A munkaerőpiac és demográfia lesz a témája az InfoRádió Párbeszéd a gazdaságról című, szerda este hét órakor kezdődő műsorában, amelyben ezúttal Balatoni András, az MNB közgazdasági előrejelzési és elemzési igazgatóságának vezetője és Ürmössy Gergely, az Erste Bank Zrt. vezető elemzője ütközteti álláspontját.
Jóval 300 ezer forint feletti bruttót kínálnak a legjobban fizető multik, és a nagy cégeknél bolti eladói munkakörben már nincsenek 200 ezer alatti keresetek. Tengernyi álláshirdetés van, miközben nincs szabad munkaerő a magyar kiskereskedelemben...
Állatkínzás miatt indult eljárás négy román férfival szemben, akik több mint százhúsz sertést zsúfoltak két teherautóba, a román rendszámú járműveket a 37-es számú főúton ellenőrizték a Sárospataki Rendőrkapitányság járőrei - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense szerdán az MTI-vel.
A Spiegel Online német hírportál a Stop Soros elnevezésű törvényjavaslat-csomaggal kapcsolatban foglalkozott Magyarországgal szerdán, míg a Politico brüsszeli hírportál arról cikkezett, hogy az Európai Unió keleti tagországai politikai befolyásuk növelésére szeretnék felhasználni gazdasági fellendülésüket
A jelek szerint nem terrorista szándék vezérelte azt az afgán menekültet, aki kedden a belgiumi Gent város pályaudvarán kést rántva közelített a rendőrök felé - jelentette szerdán a helyi sajtó.
Üzembe helyezték Magyarország első új építésű, ülőszékes sífelvonóját Mátraszentistvánban, a 850 millió forintos, részben állami támogatást élvező sípálya-fejlesztés részeként
Az EU-biztos a holnap kezdődő belügyminiszteri találkozó előtt elfogadhatatlannak nevezte, hogy a kelet-európai EU-tagok nem fogadnak be menekülteket, és figyelmeztette őket: lehetnek még nagy menekülthullám célpontjai. Valószínűleg főleg Ukrajnából érkező tömegekre gondolhatott. A német politikusok a koalíciós tárgyalásokon tovább civakodnak a men
Az Európai Bizottság aggodalommal figyeli az igazságszolgáltatás függetlenségével kapcsolatos legújabb romániai fejleményeket - jelentette ki szerdán Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke és Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke.
Rekordszámú, csaknem 14 millió e-matricát vettek az autósok tavaly, amely 69 milliárd forint bevételt jelentett a 2016-ban befolyt 64 milliárd után - mondta Bartal Tamás, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) igazgatóságának...
Georges Leekens szövetségi kapitány szerint érdekes és kiegyenlített csoportba került a magyar labdarúgó-válogatott az első alkalommal kiírt, szeptemberben rajtoló Nemzetek Ligájában.
Rekordszámú, csaknem 14 millió e-matricát vettek az autósok tavaly, mintegy 8 százalékkal többet az előző évinél, ami 69 milliárd forint bevételt jelentett a 2016-ban befolyt 64 milliárd után - mondta Bartal Tamás, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt
A Mastercard 2019 áprilisától a világ több országában, közöttük Magyarországon is elérhetővé teszi a biometrikus, például arcfelismeréssel vagy ujjlenyomattal történő hitelesítést a bankkártyás vásárlásokhoz - közölte a cég az MTI-vel szerdán
Üzembe helyezték Magyarország első új építésű, ülőszékes sífelvonóját Mátraszentistvánban, a 850 millió forintos, részben állami támogatást élvező sípálya-fejlesztés részeként.
Február 12-én tartja alakuló ülését az új érdekegyeztető fórum, a Közszolgáltató Vállalkozások Konzultációs Fóruma – értesült lapunk. Célja, hogy az állami tulajdonban lévő vállalkozások munkavállalóit érintő döntésekről közvetlenül tárgyalhassanak a kormányoldal, a szakszervezetek, valamint a cégek képviselői. Elképzelhető, hogy az önkormányzati
Tovább pörög a lakáspiac Magyarországon, az árak a KSH honlapján szereplő előzetes számok szerint 2,9 százalékkal növekedtek 2017. 3. negyedévében. Ugyanakkor az is látszik, hogy az egyre emelkedő árakkal kevésbé tud lépést tartani...
Az egészségügyi szakdolgozók idén novemberben esedékes 8 százalékos béremelését előrehozták január 1-re - jelentette be az emberi erőforrások minisztere szerdán, i sajtótájékoztatón, miután újabb sztrájktárgyalási forduló zajlott a kormány és a reprezentatív szakszervezetek között.
Az Európai Bizottság aggodalommal figyeli az igazságszolgáltatás függetlenségével kapcsolatos legújabb romániai fejleményeket - jelentette ki szerdán Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke és Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke
Közel egymilliárd eurós bírságot szabott ki az Európai Bizottság szerdán a Qualcomm amerikai mobiltelefonchip-gyártóra az uniós trösztellenes szabályok megsértése miatt.
Az első adatok alapján mintegy 800 dolgozó vett részt abban a kétórás figyelmeztető sztrájkban, amelyet a Bosch hatvani üzemének szakszervezetei hirdettek meg szerdára - tudatta a cégcsoport kommunikációs igazgatója az MTI-vel.
Hamis nyereményjátékra hívja fel vásárlói figyelmét a Tesco - szúrta ki a Pénzcentrum. Ismeretlen elkövetők a Tesco nevével visszaélve szerveznek hamis nyereményjátékot - írják az áruház Facebook-oldalán. Az emelt díjas...
Georges Leekens szövetségi kapitány szerint érdekes és kiegyenlített csoportba került a magyar labdarúgó-válogatott az első alkalommal kiírt, szeptemberben rajtoló Nemzetek Ligájában.