A nagybefektetőknek és a hálózati társaságoknak is vonzóvá kell tenni a megújuló alapú energiatermelést Kaderják Péter szerint, aki mielőbb lezárná a kötelező átvételi tarifa rendszerét.
A jövő útja áramot termel, elnyeli a zajt és elolvasztja a jeget. Köln közelében megnyitották Németország első ilyen, napelemes útját - írja a Piac és Profit.
A CEU, Balázs Péter volt külügyminiszter által vezetett kutatócsoportjának hallgatói vettek részt a Friedrich Ebert Stiftung által szervezett Trianon-szimuláción.
Az önvezető autókban is használt lézerszkennerekről, működési elvükről és a technológia számtalan alkalmazásáról beszélt az októberi Budapest Science Meetupon Leichner Dávid, az MTA SZTAKI Gépi Érzékelés Kutatólaboratórium munkatársa - számol be a Qubit.
Igazságügyi orvosszakértő vizsgálja meg az előzetesben lévő, csengeri örökösként ismert Sz. Gáborné egészségi állapotát – tudta meg a Zoom.hu az asszony ügyvédjétől. Helmeczy László azt mondta, a jövő héten védence fizikai és lelki állapotát is felmérik, vagyis elmeorvos is megvizsgálja.
Andrej Babis cseh miniszterelnök fogadkozott a Facebook-profiljára pénteken kitett posztjában, hogy bírálói követelése ellenére soha nem fog lemondani önként, csak leváltani tudják. Andrej Babis ellen büntetőeljárást folytat a rendőrség...
Csütörtökön megműtötték Rajon Rondót, az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Los Angeles Lakers veterán irányítójára legalább négy-öt hét kihagyás vár.
Több agglomerációs szektorban is 20 százalék feletti áremelkedést mért a Duna House 2018-ban, de akad olyan terület, ahol tavalyhoz képest 37 százalékkal nőtt az átlagos négyzetméterár. Míg tavaly 250 ezer forint alatti átlagos négyzetméteráron is lehetett a főváros környékén ingatlant vásárolni, addig idén már 257-326 ezer forint között alakult ez
December közepén átalakulásának fontos mérföldkövéhez érkezik az Altera azt követően, hogy a Wallis autós cégcsoportja a vállalaton keresztül lép a Budapesti Értéktőzsdére. A társaság közgyűlésén több olyan fontos kérdésről...
Bár Theresa May brit kormányfő tegnap este magabiztosan azt mondta: ő csinálja végig a Brexit-folyamatot, ma már arról szólnak a hírek, hogy bőven összejött a szükséges számú szavazat ahhoz, hogy kezdeményezzék a párton belüli megbuktatását....
Szlovákia legmodernebb edzésközpontja jött létre, és „közép-európai szinten sem kell szégyenkezni miatta”. Az akadémiával a DAC-nak megvan az infrastrukturális háttere – mondta a tulajdonos.
Január óta október a második olyan hónap, amikor nem az ingatlanalapokból fogyott a legtöbb. Múlt hónapban ugyanis a pénzpiaci alapok nettó értékesítése tarolt, ezzel a kategória kijött az évek óta tartó negatív szériájából is....
A Hír TV volt tulajdonosának, Simicska Lajosnak a visszavonulásáról is beszélt egy interjúban Kálmán Olga. A televízió egykori műsorvezetője utalt arra, hogy az egykori oligarcha azért dobhatta be a törölközőt, mert nem tudta elérni céljait, és értelmetlennek látta a további küzdelmet. Korábban egyik segítője azt mondta, hogy Simicskának nem volt m
Sem a magyar állam, sem a magyar hatóságok nem segítették Nikola Gruevszkit Macedóniából való kijutásában - közölte a Miniszterelnökség pénteken az MTI-vel, a "sajtóban megjelent feltételezésekre és álhírekre" reagálva.
Használati cikkek előállítására alkalmas alapanyagot készít az indiai rizstermesztés melléktermékéből, a rizs szárából 2018 év végétől az IKEA - írja a Portfolio. A svéd lakberendezési vállalat az újítással a légszennyezési probléma megoldásához kíván hozzájárulni, ugyanis az általános indiai gyakorlat szerint a rizs visszamaradt szárát a betakarít
Parázs volt a hangulat azon a hallgatói fórumon, ahol a Corvinus vezetése először tájékoztatta élőben a diákokat arról, hogy milyen átalakításon esik át tanintézményük. A hallgatók csaknem egy óráig sorozták kérdéseikkel a megjelent egyetemi vezetőket, Lánczi András rektort és Pavlik Lívia kancellárt. A diákok nemcsak az autonómia kérdéseit feszege
A Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) és a vele együttműködő olajtermelő országok egyeztetnek a kitermelés jelentősebb mértékű visszafogásának lehetőségéről - értesült a Reuters. Az olajárak emelkednek a hírre. Az, hogy az olajországok ismét a termelés csökkentéséről beszélnek, gyakorlatilag 180 fokos fordulatot jelez kitermelési politikáju
Októberben majdnem hat éve a legmagasabbra emelkedett az euróövezeti infláció az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken kiadott jelentése szerint.
A Toyota alig egy hónapja mutatta be új kompakt modellcsaládjának – amely a teljes kínálatot tekintve visszatért a korábbi két generációnál, vagyis 11 évig használt Aurisról a Corolla névre – ötajtós és kombi változatát, ma pedig a Corolla típusjelzés mellett végig kitartó szedánról is lehullt a lepel, így teljessé vált a paletta. A Toyota Corolla
Tovább ronthatja az egyébként is feszült viszonyt Orbán Viktor miniszterelnök és az Európai Unió között, ha a magyar hatóságok politikai menedékjogot adnak Nikola Gruevszki korábbi macedón kormányfőnek - írta pénteken a Financial Times brit napilap európai kiadása.
Hosszú Katinka magabiztosan nyerte meg a 400 méter vegyest pénteken az úszó világkupa-sorozat utolsó, szingapúri rövidpályás állomásának második napján.
A hétvégén is folytatódik a száraz idő, vasárnap estig nem várható csapadék. Emellett fokozatos lehűlésre kell készülni. A hét végére már 10 fok alatt alakulnak a maximumok - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.
Hosszú Katinka magabiztosan nyerte meg a 400 méter vegyest pénteken az úszó világkupa-sorozat utolsó, szingapúri rövidpályás állomásának második napján.
Hosszú Katinka magabiztosan nyerte meg a 400 méter vegyest pénteken az úszó világkupa-sorozat utolsó, szingapúri rövidpályás állomásának második napján.
A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház a dicső múltat felvillant, valamint a korszakos előadásokat újravetítő rendezvénysorozattal ünnepelte létrehozásának hetvenedik évfordulóját.