2018. november 10. szombat

nov. 10
6:39
Húszezer lakást érint az alacsony áfa megtartása (hirado.hu)
Az ötszázalékos forgalmi adó 2023 végéig alkalmazható.
nov. 10
6:42
Ahol nincs köd, ott csapadék sem lesz szombaton (hirado.hu)
Napközben az északkeleti megyékben és a nyugati határvidéken is csökken a köddel, illetve rétegfelhőzettel borított terület nagysága – másutt többnyire napos, fátyolfelhős idő valószínű.
nov. 10
6:42
Magyar Telekom: 24 órás kiválasztás gyakornokoknak (Márkamonitor)
Az ország legnagyobb infokommunikációs vállalata, a Magyar Telekom egyedülálló toborzási megoldással keresi új gyakornokait: a cég 24 órás kiválasztási folyamata során összesen 25 gyakornokot szerződtet, akik a cégcsoport új székházában kezdhetik el építeni karrierjüket. A jelentkezés november 14-én, délben indul és rekordidő alatt, másnap délután
nov. 10
6:48
Egyre többen adnak vérplazmát - ennyi pénz jár érte (ATV)
Egyre többen adnak vérplazmát, hogy kiegészítsék a keresetüket, ezzel szemben a hagyományos vérből egy-egy hosszú hétvége után gyakran lép fel hiány. A plazma levételéért ugyanis több ezer forintot fizetnek, a véradásért viszont nem adnak pénzt. Éves szinten akár negyedmillió forintot is kereshet egy plazmadonor. Az Országos Vérellátó Szolgálat sze
nov. 10
6:54
Nem lesz kaotikus helyzet (AQUA)
Számos vita kerülhető el a kormány ötszázalékos lakásáfát rendező javaslatával az építési vállalkozók szakszövetsége szerint.
nov. 10
6:57
Megvan, kik félhetnek most a NAV-tól (Infostart)
A hónap közepén új ellenőrzési hullámmal jelentkezik az adóhivatal.
nov. 10
6:57
A legfinomabb gesztenyekrémleves (Mindmegette)
nov. 10
6:59
Így készül a tulumba (Mindmegette)
nov. 10
7:00
Veszélyes francia gettók, terjedő antiszemitizmus (USAracing)
Collomb korábban is sürgette a gettóprobléma felszámolását, főként miután csak tavaly szilveszterkor több mint ezer autót gyújtottak fel, főként az elszegényedő francia külvárosokban.
nov. 10
7:01
Majonéz teszt: Kiderült, melyik termék a legjobb (Mindmegette)
nov. 10
7:03
Sajtos-kolbászos töltött zsemle (Mindmegette)
nov. 10
7:05
Diós baklava (Mindmegette)
nov. 10
7:06
A sötét szobában még a baktériumok is könnyebben terjednek! (Joy)
Egy kutatás azt a furcsaságot bizonyította, hogy a függönyödnek is szerepe van abban, mekkora eséllyel leszel beteg.
nov. 10
7:06
Bűntérkép: itt lopják el, és törik fel a legtöbb autót Budapesten (Pénzcentrum)
A főváros belső kerületeire sokkalta inkább jellemzőek a gépkocsilopások és autófeltörések, mint a külsőbb városrészekre. A bűnügyi térkép szerint a Váci utca környéke és a Városliget vonzáskörzete is kedvelt vadászterülete...
nov. 10
7:07
Ádám konyhája! - Márton napi libamell konyakos káposztával (Mindmegette)
nov. 10
7:09
11 gesztenyés desszert, aminek képtelenség ellenállni (Mindmegette)
nov. 10
7:11
Spagetti carbonara (Mindmegette)
nov. 10
7:12
Napi horoszkóp november 10.: a Bikáknak minden a terveik szerint alakul, a Halak végre kikapcsolódhatnak (Joy)
Hétvégén se feledkezz meg a horoszkópodról, hisz a csillagok ismét üzentek!
nov. 10
7:13
Glutén-, és tejmentes puliszkasüti (Mindmegette)
nov. 10
7:15
Roppanó, esti nasik - vajas kekszeket teszteltünk (Mindmegette)
nov. 10
7:17
Sajtos-baconös rakott csirkemell (Mindmegette)
nov. 10
7:18
Terry Black, az örökös örökös (BorsOnline)
Az elsőfokú bírósági döntés értelmében Terry Black kislánya elesett Némedi Mari örökségétől. De nem az elhunyt színésznő volt az egyetlen, akinek hátrahagyott vagyonára számított az előadóművész.
nov. 10
7:33
Nagy a baj, Tóth Vera lemondta az összes koncertjét (Ripost)
Verát eltiltotta orvosa az énekléstől.
nov. 10
7:33
Lesújtó jelentést tett közzé a Google a magyar netezőkről (Ripost)
Azt vizsgálták, mennyire védekeznek az emberek az adathalászat ellen.
nov. 10
7:33
Sorban jönnek a 6 napos munkahetek (Ripost)
Meglepődhetnek azok az autósok, akik nem tudtak a szombati munkanapról, ilyenkor ugyanis fizetni kell a parkolásért. Idén még két ilyen, hatnapos munkahetünk lesz, de cserébe ötnapos lesz a karácsony!
nov. 10
7:36
A menyasszony megtorpant és nem mozdult. Senki nem volt felkészülve arra, amit ezután tett: (Blikk)
A vőlegény is csak csodálkozva meredt maga elé!
nov. 10
7:36
Az Erste Csoport privátbankja a legjobb Kelet-Közép-Európában és Ausztriában a The Banker magazin szerint (ProfitLine)
Az Erste Csoport nyerte a The Banker magazin és a PWM (Professional Wealth Management) vagyonkezelési magazin legjobb kelet-közép-európai privátbanknak járó díját 2018-ban. Emellett az Erste Private Banking kapta a Financial Times Csoporthoz tartozó két szakmai folyóirattól a legjobb ausztriai privátbanknak járó díjat 2018-ban.
nov. 10
7:36
Hiába fenyegeti a FINA Katinkáékat (BorsOnline)
Kétéves eltiltással fenyegeti azon sportolókat a Nemzetközi Úszószövetség (FINA), akik rajthoz állnak a szervezet által el nem ismert International Swimming League (ISL) decemberi nyitó versenyén. A sorozat ötlete az ukrán milliárdos Konstantin Grigorishin fejéből pattant ki, hogy az atlétikában jól ismert Gyémánt Liga mintájára az úszósportban ren
nov. 10
7:36
Abnormális összegért árulják az Aranyélet luxusvilláját (BorsOnline)
A dunakeszi panorámás villához fitneszhelyiség, úszómedence, jakuzzi és borospince is tartozik.
nov. 10
7:38
Legyünk óvatosak fényfüzér vásárláskor! Már ellenőrzi a hatóság a kül-, és beltéri világító díszeket (ProfitLine)
A karácsonyi szezonális termékek közül a legkeresettebbek közé tartoznak a díszvilágítási füzérek. A színpompás látványt nyújtó kül-, és beltéri, világító díszek nagyon könnyen drámai helyzetet, áramütést vagy akár lakástüzet is okozhatnak, ha nem megfelelő minőségűek és közvetlenül hálózati feszültségről üzemelnek. Vásárlásuk és használatuk körült
nov. 10
7:42
Trump megérkezett Párizsba, és jól beszólt Macronnak (ATV)
Emmanuel Macron francia elnök európai hadseregről tett e heti kijelentését bírálta élesen Donald Trump amerikai elnök nem sokkal az után, hogy megérkezett Párizsba péntek este az első világháborút lezáró fegyverszüneti egyezmény centenáriumára.
nov. 10
7:42
Szeptemberben is tovább nőtt a turizmus teljesítménye (Márkamonitor)
A turizmus jó teljesítménye nem szakadt meg a nyári szezon végével, szeptemberben az ország minden részében nőtt a vendégforgalom, a belföldi forgalom pedig jelentős emelkedést mutatott. Az első háromnegyed év adatai alapján arra számítunk, hogy 2018-ban is kiemelkedő évet zár a turizmus Magyarországon, hiszen az ágazat minden fontos mutatója javul
nov. 10
7:45
Dübörög a hitelezés, de nem fordulhat elő az, ami 2008-ban (Infostart)
Milliárdos eredményeket könyvelt el az OTP Ukrajnában és Romániában, és szerencsésnek bizonyult a szerbiai és a horvátországi bevásárlás is a bank vezérigazgató-helyettese szerint.
nov. 10
7:45
Szombati sport: eljött a Superclássico, a Boca-River ideje (Sport365)
Öt meccs lesz az NB I-ben!
nov. 10
7:48
Veszélyesen nagy a köd a fél országban – térkép (Háziállat)
Figyelmeztetést adott ki a tartós, sűrű köd miatt több megyére is az Országos Meteorológiai Szolgálat. Térképen mutatjuk, hol vezessen nagyon óvatosan.
nov. 10
7:48
Putyin és Trump is Párizsban ünnepel (ATV)
Csaknem száz ország, köztük 72 állam- és kormányfői szinten képviselteti magát a hétvégén Párizsban az első világháborút lezáró fegyverszünet 1918. november 11-i aláírásának 100. évfordulóján rendezendő ünnepségsorozaton, amelyen Emmanuel Macron francia államfő a multilaterális világrend megőrzésért fog szót emelni.
nov. 10
7:48
Verstappen: Nem hazudunk a Hondáról! (m4sport.hu)
Egyre nagyobb hanggal dicséri a Red Bull jövő évi motorpartnerét, a Hondát, ám Max Verstappen garantálja, ez jóval több reklámszerű hurráoptimizmusnál.
nov. 10
7:48
A Fidesz az Európai Néppárt legerősebb hadereje (HírTV)
Az Európai Néppárt alapvető változtatásokra szorul a Századvég Alapítvány elnöke szerint.
nov. 10
7:54
Milák Kristóf a Duna Arénába költözik (Infostart)
A 18 éves tárnoki úszófenomén Érdről eligazolva a Honvédban folytatja úszópályafutását. Mestere követi őt: Selmeci Attila az InfoRádiónak beszélt a nem kis változás részleteiről.
nov. 10
7:54
Kiakadtak a lakók: kocsmákká változott a nemzeti dohányboltok egy része (ATV)
A Heti Napló Békásmegyeren járt, egy csendes, nyugodt lakóövezetben, ahol mára annyira tarthatatlanná vált a helyzet, hogy többen is azon gondolkoznak: elköltöznek. Hogy miért? A ház aljában található éjjel-nappali nemzeti dohánybolt miatt. Ami már minden, csak nem dohánybolt. Sokkal inkább egy lerészegedő hely. Egy lezüllött kocsma.
nov. 10
7:54
Szombaton is fizetni kell a parkolásért (Autónavigátor)
A szombati munkanap miatt ma is fizetni kell a parkolásért, lesz még ilyen az évben.
nov. 10
7:54
Isteni ételek sertéshúsból: Mind után megnyalnád az ujjad (Femcafe)
Ha esetleg kifogynál a húsos ötletekből.
nov. 10
8:06
Szlovákok milliói hoznak ma fontos döntést (Infostart)
Helyhatósági választások kezdődtek Szlovákiában, csaknem háromezer településén választanak polgármestereket és önkormányzati képviselőket.
nov. 10
8:06
NB I.: A zsinórban hat bajnokit bukó DVTK, Haladás kettősre is nehéz meccs vár (m4sport.hu)
Kérdés, Horváth Ferenc 6. meccsén megszerzi-e első pontjait a Haladással.
nov. 10
8:12
Csapdát állítottak: poggyászfosztogatókat buktatott le a magyar rendőrség (Portfolio)
Olasz poggyászfosztogatókat buktattak le a magyar rendőrök - közölte a rendőrség szombaton. Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata közleményében azt írta: a közelmúltban a sajtóban több helyen megjelent, hogy...
nov. 10
8:12
Hűvösvölgyi Ildikó: A férjemmel 44 éve szeretjük egymást (BorsOnline)
A Kossuth-díjas színésznőnek három hónap alatt három bemutatója volt, illetve lesz, ezért nagyon várja az ünnepeket, mert többet lehet az unokájával. De évfordulóra is készül, jövőre lesz 45 éve, hogy férjével a legnagyobb boldogságban élnek.
nov. 10
8:15
Szoboszlai Dominik varázslatos mesterhármasa - videó (Sport365)
Elképesztő gólok a magyar foci legnagyobb reménységétől.
nov. 10
8:18
El ne felejtsen ma erre nagyon ügyelni, különben jön a büntetés (ATV)
Szombaton hétköznapi rend van a közlekedésben, és a parkolásért ennek megfelelően fizetni kell. A mostani szombat a munkanap-áthelyezés miatt számít hétköznapnak.
nov. 10
8:18
Igazi, őszies napunk lesz (Háziállat)
Sok felhő, kevés napsütés várható országszerte. Napközben az északkeleti megyékben és a nyugati határvidéken is csökken a köddel, illetve rétegfelhőzettel borított terület nagysága, másutt többnyire napos, fátyolfelhős idő valószínű. Legfeljebb a ködös területeken fordulhat elő jelentéktelen szitálás, egyébként nem lesz csapadék. Az Észak-Dunántúl
nov. 10
8:24
Vadászpohár, tajtékpipa, likőröskészlet, karabély - Ötletes ajándékok karácsonyra (Portfolio)
Az ünnepek közeledtével sokan szembesülhetnek azzal, hogy a család férfitagjai számára kifejezetten nehéz olyan ajándékot találni, amelynek valóban örülnek. Ugyan nem gondoljuk, hogy a műalkotások esetében kialakítható egy kifejezetten...

Keresés