Szinte azonos ütemben emelkedett az áram uniós átlagára és csökkent a hazai lakossági díj 2013-tól, a rezsidíjak befagyasztása után sem a földgáz, sem a villany ára nem követte az uniós trendet – írja szerdai számában a Magyar Idők.
A legnagyobb európai autómegosztó vállalat jöhet létre, ha egyesíti a BMW és a Daimler az autómegoszó szolgáltatásaikat. Célcsoportjuk a nagyvárosi fiatalok, konkurenciájuk amerikai és kínai. Óriási összeget költenek a projectre.
Egy év alatt, több mint 23 százalékkal emelkedett az egyéni befizetések összege az OTP Nyugdíjpénztárnál. Az ország legnagyobb önkéntes nyugdíjpénztáránál a befizetések mellett az új belépők száma is növekedett a tavalyi évhez képest. A Pénztár által kezelt vagyon nagysága pedig 2017. december 31-én elérte a 248,5 milliárd forintot.
Csökkentené a véradáshoz szükséges alsó korhatárt 18-ról 17 évre a kormány. Drexler Donátot, az Országos Vérellátó Szolgálat főigazgatóját kérdeztük a részletekről.
Bár az európai részvények nem olcsók, a többi papírhoz képest vonzó értékeltséggel rendelkeznek. Matt Siddle, a Fidelity International portfoliómenedzsere szerint a gondos részvényválogatás most fontosabb, mint valaha.
Donald Trump amerikai elnök rendeletet írt alá a guantánamói börtöntábor további működtetéséről - adta hírül washingtoni Fehér Ház kedd este, Trump évértékelő beszédének kezdetéhez időzítve közleményét.
Emelte bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a gázolaj ára nem változott. Az emeléssel a benzin átlagára literenként 367 forintra nőtt. A benzin ára legutóbb pénteken változott, akkor...
Donald Trump amerikai elnök rendeletet írt alá a guantánamói börtöntábor további működtetéséről - adta hírül washingtoni Fehér Ház kedd este, Trump évértékelő beszédének kezdetéhez időzítve közleményét.
Meg kell védeni Európa jövőjét, amelyre a legnagyobb fenyegetést a népvándorlás, a migráció jelenti - mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden Bécsben. A magyar miniszterelnök munkalátogatást tett az osztrák fővárosban, ahol Sebastian Kurz kancellárral tárgyalt.
Mire kitavaszodik, legyen egészségesebb a hajad. Néhány dologra figyelj oda, és akár pár hónap alatt dúsabbá, szebbé varázsolhatod a hajkoronád. Mutatjuk az ötleteket!
Megrázó és felkavaró bűncselekmény hozta lázba a világot a múlt század hetvenes éveinek elején. John Paul Getty III. elrablásának rendhagyó történetéből A világ összes pénze címmel Ridley Scott készített drámai filmet.
A Facebook nem való kisgyerekeknek, mert nem elég érettek ahhoz, hogy megértsék az online kapcsolatok összetettségét és nem képesek még megóvni a magánéletüket sem - fogalmazta meg aggodalmait egy kedden közzétett nyílt levélben több mint száz szakértő és gyermekjóléti szervezet, felszólítva Mark Zuckerberget, a Facebook tulajdonosát, hogy vonja vi
Michelisz Norbert szerződést kötött a Hyundai Motorsporttal: a 2018-as évben gyári pilótaként csatlakozik a BRC Racing Teamhez, hogy egy Hyundai i30 N TCR típusú versenyautóval rajthoz álljon a világbajnokság helyébe lépő, újonnan alakult FIA túraautó-világkupa (WTCR) 2018-as szezonjában.
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) 2017-es átfogó egészségügyi felmérése szerint Magyarországon jóval a fejlett országok átlaga felett nőttek az egészségügyi ráfordítások, amiben döntő szerepe van az egészségügyi béremeléseknek – mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a távirati
A bevándorlás reformjához és az amerikai infrastruktúra fejlesztéséhez szükséges kompromisszumok megkötésére szólította fel Donald Trump amerikai elnök a pártharcok miatt mélyen megosztott amerikai törvényhozás republikánus és demokrata tagjait kedden, elnökségének első évértékelő beszédében.
Az előjelek alapján lélegzetvételhez juthatnak a részvénypiacok az elmúlt napok keményebb eladási hullámai után a kereskedés első szakaszában. Kedden több mint 200 pontos mínuszban nyitott és nap végére közel 360 pontos mínuszban...
A BitConnect egy újabb áldozata perelte be a korábban Ponzi-rendszert üzemeltető kriptotőzsdét, amiért az összes pénzét elbukta, miután a platform bezárta piramisjátékos "kereskedési robotját". A BitConnect két hete jelentette be...
A Sportreggeliben elhangzott interjúban a WTCC tavalyi második helyezettje többek között a döntés okairól beszélt, és arról, mennyire jót tett neki a váltás.
Idei mélypontján kezdte a napot a forint, miután tegnap gyengült az euróval szemben, és hajnalban kissé még feljebb lökték a jegyzéseket. A feltörekvő térség nyomás alá kerülhet, hiszen a vezető tőzsdeindexek estek az elmúlt napokban...
R. Kárpáti Péter, a Barátok közt korábbi sztárja úgy gondolja, korábbi házasságából született két gyermeke már felnőtt, így arra jutott, hogy új párjával most jött el az idő a babavállalásra.