Ha Nikola Gruevszki menekült státuszán ott a pecsét, szabadon elhagyhatja Magyarországot, és szabadon mozoghat az EU-ban is - értelmezték a volt macedón kormányfő helyzetét munkatársunknak délután a kormányoldalon a menekültügyi szabályozás alapján.
Az elmúlt napok emelkedését követően kedden ismét zuhannak az olajárak a nemzetközi piacokon. A Brent árfolyama kedden délután közel 5 százalékkal gyengülve mélyen 65 dollár alatt jár. A WTI jegyzése ugyanekkor több mint 5 százalékkal...
A két új paksi atomerőművi blokk megépítésénél elsőbbséget élvez a nukleáris biztonság – mondta a két új blokk tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter.
A mozaikcsaládban élők számára a legnehezebb a nyugdíjas évekről való gondoskodás, 91%-uk szerint lesznek anyagi gondjaik idős korukban. A klasszikus családmodell nagyobb biztonságot ad, és még az egyedülálló szülők is bizakodóbbak jövőjükkel kapcsolatban – derült ki a Groupama Biztosító és az NRC reprezentatív, a különböző családmodellek nyugdíjst
„Európa első embercsempész kormánya” a Fidesz-KDNP a Demokratikus Koalíció szerint, akik világméretű botránynak tartják, hogy Nikola Gruevszki megkapta a menekültstátuszt Magyarországon.
Hasonló megoldással még talán senki nem próbálkozott, ám szinte biztos, hogy ezek után több ilyet fogunk látni. A HRE nyomtatott titán felnijére szavakat alig találunk.
Újabb két évig nem lesz kötelező bölcsődét nyitni a tízezer főnél kisebb településeken. A népjóléti bizottság ma tárgyalja a kormány javaslatát, miszerint 2020. december 31-re módosulna a határidő.
Havonta több ezer forintot, húsz év alatt pedig akár 2 milliót buknak azok, akik a legjobb kamatozású lakáshitelek helyett "csak" az átlagos kamatozású lakáshiteleket választják 10 milliós összegre. Csak magára vethet, aki nem néz körbe...
A magyar munkavállalók száma visszaesett októberben Ausztriában, de ez inkább csak a normális szezonalitás, minden ősszel ez van. Két csoport veszélyezteti előkelő helyünket az ottani munkaerő-piacon: a román állampolgárok száma nőtt jobban az utóbbi egy évben, mint a magyaroké, valamint az Ázsiából érkezetteké.
A szakember több mint 20 éves vezetői tapasztalattal rendelkezik az FMCG iparágban, többek között a Drehernél, a Reckitt Benckisernél, a SABMiller/AB-inbevnél és az Unilevernél töltött be hazai és nemzetközi vezetői pozíciókat.
Sötét ómen jelent meg az idei év sztárpapírjainak grafikonján, a Facebook és az Alphabet után a Netflix chartján is ott a "halálkereszt", ami nem túl jó előjel a részvénypiacoknak. A Netflix árfolyama annyit esett az elmúlt hetekben...
Az Európai Bizottság és az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, Federica Mogherini ma közös közleményt fogadott el, amely felvázolja, hogy milyen stratégia révén kívánja az EU megerősíteni az Indiával kialakított...
A Magyar Idők úgy tudja, hogy menekült státuszt kapott a Magyarországra szökött, korrupció miatt elítélt macedón ex-miniszterelnök. Ön szerint nemzetközi botrány lesz ebből?
Az átlagosnál hidegebb vagy melegebb hőmérséklet egyelőre még jelentősen befolyásolja nemcsak az elektromos motorok energiafogyasztását, az akkumulátorok hatékonyságát, hanem azok töltési idejét is. Míg a belső égésű motoroknál a folyamatos hűtés megoldása a kulcs, addig az elektromos autók esetében az lehet majd a cél, hogy az akkumulátort minél j
Nick Fallin az aranyifjak gondtalan életét éli. Egyik nap azonban fennakad a drogteszten, és vége az aranyéletének. Ennek következtében kénytelen az élet árnyékos oldalával is megismerkedni, a kötelező társadalmi munkája során ismeretlen világ tárul fel előtte. Az Őrangyal című amerikai sorozat vasárnap esténként 18.35-től látható a Duna csatornán.
Várhatóan egy milliárd euró körül lesz az OTP-csoport idei egész éves nyeresége - mondta Csányi Sándor, az OTP Bank Nyrt. elnök-vezérigazgatója kedden Budapesten azon a sajtótájékoztatón, amelyen a bank új, innovációs fiókját mutatták be.
A magyar nép egyik fontos küldetése, hogy fenntartsa és megvédje a keresztény hitet már több mint ezer éve – mondta Kásler Miklós az emberi erőforrások minisztere.
A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. a mai napon közzétette a nemzetközi számviteli szabályok szerinti, konszolidált, nem auditált jelentését a 2018 harmadik negyedéves pénzügyi adatokkal. A csoportszintű adózott eredmény 1,561 milliárd forint, a teljes átfogó jövedelem 508 millió forint nyereség, az egy részvényre eső háromnegyed éves nyereség pedig
Az öt százalékra csökkentet építési áfa a parlament minapi döntése alapján nagyjából 25 ezer ingatlanra érvényes – ennyi volt a hatályos építési engedélyek száma a hónap elején. Erről beszélt az InfoRádiónak Takács Ernő, az Ingatlanfeljesztői Kerekasztal Egyesület elnöke a VI. Ingatlanfejlesztés Napja alkalmából.
Magyarország egyedül a Moody’s hitelminősítőnél szerepel stabil kilátással. A héten ezt kedvezően módosíthatja a cég, de elképzelhető, hogy jövőre lesz csak változás.
Felfüggeszti 2018. november 21.-re a SET Group részvényeinek kereskedését a BÉT, mert olyan tájékoztatást tesz közzé a társaság, ami az árfolyamot jelentős mértékben befolyásolhatja. Ha még a holnapi kereskedési nap vége előtt...
Hétfőn robbant a hír, hogy húsz éven át vette fel halott édesanyja nyugdíját egy győri nő. Az ilyen és hasonló esetek évente több mint 1 milliárd forintos kárt okoznak. Sokan nem tudják mi a teendő az elhunyt rokon nyugdíjának folyósításával...
„Magyarázatot várok arra, hogy ki a felelős azért, hogy az elmúlt 28 évben példátlan módon így hazudjanak és átverjék testületileg az Országgyűlés legfontosabb szakbizottságát” – írja a Mirkóczki Ádám.
Mintegy 228 millió forint vissza nem térítendő támogatást és közel 250 millió forint visszatérítendő támogatást nyert el az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. leányvállalata, a Sinergy Energiaszolgáltató, Beruházó és Tanácsadó Kft. a Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása kombinált hiteltermék keretében című program keretében. A társaság így újabb
Szerdán is borult idő lesz Budapesten, ami ismétlődő esővel és erősödő észak-keleti széllel járhat - hangsúlyozta az InfoRádióban Jenki Szilvia, az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa. Vajon lesz-e havazás a héten?