A Kambodzsában kiszabható legsúlyosabb büntetéssel, életfogytiglani szabadságvesztéssel sújtották népirtásért a vörös khmerek két, még életben lévő vezérét.
Hamarosan itt a vásárlás ünnepe, közeledik a Black Friday. Ha a legjobb ajánlatokat akarjuk elcsípni a legjobb árakon, nem elég pusztán az ösztöneinkre hagyatkozni: meg kell terveznünk a vásárlást. Összegyűjtöttük a legjobb tippeket...
A Karthago együttes óriáskoncerttel ünnepli megalakulásának 40. évfordulóját. A zenekar vezetője, Szigeti Ferenc négy évtized után is jól emlékszik a kezdetekre, amikor még Black Sabbath-ot játszott a vécédeszkagitáron.
Magyarország 2018-ban felminősítés nélkül maradhat, hiába várták sokan, hogy javul az ország adósságának besorolása ebben az évben. Idén utoljára a Moody's vizsgálja felül az ország adósságának besorolását. A Moody's Investors...
A kellemes, langymeleg ősz után ez az első olyan hétvége, amikor már egyre nagyobb területen fagyos a hajnal, és nappal a 10 fokot sem érjük el. Vasárnap estétől érkezhetnek az első hópelyhek.
A felvétel valahol Nagy-Britanniában készült egy kis üzletről, amelyet három csuklyás rabló ki akart rabolni. Arra nem számítottak, hogy a 42 éves boltosnak nem száll inába a bátorsága...
Deák Dániel egyetemi tanár szerint igen, de reméli, hogy erre nem fog sor kerülni. Sőt, akár az ügyész is kérhetné a bíróságtól a szerződések semmisé nyilvánítását, közérdek sérelmére hivatkozva.
Szombaton rajtol a 2018-as X-Faktor első élő show-ja. A versenyzők között idén is sok érdekes figura akad, köztük Kurokava Taka, aki nyolc éve Japánból érkezett az országba, hogy elvégezze az orvosi egyetemet. Taka szigorú, hagyományos nevelést kapott, édesapjának eddig meg sem merte mondani, hogy indult a tehetségkutatón. – Japánban, ha egy a
Herbál, kristály, füves cigi: van, aki a saját ennivalóját adja el vagy a gyerekét küldi a dílerhez, hogy a kábítószeréhez jusson. A Budapesttől alig 50 kilométerre fekvő Dányban zombiként fetrengő drogosok, erőszak és tehetetlenség jellemzik a faluban élők mindennapjait. Most helyi lakosok és illetékesek beszélik ki problémáikat. Tudósításunk.
Új adással jelentkezik a Krizshow, amelynek házigazdája, Krizsó Szilvia olyan ismert és elismert hírességeket lát vendégül, akik őszintén vallanak magánéletükről és munkájukról egyaránt. A rendhagyó színházi talkshow ma esti vendégei Szinetár Miklós, és lánya, Szinetár Dóra. Szombat este, 22:10-től az ATV.
Elveszettnek hitt ritka rajzfilm, a Walt Disney által rajzolt Oswald, a szerencsés nyúl egy kalandja került elő. Ő Mickey egér elődje – írta az Aszahi Simbun japán lap. Walt Disney csak 26 Oswald-rövidfilmet készített. A nyúl alakja tulajdonképpen Mickey egér hosszú fülű, gomb orrú verziója. Amikor azonban Disney elveszítette a figura jogait, megra
A Nature folyóiratban megjelent, több száz mérőpont adatait figyelembe vevő új számítások szerint az elmúlt negyed évszázadban több szén-dioxidot nyeltek el az óceánok, mint ahogyan a kutatók azt korábban gondolták. Eddig az óceánok hőenergia-tárolása mérsékelte a légkör felmelegedését, ám a melegedő víz egyre kevesebb szén-dioxidot nyel el, így fo
A Pennsylvania Egyetem kutatása szerint sokkal jobban jársz, ha limitálod, mennyi időt nézegetsz közösségi oldalakat, mert így a depressziót és a szorongást is elkerülheted.
Átadták a megújult SÁÉV-telepet pénteken Kaposváron, a város mintegy félmilliárd forintot költött az 1970-es évek óta ipari parkként használt terület infrastruktúrájának korszerűsítésére - tájékoztatta a polgármesteri hivatal az MTI-t.
Egyre több csípős megjegyzést kap a francia származású rádiós műsorvezető a külseje miatt, sokan azzal vádolják, hogy túltolta a botoxot. De nem csak szépészeti beavatkozás bújik meg az átváltozás mögött.
A munkaképes korú lakosság folyamatosan csökkenhet a régióban az EBRD előrejelzése szerint, Magyarországon pedig felülmúlhatja az átlagot is a visszaesés. A munkanépes korú lakosság a kelet-közép-európai régióban jelentősen csökkenhet...
Három évvel ezelőtt jócskán megváltoztak az otthoni és a bér pálinkafőzés szabályai. Mi számít magánfőzésnek? Hova és mit kell bejelenteni? Hány liter pálinkát főzhet valaki otthon? Mindezen kérdéseken és a jogi kereten túl további komoly veszélyeket is jelenthet, ha nem szakszerűen járunk el, nem megfelelően tároljuk és fogyasztjuk a pálinkát.
Michelangelo két fennmaradt bronzszobrát sikerült azonosítania egy nemzetközi kutatócsoportnak az itáliai reneszánsz mester jellegzetes stílusa alapján - számolt be róla a BBC News.
Villámgyorsan beilleszkedett, és a magyar válogatott húzóemberévé nőtte ki magát Willi Orbán. A honosított védő szép gólt fejelt, és már a Himnuszt is együtt énekli a többiekkel.
Teljes konszenzussal fogadta el tegnap a Magyar Állandó Értekezlet a zárónyilatkozatot. A magyar belpolitikában szokatlan az egyetértés van a reális erőt képviselő pártok és a határon túli magyar szervezetek között - mondta Semjén Zsolt. A KDNP-s miniszterelnök-helyettes, aki tegnap is megerősítette: a magyar diplomácia minden, Ukrajnát érintő NATO
A közép-európai régió erejének a hagyományos német-francia tengellyel szembeni felértékelődéséről beszélt Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) XVII., zárt ülésén Budapesten. A kormányfő...