A címvédő Babos Tímea és idei partnere, a francia Kristina Mladenovic nyerte meg a hétmillió dollár (2 milliárd forint) összdíjazású szingapúri tenisz WTA-világbajnokság páros versenyét.
A legfrissebb felmérés szerint a brit választóknak sok esetben teljesen téves elképzeléseik vannak arról, hogy az Európai Unió többi tagországából Nagy-Britanniába irányuló bevándorlás milyen hatásokat gyakorol a brit gazdaságra, a költségvetésre, az egészségügyi ellátórendszerre vagy a bűnözésre.
A tiszakécskei rendőrök kamerafelvétel alapján azonosították be egy bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, ügyében néhány nap alatt befejezték a vizsgálatot. A férfi közúti közlekedés biztonsága elleni bűntett elkövetéséért felelhet.
Bob Jones, az FBI pittsburghi irodájának igazgatója szerint nincs tudomásuk arról, hogy a 46 éves férfi korábban ismert lett volna a rendvédelmi hatóságok előtt. Jones hangsúlyozta: az elkövető indítékát eddig még nem tárták fel teljeskörűen.
55 óriásmultit hív tetemre két nyugdíjalap, amely összesen 2 trillió dollárnyi vagyon kezel. Az ok: a 7 autóipari és 10 olajipari óriáscéget is soraiban tudó 55 vállalat átláthatatlan lobbitevékenysége a klímaváltozást illetően.
50 InterCity-vonatra nem fértek fel az utasok a hosszú hétvégén, azonnal meg kell kezdeni a MÁV-Start félreállított kocsijainak forgalomba helyezését - közölte közleményében a Közlekedő Tömeg Egyesület. A hosszú hétvége...
A kiállítás a keleti nyitás stratégia szellemében Magyarország Pekingi Nagykövetsége és a Pekingi Magyar Kulturális Intézet által került megszervezésre.
Az olasz Sky Sport értesülései szerint maga Vichai Srivaddhanaprabha és lánya is rajta volt a Leicester City thai tulajdonosának helikopterén, ami szombat este a csapat meccse után, a stadion közelében a földbe csapódott és kiégett. A BBC-nek Srivaddhanaprabha családjához közeli források megerősítették, hogy a milliárdos klubtulajdonos rajta volt a
Mintegy 150 járatot kellett vasárnap is törölni a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtéren, mivel továbbra is súlyos zavarok vannak a csomagkezelők folytatódó sztrájkja miatt.
Stratégiai megállapodást kötött a Magyar Divat és Design Ügynökség és a Camera Nazionale della Moda Italiana - közölte a Magyar Divat és Design Ügynökség vasárnap az MTI-vel.
Elhalasztják a klub vasárnapi meccsét a tulajdonos, Vichai Srivaddhanaprabha balesete miatt, az Ifjúsági Liga mérkőzéseit pedig egy perces néma csenddel kezdik.
A kanyaró a középkortól kezdve rengeteg embert ölt meg világszerte, az 1960-80-as évektől azonban a betegség, az ellene létrehozott védőoltás hatására kezdett visszaszorulni a fejlett világban. Manapság azonban Európának újra meg kell...
Csökkenő forgalomban gyengült a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a héten, a BUX 35 937,61 ponton zárt pénteken, 1248,32 ponttal, 3,36 százalékkal csökkent az előző heti záróértékéhez képest, a negatív nemzetközi hangulat tett be a hazai piacnak is.
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége vasárnap délben kiadott közleményében olvasható, hogy vasárnap este 18:00-tól gyászmegemlékezést tart a pittsburghi merénylet áldozatainak emlékére, a budapesti Frankel Leó úti zsinagógában.
Minden gyermekmentő kocsiban legyen mobil, kézi labor - erre gyűjt a Semmelweis Egyetem volt és jelenlegi hallgatóiból álló Medikus Zenekar hétfőn a Zeneakadémián, a jótékonysági hangversenyen Fassang László szólaltatja meg a nagyterem rekonstruált orgonáját.
Péter 64 éves és habár a tényleges születésnapja februárban van, mostantól minden évben kétszer ünnepel. Merthogy idén október 7-én újraszületett. A Heti Napló riportja egy elképesztő életmentésről.
Napokon belül elindul a nemzeti konzultáció, amely a családok védelméről szól - mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára vasárnap Budapesten, sajtótájékoztatón.
Átadták Magyarország legújabb nagy naperőművét Százhalombattán. A MET csoport Dunai Solar Park névre keresztelt, 17,6 megawattos kapacitás jelenleg a legnagyobb az országban, a Mátrai Erőmű három éve működő 16 megawattos naperőművét...