagot tartalmazó növényvédő szereket az Európai Bizottság döntése alapján december 19-től kizárólag zárt termesztő berendezésben lehet felhasználni - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a honlapján.
A vidékfejlesztési tender a kormányzati portálon volt olvasható, de egyik napról a másikra törölték nyilvántartásból. Aztán Tiborcz István egy másik nyertes pályázata került a helyére.
A kormány a jelenlegi uniós fejlesztési ciklusban több mint 100 milliárd forintot fordít arra, hogy a magyar gazdaságban végbe menjen az ipar 4.0 folyamat.
A férfi meddőség eddigi legnagyobb digitális genetikai térképe készült el, amely nagy felbontásban mutatja meg, hogyan képződnek a spermiumok - írta a ScienceDaily.com.
A közeljövőben turnére induló négy Spice Girl volt a vendége a Jonathan Ross Show-nak, ahol véletlenül kibökték, hogy az énekesnőből lett divattervezőt meg sem kérdezték arról, ő is benne lenne-e, hogy újra koncertezzenek. - El van foglalva a divatcégével, továbblépett - mondta Geri Horner. - Évek óta azt mondja, hogy nem szeretne többet énekelni,
Megjelent az afrikai sertéspestis a romániai Bihar megyei Érselénden. A védő- és megfigyelési körzetek egy része magyar területre, Hajdú-Bihar megyébe is átnyúlik.
Fizetésképtelenné vált a Fáraók Tours utazási iroda - közölte a cég honlapján Mustafa Elziftawy ügyvezető igazgató. A már befizetett, induló utazásokat nem tudják teljesíteni, és a kint rekedtek is a biztosítóhoz, a Colonnade Insurance...
A Városliget fejlesztéséért és az Operaház beruházásaiért felel majd. De jutott biztosi poszt Rubovszky Csillának, Rónaszékinének, és Hoppál Péternek is.
A híresség a saját bevallása szerint korábban olyan kapcsolatban élt, amelyben keveset foglalkoztak vele, ezért a mai napig meglepődik új párja figyelmességén.
Pécs − Valósággal megrohamozta egy kisebb mókusmajomcsapat Mészáros Istvánt, a Pécsi Állatkert fotósát, aki épp pár képet szeretett volna készíteni a szeleburdi apróságokról, amikor „leterítették”.
Világszerte drasztikusan csökkent a termékenységi ráta az 1950 és 2017 közötti időszakban - derült ki a The Lancet című orvosi folyóiratban publikált új tanulmányból. Ez azt is tartalmazza, hogy a világ országainak csaknem felében...
Egyedülálló a hangulata a Vörösmarty téri karácsonyi vásárnak, és ebben a színes, szagos forgatagban nemcsak a magyarok, hanem a világ távoli tájairól érkezők is örömükre lelnek.
Hétvégén az InfoRádió műsorában hallható lesz mások mellett Vekerdy Tamás, Kepes András, Freund Tamás, Deutsch Tamás, Juhász Árpád és Csukás István is.
Hatmillióra csökkenhet Magyarország népessége 2070-re a KSH friss tanulmánya szerint. Bár a gyermekvállalási kedv némileg növekedett az elmúlt években, a tendencia mégis csökkenést mutat, 2001-től 2017-ig a népességfogyás már meghaladta a 400 ezer főt. A szakemberek szerint az okok között a gyermekvállalási hajlandóság csökkenése mellett a halálozá
Nem lesz nagy változás a hétvégi időjárásban. Az előrejelzések szerint akár 20 fok is lehet! A hétvégén is száraz lesz az időjárás, az északkeleti megyékben tartós ködre is készülni kell. Komoly lehűlés továbbra sem...
Nem lesz nagy változás a hétvégi időjárásban. Az előrejelzések szerint akár 20 fok is lehet! A hétvégén is száraz lesz az időjárás, az északkeleti megyékben tartós ködre is készülni kell. Komoly lehűlés továbbra sem...
A kormány a jelenlegi uniós fejlesztési ciklusban több mint 100 milliárd forintot fordít arra, hogy a magyar gazdaságban végbe menjen az ipar 4.0 folyamat, a digitalizáció, a robotizáció és az automatizáció – mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár pénteken a
November közepétől a társasági adó, a rehabilitációs hozzájárulás és az innovációs járulék adónemekben eltéréssel rendelkezőket ellenőrzi az adóhatóság.
Összesen 106 darabot fognak gyártani a McLaren új hiperautójából, a McLaren Speedtailből. Bár csak 2020-ban jelenhet meg a piacon, ám már az összes példány gazdára talál.
Egyedülálló a hangulata a Vörösmarty téri karácsonyi vásárnak, és ebben a színes, szagos forgatagban nemcsak a magyarok, hanem a világ távoli tájairól érkezők is örömükre lelnek.
Biatorbágy − Nap mint nap finomabbnál finomabb ételeket, italokat minősít az ALDI Kóstolóakadémiája, hogy az áruházak polcaira a legjobb minőségű termékek kerülhessenek.