Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) együttes ülésen erősítette meg szombaton a marosvásárhelyi vártemplomban az erdélyi magyarság kulturális autonómia és a székelység területi autonómia iránti igényét. Az együttes ülésen a két nemzeti tanács száz évvel ezelőtti megalakulásáról is megemlékeztek.
Több mint száz járatot töröltek a csomagkezelők folytatódó sztrájkja miatt szombaton a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtéren. A légikikötő szóvivője arról számolt be, hogy a szombati 550 járatból 110-et töröltek, az akció így az aznapi körülbelül 70 ezer utas ötödét érinti.
en az egyik kedvenc vendéglátóhelyem a Biarritz étterem, ahová Pákh Imre barátommal, amikor megérkezik New Yorkból, minden alkalommal betérünk egy közös vacsorára.
Vasárnap 16.15 órától rendezik meg 272. alkalommal az el Clásico elnevezésű spanyol szuperrangadót, vagyis a Barcelona és a Real Madrid focicsapatának összecsapását.
Daniel Ricciardo, a Red Bull ausztrál pilótája nyerte a Forma-1-es Mexikói Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.
Ismeretlen mester műve egy nem létező nemesemberről: így lehetne jellemezni azt mesterséges intelligencia által alkotott festményt, amelyet a Christie’s New York-i árverésén vásároltak meg.
Daniel Ricciardo, a Red Bull ausztrál pilótája nyerte a Forma-1-es Mexikói Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.
1968 egyik ikonikus képe a mexikói olimpián készült: a 200 méteres síkfutás eredményhirdetésekor a győztes és a 3. helyezett afro-amerikai futó tüntetett az amerikai zászló ellen. De ki volt az ezüstérmes, és mi lett vele?
Az ezt megalkotó alkotmányozó bizottság létrehozását sürgette a török elnök szombaton a szíriai helyzetről Isztambulban tartott török-orosz-francia-német csúcstalálkozót követő sajtótájékoztatón. Álláspontja szerint a testületet még az idén fel kellene állítani.
Ha a bajnoki címvédő Juventus, és a hazai pályán játszó, a kiesés szélén egyensúlyozó Empoli Serie A-s összecsapásáról van szó, a legtöbben a Juventus győzelmére tippelnének. Ennek ellenére a 28. percben Caputo egy szép góllal szerezte meg a vezetést az Empolinak.
A férfi már többször is jelentkezett az X-Faktorba, de mindig őrjöngeni kezdett és gitárokat tört a színpadon. Most is csak egy biztonsági őrnek sikerült kitessékelni.
Az InnoEnergy legfrissebb hatástanulmányában, az Impact Reportban arról számolt be, hogy 2011. óta az általuk támogatott, energetikával foglalkozó startupok 1741 állást hoztak létre Európa-szerte, miközben több mint 56.000 embert juttattak energiához a fejlődő országokban. Az előrejelzések szerint a pozitív folyamatok a jövőben is folytatódnak és e
A magyar férfi kézilabda-válogatott nyolc góllal legyőzte Olaszország csapatát a 2020-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának második fordulójában, szombaton Padovában.
A világbajnok ferencvárosi birkózó elmondta: 2013-ban, amikor sérülés miatt lemaradt a budapesti vb-ről, nem igazán hitte, hogy szerepelhet még hazai vb-n.
A hosszú meleg, őszbenyúló nyár után a szervezetünk meg kell szokja a hideg, zimankós, sötét napokat. Ilyenkor sokkal többet fázunk, kell egy kis idő, amíg átállunk arra, hogy mostantól sok réteg ruhában kell járkáljunk akár még a lakásban is.
A téli és nyári időszámítást 1916-ban, először a világon az Osztrák-Magyar Monarchia és a Német Császárság egyszerre vezette be takarékossági célokkal. Százhárom évvel a bevezetés után most úgy tűnik, hogy az óraállítás megszűnik, ha az uniós döntéshozó testületek véglegesítik a javaslatot. A váltás komoly problémákat is okozhat az informatikai ren