Teljes jogú nyugdíjas munkavállalónak az adott munkakör betöltése esetén kötelező-e legalább a garantált bérminimumot fizetni, vagy annál kisebb összegben is meg lehet vele állapodni? – kérdezte olvasónk. Dr. Kéri Ádám ügyvéd szakértőnk válaszolt.
A magyar kultúra napja alkalmából már sok helyen elkezdődtek az előrendezvények országszerte és a határainkon túl is. Nagyváradon például kortárs fotóművészek munkáit lehet megismerni. 106 színes és fekete-fehér felvételen.
Latin-Amerika egzotikus világát mutatja be új könyvében Juhász Árpád. Az ismert geológus több évtizede járja a dél-amerikai kontinens országait és egyre többször látja a természet pusztulásának jeleit.
Hamarosan beindul az élet a Forma-1-ben, egyre több csapat hozza ugyanis nyilvánosságra 2018-as autóbemutatójának időpontját. Az elmúlt évben a vb-címért harcoló Mercedes és Ferrari ebben a tekintetben is fej-fej mellett halad majd egymással, mindkét csapat ugyanis február 22-én rántja majd le a leplet 2018-as modelljéről. Ezzel együtt persze minde
A magyar kormánynak, hatóságoknak van listája azokról a szervezetekről, akik az illegális bevándorlást propagálják, jó dologként állítják be, ráadásul jogi segítséget nyújtanak ahhoz - mondta Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a Kossuth Rádió Vasárnap Újság című műsorának adott interjúban.
Száz százalékban hazai és uniós támogatásból, több mint 224 millió forintból újultak meg a Nyíregyházi Család- és Gyermekjóléti Központ épületei, a két telephelyet érintő beruházásnak része volt korszerűsítés és új épületrész létrehozása is - közölte az önkormányzat az MTI-vel.
Pontosan egy évvel Donald Trump elnöki beiktatásának ceremóniája után, amikor nők százezrei tüntettek az új elnök ellen, szombaton - az egyéves évfordulóra is emlékezve - vonultak ismét utcára a nők. Sajtójelentések szerint Chicagóban...
"A magyar kormánynak, hatóságoknak van listája azokról a szervezetekről, akik az illegális bevándorlást propagálják, jó dologként állítják be, ráadásul jogi segítséget nyújtanak ahhoz."
Eredményesek voltak a levegő minőségének védelmét szolgáló intézkedések a 2014-2016 közti időszakban, a kis méretű szálló por (PM10) részecskék koncentrációja ráadásul csökkenő kiadások mellett mérséklődött - mondta Németh Erzsébet, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) felügyeleti vezetője.
Pályán a Real Madrid, a Barcelona, a Bayern, a PSG és a Napoli, főcsoportdöntőket játszanak az NFL-ben - a vasárnapi élő sportközvetítések a hazai televíziókban.
Véget ért a kabuli Intercontinental szálloda elleni fegyveres támadás az afgán belügyminisztérium vasárnapi tájékoztatása szerint. A biztonsági erők az összes támadóval végeztek. A merényletben hat civil, köztük egy külföldi nő vesztette életét, állampolgárságát egyelőre nem közölték.
A vállalkozások ötmillió forintig adómentesen támogathatják dolgozóik lakáshitel törlesztését, lakás vásárlását, építését, bővítését, korszerűsítését vagy akadálymentesítését. Az akár havi 83 ezer forintos juttatás cafeteria elemként is választható - tájékoztatta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelős
Sajnos bárkivel megtörténhet, hogy bár úgy érzi, felkészült az állásinterjúra, visszautasítás a jutalma. Ilyenkor elgondolkozunk, vajon bennünk van-e hiba, mit csináltunk rosszul? Szakértőnk, Őri Júlia cikkét olvashatjátok.
Tényleg egyre hosszabbak a kórházi várólisták? Kik, és miért várnak különböző műtétekre Magyarországon? Igaz, hogy évekig kell fájdalomban élni, csak azért, mert a lista végén vagyunk? A Heti Napló riportja.
A magyar kormánynak, hatóságoknak van listája azokról a szervezetekről, akik az illegális bevándorlást propagálják, jó dologként állítják be, ráadásul jogi segítséget nyújtanak ahhoz - mondta Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a Kossuth Rádió Vasárnap Újság című műsorának adott interjúban.
Bekerítették a szíriai kormánycsapatok az an-Nuszra Front terrorszervezet erőinek egy nagy csoportosulását Idlíb tartomány keleti részén - közölte vasárnap az orosz védelmi minisztérium.
A magyar kormánynak, hatóságoknak van listája azokról a szervezetekről, akik az illegális bevándorlást propagálják, jó dologként állítják be, ráadásul jogi segítséget nyújtanak ahhoz - mondta Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a Kossuth Rádió Vasárnap Újság című műsorának adott interjúban.
A vállalkozások 5 millió forintig adómentesen támogathatják dolgozóik lakáshitel törlesztését, lakás vásárlását, építését, bővítését, korszerűsítését vagy akadálymentesítését. Az akár havi 83 ezer forintos juttatás cafeteria elemként is választható – tájékoztatta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára az MTI-t.
Az egyik legnagyobb szálka volt a kommunista vezetők szemében Prohászka Ottokár utódja, Shvoy Lajos. Hosszú évekre bebörtönözték, és házi őrizetben is tartották a kommunizmus idején, sokan csak „megingathatatlan főpásztorként” hivatkoznak rá. Halálának ötvenedik évfordulója alkalmából misével emlékeznek Székesfehérvár 18. püspökére, aki a leghossza
Tavaly a Gucci luxuscégre voltak a legtöbben kíváncsiak a divatra fogékony netezők közül. A Google tízes keresési listáján csaknem kivétel nélkül felső kategóriás divatházak szerepelnek.
Óriási tartalékok vannak még a hazai kisüzemi sörfőzésben. Ideális versenyhelyzet esetén az üzemek bővítésével akár hatezer új munkahely is létrejöhetne az országban, jelenleg azonban a multik olyan piaci előnyökkel rendelkeznek, amelyek nem engednek teret a kisebb cégek fejlődésének.
A Fehér Ház szerint 50 százalékos az esélye a kormányzati hivatalok leállásának, mert a szenátusban még nem sikerült megszavazni a működéshez szükséges költségvetést.