2018. november 7. szerda

nov. 7
17:06
Moszkva nem foglalkozik az amerikai szankciókkal (vg.hu)
Moszkva törvénytelennek fogja tekinteni az ellene a Szkripal-ügyre hivatkozva bevezetendő újabb amerikai szankciókat, csakúgy, mint a korábbiakat.
nov. 7
17:08
Trump büntetővámja visszaszáll az amerikaiakra (vg.hu)
A 200 milliárd dollár értékű kínai importra kivetett pótvám az amerikai piacra irányuló kínai export 40 százalékát érinti.
nov. 7
17:09
A Petőfi Rádió lett az ország leghallgatottabb rádiója (hirado.hu)
A második a Kossuth lett.
nov. 7
17:09
Visszaforgatják az idő kerekét (USAracing)
Keresetet nyújtott be egy szövetségi bíróságnak négy halálraítélt az amerikai Tennessee államban, hogy sortűzzel végezzék ki őket.
nov. 7
17:09
Az Elios-ügy brüsszeli kampányjelentés volt (HírTV)
Az Elios több településen is dolgozott a közvilágítás korszerűsítésén.
nov. 7
17:09
Trombitás Kristóf: Az is baj, ha egy felkészült nő érkezik a kormányzatba? (Tiszta Jövő)
A nők mindennapi helyzete olyan kártya a baloldal kezében, mint néhány jobboldalinál a jó komcsi/rossz komcsi párosítás.
nov. 7
17:09
Több száz méteren nápolyi és csoki szóródott az útra (Könyves Magazin)
Baleset miatt történt.
nov. 7
17:09
Lehet ennél kínosabb? Pornót vetített diákjainak a tanár (BorsOnline)
Igencsak kínos pillanatokat élhetett át az a tanár, akinek sikerült véletlenül a tananyag helyett egy felnőttfilmet elindítania a laptopjáról egy seregnyi diák előtt. A projektornak hála óriás méretben élvezhette az osztály a szexfilmet, amit a zavarba jött tanárnak meglepően lassan sikerült csak kikapcsolnia - miközben a diákok hangosan nevettek,
nov. 7
17:15
Bizarr: evőversenyen halt meg az egykori profi bokszoló (Blikk)
Megfulladt egy evőverseny közben a korábbi profi bokszoló, Maria Oscar Melo.
nov. 7
17:15
Németh Szilárd birkózó világbajnoksága hatszor annyiba került, mint a 2013-as hasonló esemény (444.hu)
De ami az igazi teljesítmény: a szövetség nulla forint bevétellel járult hozzá a rendezés költségeihez.
nov. 7
17:15
A párizsi merényletek összes kitervelőjével és megrendelőjével végeztek (USAracing)
Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet hét magas rangú vezetőjét 2016 és 2017 között célzott drónos támadásokkal ölték meg az amerikai és a francia erők.
nov. 7
17:15
Volnerék csatlakoztak a Mi Hazánkhoz (HírTV)
A Mi Hazánk Mozgalomban folytatják a Jobbikból távozott politikusok.
nov. 7
17:15
Betiltaná a kormány a tüntetéseket az állami ünnepségek helyszínein (SzMo)
Semjén Zsolt javaslata szerint nem minősülnének közterületnek ezek a budapesti helyszínek.
nov. 7
17:21
Durva: ihatatlan, mocskos víz folyik Szegeden (Blikk)
Szeged - Ivásra, sőt még fürdésre sem használják szívesen azt a barna és büdös vizet, ami Szegeden folyik a csapokból az utóbbi napokban.
nov. 7
17:27
Orbán idegen terepen ütött egyet ellenfelén (Privátbankár)
Enyhén odaszúrt Alexander Stubbnak a magyar miniszterelnök.
nov. 7
17:27
Májrák: a betegség és tünetei (WebBeteg)
Anatómiai helyzete miatt más szervek daganatai gyakran okoznak áttétet. Sok esetben épp ez okoz először tüneteket, ami a beteget orvoshoz viszi, majd a részletes kivizsgálás során derül fény az elsődleges daganatra.
nov. 7
17:27
Megint szórakozik valaki a NAV nevében (ATV)
Újra csalók élnek vissza a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nevével, hamis elektronikus levélben - adó-visszatérítésre hivatkozva - próbálnak személyes ügyféladatokat megszerezni - figyelmeztetett a NAV honlapján.
nov. 7
17:27
Kevesebb pénzt kapnak ezentúl a menedékkérők Olaszországban (hirado.hu)
Szerdán szavazták meg az új olasz migrációs csomagot.
nov. 7
17:27
Tévút lehet a vízenergia, mégis úgy építik a vízerőműveket, mintha nem lenne holnap (NRGreport)
A vízenergia biztosítja a Föld megújuló energiaforrásainak 71 százalékát, és annak ellenére, hogy elsőre úgy tűnik, hogy a használatával mindenki csak nyer, a duzzasztógátak hosszú távú környezeti hatásai katasztrofálisak lehetnek - véli a Qubit.
nov. 7
17:27
Trump ellenvizsgálatokkal fenyeget (Képmás)
Ha a demokraták vizsgálatokat indítanak, számíthatnak rá, hogy ellenük is vizsgálatok indulnak – közölte Twitter-bejegyzésében Donald Trump amerikai elnök.
nov. 7
17:27
Ismét lebukott az indexes álhírgyár: most Kubatov Gáborról hazudtak (BorsOnline)
Ismét kiderült, hogy hazudott az Index nevű álfüggetlen fake news gyár, mivel Kubatov Gábor, a Fidesz alelnöke és egyben a Fradi elnöke pert nyert ellenük. A portál nem verte nagydobra, hogy helyre kellett igazítaniuk egy Kubatov Gáborról szóló cikküket, pedig kiderült, hogy hazugságokat állítottak. Nem ez az első eset, hogy a tarháló álfüggetlen p
nov. 7
17:29
Matthieu Suc: A párizsi terrortámadás valamennyi elkövetőjével végeztek a nyugati titkosszolgálatok (Képmás)
Az oknyomozó újságíró „A terror kémjei" című kötetében azt írja, hogy a párizsi merénylet elkövetőit már mind megölték, ráadásul Francois Hollande parancsára, de továbbra is veszélyek fenyegetnek Európán belül.
nov. 7
17:33
Kiderült, mi lesz a pécsi magasház helyén (Infostart)
Park és játszótér kerül az üres telekre, amelyen a város rossz hírű épülete állt.
nov. 7
17:33
Kerek évfordulót ünnepelt a Springer & Jacoby (Kreatív Online)
Az ügynökség 10. születésnapja alkalmából szervezett bulit.
nov. 7
17:33
Felújították a tatabányai Szent Borbála Kórház egyik szárnyát (ProfitLine)
Négyszázmillió forintos beruházással felújították a tatabányai Szent Borbála Kórház egyik szárnyát, így az intézmény öt fekvőbeteg osztályán javultak az ellátás feltételei - mondta el a kórház igazgatója szerdai sajtótájékoztatóján.
nov. 7
17:33
20 milliárd forintos hitelkeretet kapott a BIF az MFB-től (Portfolio)
20 milliárd forint keretösszegű hitelkeret-szerződést írt alá a Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt. az MFB-vel - tette közzé a társaság. A BIF a 20 milliárd forintos hitelkeretet ingatlanvásárlási, ingatlanfejlesztési...
nov. 7
17:33
Szijjártó: az Ensz globális migrációs csomagja Európa elárulása (ATV)
Az ENSZ globális migrációs csomagja Európa elárulása, mert ellentétes az európai emberek érdekével - hangoztatta a külgazdasági és külügyminiszter az osztrák alkancellárral tartott sajtótájékoztatón szerdán Bécsben.
nov. 7
17:33
A hónap végéig kérhető támogatás a szőlőre (AQUA)
A rendelkezésre álló 14 milliárd forintos keretből eddig nyolcmilliárdot kötöttek le a pályázók, tehát hatmil­liárdra még „szabad a gazda”.
nov. 7
17:33
Orbán Viktor: Stubb ragalmai nem ronthatják el a kiváló magyar-finn kapcsolatokat (USAracing)
Juha Sipila finn miniszterelnökkel is tárgyalt a magyar kormányfő Helsinkiben, ahol szerdán és csütörtökön tartják az Európai Néppárt (EPP) kongresszusát.
nov. 7
17:33
Főpolgármesteri cicaharc az ellenzéki térfélen (HírTV)
Nincs egyetértés a baloldali pártok között, hogy kit jelölnének főpolgármesternek.
nov. 7
17:35
Jövőre visszatér a TV2-re a Bezár a bazár! (Kreatív Online)
A hírt már a Big Picture-ön bejelentették, a Sorozatwiki már konkrétumokról is beszámolt.
nov. 7
17:36
Különleges meglepetés, megtalálták Ördög Nóráék elrejtett kincsét (Ripost)
Korábban Bangkokban, Lappföldön és Dubajban is rábukkantak követőik az elrejtett ajándékokra. Most Belfastban is előkerült egy időkapszula.
nov. 7
17:36
Újszülött csecsemőt hagytak a kórház inkubátorában, ez vár rá (Ripost)
A babamentő inkubátorokat úgy alakították ki, hogy az újszülött súlyát érzékelve azonnal jeleznek a kórház portaszolgálatán.
nov. 7
17:39
Durva összeg: ennyiért futballozik Mbappé a PSG-ben (Blikk)
Elképesztő részletek derültek ki a világbajnok francia focista, Kylian Mbappé (19) Paris Saint-Germainbe szerződéséről.
nov. 7
17:39
Eldőlhet a fél Európa által hívott Barca-játékos sorsa (Sport365)
Hosszú huzavonára kerülhet pont.
nov. 7
17:39
Eközben Tiborcz megszerezte a Mahart-ház tizedét Andy Vajnától (444.hu)
Indulhat a munka a Vigadó melletti épületben.
nov. 7
17:39
Macron zsidó szervezeteket sértett meg (hirado.hu)
Nagy katonának nevezte Pétain marsallt.
nov. 7
17:39
Csökkentették a menedékkérők fejenkénti támogatási összegét Olaszországban (USAracing)
A római tárca rendelkezése szerint a napi fejkvótát 19 és 26 euró közöttire csökkentik. Az összeg a területtől,  valamint a befogadási központok nagyságától függ.
nov. 7
17:39
Veszélyes járvány vár a magyarokra: védekezhetsz ellene (Pénzcentrum)
A 60 évnél idősebbeknek, a két évesnél fiatalabb gyermekeknek, a krónikus betegségben szenvedőknek és a várandós nőknek különösen ajánlott az influenza elleni védőoltás - mondta Szlávik János infektológus főorvos az M1 aktuális...
nov. 7
17:39
Marco Rossit eltiltotta az UEFA (m4sport.hu)
A válogatott szövetségi kapitánya nem lehet ott az észtek elleni NL-meccsen.
nov. 7
17:39
Remekelt szerdán a pesti tőzsde (vg.hu)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 38 198 ponton zárt szerdán.
nov. 7
17:39
Az atom feltámad poraiból (NRGreport)
Az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének (angol rövidítésével IPCC) nemrég közzétett jelentésére kénytelen-kelletlen felfigyelt a világ, a polgárok éppúgy, mint a politikusok, akárcsak az orvosi anekdotában, amikor azt mondja a doktor a páciensének: le kellene fogynia harminc kilót, hogy életben maradjon, és egészségesen élje meg további
nov. 7
17:39
Már épül Buda legnagyobb bevásárlóközpontja - két év múlva nyit az Etele Plaza (SzMo)
180 üzlet, éttermek, kávézók, mozi és fitneszterem is lesz többek között a hatalmas komplexumban.
nov. 7
17:41
Hogyan alakul a RedHat-licencek sorsa az IBM-nél? (vg.hu)
A felvásárlástól az IBM elsősorban felhőalapú megoldásainak bővülését, ügyfeleinek mindinkább a felhőbe terelését várja.
nov. 7
17:43
Baleset miatt lezárták a Ferihegyi repülőtérre vezető utat (vg.hu)
Az OKF tájékoztatása szerint három autó ütközött össze, a fővárosból kifelé tartó sávban
nov. 7
17:45
Életnagyságú torta készült Harry hercegről és Meghan hercegnéről - fotó! (Mindmegette)
nov. 7
17:45
Migránsok százait fordította vissza a tengerről a líbiai part őrség (hirado.hu)
Befogadóközpontokba vitték a szubszaharai és arab bevándorlókat.
nov. 7
17:45
Kővel dobálták a krokodilt, mert azt hitték, nem igazi (BorsOnline)
Egy kínai állatkert látogatói nem voltak biztosak benne, hogy a kifutóban látható krokodil igazi vagy sem, ezért az állatot kővel kezdték dobálni. A több mint egytonnás hüllő súlyos sérüléseket szenvedett. A videón, amit a xiameni állatkert dolgozója készített, jól látható, hogy a krokodil fején és lábán vérző sebek vannak. Az áldozat egy 37 év
nov. 7
17:45
Borat is kommentálta az amerikai félidős választásokat (SzMo)
Sacha Baron Cohen a népszerű Jimmy Kimmel Show vendége volt, és a voksolás napján Los Angeles-ben egy gazdag negyedben sétálgatva társalgott az emberekkel.
nov. 7
17:45
"Milyen az íze a készenlétis bakancsának?" – Farkas Franciskával saját emlékeket ad elő a Tudás Hatalom társulat (SzMo)
A Jurányi Ház 123-as laborjában látható előadást Horváth Kristóf 'Színész Bob' és a társulat írta.

Keresés