Szerződést kötött az ANY Biztonsági Nyomda a 2019. évi európai parlamenti és az önkormányzati választásokhoz szükséges nyomdai termékek és szolgáltatások szállítására. A Nemzeti Választási Iroda szerződést kötött a Nyomdával...
Jelenlegi felfutása és fejlődése mellett sem biztos, hogy az elektromos meghajtás lesz a jövő domináns rendszere a közlekedésben, az azonban már nem kérdés, hogy a technológia dinamikus térnyerése lendületvesztés nélkül száguldhat a közeljövőben, amellyel minden piaci szereplőnek érdemes tervezni – hívta fel a figyelmet Kovács Csaba energetikai sza
Jelasity Radovan, az Erste vezére úgy látja, bár dinamikusan nő a vállalati hitelezés a bankszektorban, nem jó irány, hogy egyre csökken az önerő a hitelek mögött - mondta el a bankvezér az InfoRádió Aréna című műsorában. Jelasity...
Heves tűzpárbaj tört ki pénteken a pakisztáni Karacsiban Kína konzulátusánál, legkevesebb két rendőr meghalt, további kettő pedig megsebesült - jelentették hírügynökségek rendőrségi forrásokra hivatkozva.
Nem akarnak még többet túlórázni a közúti közlekedésben dolgozó autóbuszvezetők, ezért határozottan tiltakoznak a munka törvénykönyve (Mt.) tervezett módosítása, egyebek mellett a 400 túlóra bevezetése ellen. A Volán társaságok...
- Sokáig semmilyen zenét nem tudtam hallgatni. Mostanában már kicsit jobban megy. Komolyzenét már képes vagyok, de az ő számait még nem, arra még nem tudtam rávenni magam - mondta Lamberger Galina a Bestnek. - Vannak persze, olyan helyzetek, amiket nem tudok elkerülni. [...] Nehéz volt megszokni a külvilág reakcióit is. Amikor például összefutott
Orosz csempészek egy mexikói drogkartellnek akartak eladni a haderőből kivont magyar katonai fegyvereket. Budapest mellett csalták tőrbe őket amerikai ügynökök, bejelentkezett értük az USA, de helyette Orbánék Oroszországnak adták ki az elfogottakat.
A kényszerolvastatás-alapú irodalomtanítást felváltani kívánó magyartanárokat a barbárság szekértolóinak beállítani minden, csak nem finom eszmefuttatás.
Elérte első kitűzött célját az újjáéledt Alpine autógyár. Az A110 sportautó legelső szériájában minden kapható extra megtalálható, mostantól viszont másként gyártják.
A honvédelmi bizottság fideszes elnöke a Hír Tv-ben arról beszélt, hogy sok száz menedékkérelmi eljárás folyik, ezért teljesen érthetetlen, hogy miért kellene egyet kiemelni.
Jelenlegi felfutása és fejlődése mellett sem biztos, hogy az elektromos meghajtás lesz a jövő domináns rendszere a közlekedésben, az azonban már nem kérdés, hogy a technológia dinamikus térnyerése lendületvesztés nélkül száguldhat a közeljövőben, amellyel minden piaci szereplőnek érdemes tervezni – hívta fel a figyelmet Kovács Csaba energetikai sza
Alaposan átírta a háztartások fogyasztási és megtakarítási szokásait az elmúlt időszak. Az Aegon Prémium Ügyfélklubjának utóbbi előadásán elhangzott, hogy a jövedelmek szintjétől kezdve az élelmiszerre költött összegek arányán át a felvett hitelek összetételéig és a biztosításra költött kiadásokig szinte minden téren fontos elmozdulások történtek.
Az Egyesült Királyság és az Európai Unió jövőbeni kapcsolatrendszerét körvonalazó politikai deklaráció sok egyéb célkitűzés mellett "egyszer és mindenkorra véget vet" az EU-állampolgárok megkötések nélküli betelepülésének...
Az LMP-s Demeter Márta méltatlanná vált arra, hogy Magyarországot képviselje a NATO parlamenti közgyűlésében - mondta Kósa Lajos, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.
A migránskártya és a migránsvízum ügye is azt mutatja, hogy a bevándorlást támogatók védekezés helyett "szállítmányozási ügynökségként" fogják fel az európai intézményeket, szerintük ugyanis ez a kontinens érdeke - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Lassan az utóbbi hetek sávjának alsó szélét közelíti a forint az euróval szemben, de korai lenne fordulatról beszélni, inkább csak azt mondhatjuk, hogy finoman araszolunk lefelé. A nemzetközi piacon sem látunk nagy elmozdulást, a dollár...
Öt magyar cég is részt vesz majd a világ legnagyobb technológiai show-ján, a Las Vegas-i CES-en jövő januárban. A több mint 180 ezer látogatót, és 4500 kiállító céget felvonultató innovációs seregszemlén a DoBox, a GPS Tuner, a Grepton, az NNG és a Safeskin képviseli majd hazánkat. A január 8–11. között megrendezésre kerülő CES közel 260
Az amerikai tőzsdék csütörtökön a Hálaadás miatt zárva tartottak, míg az ázsiai tőzsdék felemásan teljesítettek a hét utolsó napján, a japán tőzsde zárva tartott, míg a kínai tőzsdék lejjebb kerültek, a hongkongi tőzsde 0,4...
Az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának kormánypárti tagjai támogatták Dúró Dóra, burka viselés tiltását célzó javaslatát. Dúró erről a Facebookon számolt be.
Szabó Erika színművésznő, akit a Barátok közt Tildájaként ismerhetett meg az ország – 2003 és 2009 között játszotta a szerepet – nagyon szomorú hírt osztott meg Facebook-oldalán.
A létező legbiztosabb befektetés - Építs vagyont osztalékból! címmel érkezett a Portfolio könyvesboltjába a Befektetések klasszikusai sorozat legújabb darabja. Lowell Miller szerző a kötetben megmutatja, hogy választhatjuk ki a magas osztalékjövedelmet...
A divatos Range Rover Evoque a Land Rover luxusmárkájának legkisebb, ám a darabszámok és a bevétel szempontjából egyben legfontosabb modellje, ami remek húzásnak bizonyult a britek részéről. A márkát felvirágoztató luxus szabadidőmodell eladásai még a hetedik évre sem csökkentek jelentősen, de már ideje volt a váltásnak: bemutatkozott az új generác