Napokon belül elindul a nemzeti konzultáció, amely a családok védelméről szól - mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára vasárnap Budapesten, sajtótájékoztatón.
Péntek este óta hull a hó az Alpokban. Az alacsonyabban fekvő részeken hatalmas mennyiségű eső érkezett és még várható a következő napokban. Nagyobb havazás elég magasan, a gleccserek szintjén várható, akár további egy méter is hullhat a következő két napban.
Ranil Wickremesinghét pénteken teljesen váratlanul váltotta le az ország elnöke, aki aztán három hétre még a parlamentet is bezáratta, hogy a kormányfő ne kérhessen bizalmi szavazást.
De szóba került Puzsér Róbert és a szelfizés filozófiája is. István a fotóit is megosztotta velünk, van köztünk olyan, amit még a Facebookon sem láthattak.
A legfrissebb felmérés szerint a brit választóknak sok esetben teljesen téves elképzeléseik vannak arról, hogy az Európai Unió többi tagországából Nagy-Britanniába irányuló bevándorlás milyen hatásokat gyakorol a brit gazdaságra, a költségvetésre, az egészségügyi ellátórendszerre vagy a bűnözésre.
Napokon belül elindul a nemzeti konzultáció, amely a családok védelméről szól - mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára vasárnap Budapesten, sajtótájékoztatón.
Keleti Andrea táncművész és férje a TV2 egyik vetélkedőjén 6 millió forintot nyertek. Elárulták, a nyeremény egy részét jótékony célra fordítják, a másik részéből pedig hitelüket fogják törleszteni. A pénznek sajnos...
Egyes gyártók nem haboznak életre szóló garanciát vállalni a termékeikre, ez ugyanakkor jóval több, mint holmi jól csengő marketingfogás. A megbízhatóság és a minőség egyik legerősebb fokmérője, sőt, mondhatnánk azt is, hogy permanens üzleti hitvallás. Hiszen az, aki annyira bízik terméke kifogástalanságában, hogy akár évek, évtizedek múlva is képe
Mintegy 150 járatot kellett vasárnap is törölni a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtéren, mivel továbbra is súlyos zavarok vannak a csomagkezelők folytatódó sztrájkja miatt.
Például arról, hogy az EU-s bevándorlók 2016-17-ben 4,7 milliárd fonttal több adót fizettek be, mint amennyi szociális és egészségügyi ellátást kaptak. Vagy hogy egyáltalán hányan vannak.
Vannak színészek, akik olyan jól néznek ki együtt a filmvásznon, és annyira passzolnak egymáshoz, hogy nem, nem is kettő, de néha akár 15-16 filmben is együtt játszanak.
Egy hónappal korábbi betegsége miatt nem tudta élvezni a versenyeket, de így is három aranyérmet és egy ezüstöt szerzett Milák Kristóf a Buenos Airesben rendezett ifjúsági olimpián. Elképzelhető, hogy az Érd úszója ott lesz a rövidpályás vb-n is.
Sikeres próbaüzem után elindította kereskedelmi termelését Magyarország jelenleg legnagyobb naperőműve. A MET Dunai Solar Park a MET Csoport első megújuló energia-beruházása, közel 9000 háztartás ellátásához elegendő villamosenergiát termel. A naperőmű, amelynek kapacitása 17,6 MW, részben a vállalatcsoporthoz tartozó Dunamenti Erőmű ipari területé
A talajvédelem lényegében a vízzel kapcsolatos széleskörű tevékenységre és a termőföldek talajidegen szennyező anyagoktól való megóvására irányul. A növények fajra, fajtára jellemző optimális időben, optimálismértékű vízmennyiséget igényelnek a talajból. A talajvédelem célja olyan talajállapot, talajtermékenység megőrzése, létrehozása és fenntartás
A francia kormány arra fogja kérni az autóipari vállalatokat, hogy vegyenek részt a környezetszennyező korosabb autók legújabb, kevésbé szennyező modellekre cserélésének pénzügyi ösztönzésében - jelentette ki a francia Le Parisien napilap vasárnapi számában megjelent interjúban Bruno Le Maire pénzügyminiszter.
Elkészült a McLaren új csúcsfegyvere, a Speedtail nem csak a leggyorsabb autójuk, de egyben rendkívül sok helyen emlékeztet a klasszikus F1-re és olyan légterelője van, amilyet még nem láttál!
A brit kormánynak új költségvetést kell készítenie, ha nem születik megállapodás a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről az Európai Unióval - mondta vasárnap a brit pénzügyminiszter.