2018. november 7. szerda

nov. 7
5:45
Magyarország teljesen szétszakad, és ennek aligha lehet útját állni (Portfolio)
A magyar társadalmi mobilitás alacsony és az egyenlőtlenség visszafogott mértékű - derült ki a Társadalmi riport 2018 című kiadvány egyik tanulmányából. A felső 10% jövedelme ingadozások mellett, de növekedett, miközben az alsó 10%-é...
nov. 7
5:45
Érik a bábeli zűrzavar a munkahelyeken: így kerülheted el az összeomlást (Pénzcentrum)
A generációs különbségek ugyan mindig is léteztek a munkahelyken, a mostani, erőteljes feszültséget keltő szakadék viszont a digitalizáció mentén húzódik. De vajon képesek vagyunk-e mind "digitális agyú" dolgozókká válni, és hova...
nov. 7
5:47
Felélesztenék a Hangya-modellt (vg.hu)
Német és svéd minta alapján lenne érdemes csiszolni a hazai lakásszövetkezetek működésén Bak Klára szövetkezeti jogi szakértő szerint. A nemzetközi kutatásokból kiderül, hogy a szociális szövetkezetek kifejezetten kötődnek a helyi szinthez.
nov. 7
5:49
Nem tartanak a brit cégek a Brexittől (vg.hu)
A brit kormány töretlenül hisz abban, hogy megállapodásra jutnak az EU-val az unió­ból való kilépés előtt – mondta lapunknak Andrew Mitchell kereskedelmi biztos. Hangsúlyozta: az Európai Unió kereskedelmi partnereivel is igyekeznek mielőbb aláírni a szabadkereskedelmi egyezségeket.
nov. 7
5:51
Tarthatatlanná vált a boszniai helyzet (hirado.hu)
Bihácson aláírásgyűjtésbe kezdtek a lakók a bevándorlók bűncselekményei miatt. Egy rendőrségi szóvivő azt mondta, tarthatatlanná vált a helyzet. Elmondása szerint hatvan komolyabb bűncselekmény miatt indult eljárás. A bosnyák-horvát határ közelében egyre jobban félnek a migránsoktól.
nov. 7
5:51
Könnyen megütheti a bokáját, aki nem néz utána üzletfelének (AQUA)
A tájékozódáshoz, az üzleti szereplők ellenőrzéséhez maga az adóhivatal is hozzájárul, mégpedig adatbázisokkal és lekérdezhető nyilvántartásokkal.
nov. 7
5:51
Éleződik Bécs és az Airbnb vitája (vg.hu)
.
nov. 7
5:57
A demokraták többséget szereztek a képviselőházban, de a szenátust nem sikerült megfordítaniuk (444.hu)
Donald Trump így minden bizonnyal kitöltheti majd első elnöki ciklusát. Az elmúlt évek őrült választásai után most kivételesen pont az történt, amit a közvélemény-kutatások alapján jósolni lehetett.
nov. 7
6:03
A republikánusok erősödtek a szenátusban, a demokraták megszerezték a képviselőházat (Infostart)
A Republikánus Párt növelheti többségét a szenátusban a kedden tartott amerikai félidős választásokon, a Demokrata Párt pedig megszerzi a többséget a képviselőházban a republikánusoktól.
nov. 7
6:03
Szükséghelyzet: pocokinvázió Magyarországon (Blikk)
Több megyében is szükséghelyzeti engedélyt adott ki a Nébih, miután a mezei pockok elszaporodtak a termőföldeken az extrém meleg őszi idő miatt.
nov. 7
6:03
Szomorú, ezt üzente a kórházból az Operett sztárja (Ripost)
Bizonytalan ideig nem tér vissza a színpadra Kálloy Molnár Péter, akit nemrég rohammentő vitt kórházba az Operettszínházból. A színészt sikerült elérnie a Ripostnak.
nov. 7
6:05
Merész döntés, ezt tette a testével Kánya Kata (Ripost)
Durva, mire vállalkozott a 65 éves magyar színésznő. Ezt látnod kell!
nov. 7
6:06
Sikeres volt az idei kempingszezon (vg.hu)
Kevesebb kempinggel ért el 1,7 milliárd forintos, a tavalyi bázishoz korrigálva 13 százalékkal több bevételt a Konzum Nyrt.-hez tartozó Balatontourist.
nov. 7
6:09
Gyász: tragikus hirtelenséggel halt meg az NFL-játékos (Blikk)
38 éves korában elhunyt az egykori NFL-játékos, Vince Manuwai.
nov. 7
6:09
Napi horoszkóp november 7.: az Oroszlánok új utakon indulhatnak, a Skorpiók kedves gesztust kapnak (Joy)
Ma sem érdemes kihagynod a horoszkópod, hisz a csillagok ismét izgalmas üzeneteket küldtek!
nov. 7
6:09
A szenátusban a republikánusok, a képviselőházban a demokraták lehetnek többségben (hirado.hu)
A szavazók 44 százaléka elégedett Trumppal.
nov. 7
6:09
Weber: Nincs javaslat a Fidesz kizárására (USAracing)
A Fidesz kizárását jelenleg az Euró­pai Néppárt egyetlen tagpártja sem követeli – mondta Manfred Weber kedden egy rádióinterjúban.
nov. 7
6:15
Vannak, akik történelmet írtak a félidős választásokon (Infostart)
A keddi amerikai félidős választásokon voltak, akik történelmet írtak: először lesz képviselő egy szomáliai-amerikai nő, egy palesztinai gyökerű muszlim asszony, legfiatalabbként bekerült a szövetségi törvényhozásba egy 29 éves képviselőjelölt és először választottak homoszexualitását nyíltan vállaló politikust kormányzóvá.
nov. 7
6:15
Jó hír az autósoknak: ennyivel csökkent a benzin ára (Blikk)
– Szerdán bruttó 5 forinttal csökkentette a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt., a gázolaj ára nem változott.
nov. 7
6:15
A demokraták megnyerték a képviselőházat, a republikánusoké a szenátus (ATV)
Az amerikai félidős választásokon a Demokrata Párt többséget szerzett a képviselőházban, de a szenátusban a republikánusok maradtak többségben. Végleges eredmény ugyan még nem született, de a CNN és más hírcsatornák is bizonyosra veszik, hogy a demokrata képviselők száma meghaladja majd a többséghez szükséges 218-at a szövetségi törvényhozás 435 fő
nov. 7
6:15
Mészáros Lőrinc és családja vezeti majd az ország egyik legnagyobb kamionparkolóját (is) (444.hu)
A családi vállalkozásként üzemeltetett Szekér Csárda köré épülhet 124 férőhelyes kamionparkoló az M1-esen.
nov. 7
6:17
Megkezdődött a valaha volt legnagyobb akció az Iszlám Köztársaság ellen (ATV)
A héten megkezdődött a valaha volt legnagyobb akció az Iszlám Köztársaság ellen. Az Iránt sújtó szankciók elsősorban az olajkereskedelem tilalmát célozzák, de bankokat, vállalatokat és az iráni légitársaságot is büntetik.
nov. 7
6:21
Kiderült egy hosszú távú előrejelzésből, ami novemberi meleget is eltalálta: A tél keményen más lesz, mint amire eddig számítottunk (Blikk)
Fel kell készülni!
nov. 7
6:21
Napokon belül vádat emelhetnek Czeglédy és társai ellen (hirado.hu)
Czeglédy letartóztatásának határideje december 5-én lejár.
nov. 7
6:27
Visszatér a gyerekek nagy kedvence (Infostart)
Visszatér a filmvászonra Shrek és Csizmás, a kandúr, az egészestés animációs filmek életre keltésével a 2015-ben bemutatott Minyonok producerét, Chris Meledandrit bízták meg.
nov. 7
6:33
Amerikai választások: Növelhetik többségüket a republikánusok (ProfitLine)
Előrejelzések szerint a Republikánus Párt növelheti többségét a szenátusban a kedden tartott amerikai félidős választásokon.
nov. 7
6:33
Bűnös a manhattani robbanás felelőse (hirado.hu)
Az elkövető a bangladesi Akayed Ullah volt még 2011-ben.
nov. 7
6:39
Napos vagy enyhén felhős szerda várható (hirado.hu)
Az éjszaka képződött köd területe fokozatosan zsugorodik.
nov. 7
6:39
Amerikaiak tízmilliói adták le szavazatukat (USAracing)
A keddi választásokon az ameri­kaiak a 435 washingtoni képviselőjükről, a százból 35 szenátori mandátumról, valamint 36 szövetségi állam kormányzójáról dönthettek.
nov. 7
6:39
Nem tartanak a brit cégek a Brexittől (vg.hu)
A brit kormány töretlenül hisz abban, hogy megállapodásra jutnak az EU-val – mondta lapunknak Andrew Mitchell kereskedelmi biztos.
nov. 7
6:39
A sikeres városmarketing keretrendszere – a 10 legfontosabb összetevő (Márkamonitor)
A városmarketing sok-sok eszközzel, látványosan képes segíteni egy város sikerét, növelni ismertségét, elismertségét, de hosszú távon csak egy tudatosan tervezett, stratégiailag is végig gondolt, kreatív megoldásokat használó, sokszereplős együttműködésre épülő, gazdaságilag is hatékony munka hoz tartós, nagyszabású eredményeket. Ahogy a Magyar Mar
nov. 7
6:39
Enyhe idő, 15-19 fokos nappali felmelegedés várható a héten (BorsOnline)
Szerdán a párásság megszűnése után napos, fátyolfelhős idő várható. A csúcsérték 17-18 fok körül alakul. A DK-i szél megélénkül.  Csütörtöktől szombatig reggelente párás, foltokban ködös, míg napközben változóan felhős idő valószínű. Számottevő csapadék nem lesz, esetleg szitálás alakul ki a ködös tájakon. Marad a 17 fok körüli maximum. Vasárnap
nov. 7
6:39
A demokraták lesznek többségben az amerikai képviselőházban (SzMo)
A nagy amerikai tévék előrejelzése szerint a demokraták nyolc év után megszerzik a többséget a képviselőházban, már csak ennek mértéke a kérdés.
nov. 7
6:41
Bakondi: Szükség van a válsághelyzet fenntartására (hirado.hu)
A szakértő szerint egyes jogintézmények nélkül újra előállhat a 2015-ös helyzet.
nov. 7
6:41
Postmodern Jukebox: a jövő zenéje Budapesten (Márkamonitor)
A közelgő 2020-as évek beharangozására, a híres idő-visszapörgető, Postmodern Jukebox néven ismert zenei formáció körbe fogja járni a bolygónkat 2019-ben a Welcome to the Twenties 2.0 Tour című turnéjukkal. A turné célja, hogy felkészítse a világot egy új évtizedre – egy olyan évtizedre, amelyben a Postmodern Jukebox megalkotója, Scott Bradlee remé
nov. 7
6:43
Csökkent a benzin ára (hirado.hu)
Az üzemanyag átlagára literenként 386 forint lett.
nov. 7
6:45
Migránskaraván: bejött az "elterelő" lépés (Infostart)
A Közép-Amerikából az Egyesült Államok déli határa felé tartó menekültkaraván több ezer tagja élt a mexikói hatóságok nyújtotta lehetőséggel és kért menedéket Mexikóban - közölte az észak-amerikai ország belügyminisztériuma.
nov. 7
6:45
A szenátusban republikánus, a képviselőházban demokrata többség lehet (USAracing)
A prognózisok szerint a százfős felsőházban 51 helyet birtokló republikánusok kulcsfontosságúnak ítélt győzelmet arattak Indiana, Texas és Észak-Dakota államokban.
nov. 7
6:57
Trump telefonált – nem akárkinek gratulált (Privátbankár)
A demokraták megnyerték a képviselőházi választást, ez immár tény.
nov. 7
6:57
A lányával együtt rakják ki az otthonából Bíró Icát (Blikk)
„Kérem, ne tegyenek tönkre, ne vegyék el az otthonomat!” – könyörög Bíró Ica, aki a múlt hét végén drámai hangú Facebook-posztban számolt be arról, hogy utcára kerülhet a lányával.
nov. 7
6:57
Habony szlovén lapjából indult az összeesküvés-elmélet, amit ma már tényként mondott vissza Kósa Lajos (444.hu)
A menekülteknek segítő, létező programokat összemosva született meg a kép, hogy Soros, az ENSZ és az EU névtelen bankkártyák tömegével tömi az Európába érkező migránsokat. Csakhogy ez ebben a formában nem igaz.
nov. 7
6:57
Kirúgta a Ryanair a hat alkalmazottat, akikről megjelent egy fotó, ahogy a reptér padlóján alszanak (444.hu)
A légitársaság szerint a fénykép megrendezett volt, a szakszervezet szerint a cég nem mond igazat.
nov. 7
6:57
Blueszal ünnepel a hetvenéves Bill kapitány (autopro)
Egy nappal születésének hetvenedik évfordulója után tartja meg életműkoncertjét a magyar blues koronázatlan királya a Papp László Budapest Sportarénában.
nov. 7
6:57
Napokon belül el kell hagynia otthonát Bíró Icának (BorsOnline)
A ma már fitneszladyként ismert, hajdani modell tizenhárom évvel ezelőtt adósságcsapdába került, és azóta sem szabadul a hitelezőitől. Mint arról a Bors beszámolt, annak idején több tízmilliós hitelt vett föl, hogy két lerobbant lakást vásároljon, és ott rendezze be a szépségklubját. A banki törlesztőrészlete azonban az egek­be szökött, nem tudta t
nov. 7
7:03
Ennyi lakást építenek Magyarországon - egy ábrán mutatjuk (ProfitLine)
a használatba vett lakások száma; a kiadott új lakásépítési engedélyek száma
nov. 7
7:03
Csökkent a benzin ára (AQUA)
.
nov. 7
7:06
Weisz Fanni előnyére fordította hátrányát a máltai "horrorforgatáson" (Ripost)
Nagy átigazolások és még nagyobb meglepetések - így lehet a legjobban jellemezni A legbátrabb páros második szériájának szereplőgárdáját.
nov. 7
7:06
Komoly vitát szült Dzsudzsák Balázs meghívása (Ripost)
Szövetségi kapitányi beiktatása óta Marco Rossi először küldött meghívót Dzsudzsák Balázsnak, aki így öt hónap után visszatér a magyar labdarúgó-válogatottba.
nov. 7
7:06
Eddig úsztuk meg, mutatjuk, mikor jön az esős idő (Ripost)
Riasztást adtak ki az átláthatatlan köd miatt, de nemsokára más kellemetlenségekkel is számolni kell.
nov. 7
7:06
Itt a trükk, így vághatod egészen vékonyra a friss kenyeret (Ripost)
Nem tudod szépen felszeletelni a friss, puha kenyeret? Ez az évszázados trükk segíteni fog. Más háztartási munkákban is érdemes felidézni a régi fogásokat.

Keresés