Sokan tisztában vannak vele, hogy a modern LED lámpák használatával csökken az energiafelhasználásunk. De mit is jelent ez a gyakorlatban? Mennyivel lesz olcsóbb a villanyszámlánk, ha búcsút mondunk a hagyományos izzóknak? Európa-szerte...
Több mint 1,2 milliárd forintra pályázhatnak 2018-ban a nyilvántartásba vett, kiemelt vagy nemzeti minősítéssel nem rendelkező színházak, táncegyüttesek, illetve zenekarok és énekkarok működésük és szakmai programjaik megvalósításának támogatására – közölte az Emmi kultúráért felelős államtitkársága portálunkkal.
Már csak egyet kell aludni, és újra dalválasztó show a Dunán, majd A Dal Kulisszán túl, a Patyomkin páncélos című filmet és a Plácido Domingo Classics Fesztivál Pécs – Traviata koncertjét is műsorra tűzi a közmédia.
Hivatalosan is átadták Etyek felújított borászati központjait a nagyközönségnek – olvasható a Velencei-tó és Térsége, Váli-völgy, Vértes Térségi Fejlesztési Tanács sajtóközleményében olvasható.
Ha a dolgozónak a bérelt lakásért csak a rezsit kell megfizetnie, tényleges fizetési kötelezettség a lakhatásért nem terheli, ezért nyilvánvalóan úgy igényel a munkáltatótól albérleti díjat (ténylegesen rezsiköltséget), hogy az nem felel meg a díjkifizetés céljának – mondta ki a Kúria.
El tudja képzelni, milyen az, ha egy utasszállító repülőgép 110 kilométer/órás szélben kénytelen leszállni, miközben a gép pörög-forog a viharban? Ilyen:
Ez már nem a szeszélyes időjárás, hanem igenis az éghajlatváltozás számlájára írható. Fokvárosban már sorbaállnak az emberek a vízért. Ha a hatóságok nem tudják rávenni a lakosságot a vízzel való sporolásra, akkor egyetlen csepp ivóvize sem marad a városnak három hónap múlva. A dél-afrikai nagyváros környékén évek óta aszály, szárazság van. Nézze m
Hetvenkét évvel ezelőtt, 1946. január 19-én hagyta el Magyarországot az első vonatszerelvény, amely a kitelepítésre ítélt német nemzetiségű honfitársainkat szállította Németországba.
Tízezer dolláros büntetést kapott az amerikai CoCo Vandeweghe, aki az ausztrál nyílt teniszbajnokság első fordulójában trágár kifejezéssel illette Babos Tímeát.
A kis teljesítményű napelemes beruházások támogatásáról is döntött a kormány az energetikai szuverenitás erősítése érdekében. Erről Lázár János beszélt a tegnapi Kormányinfón, hozzátéve, hogy a napelemekkel az ötvenszázalékos áramimporthányadot kívánják kiváltani tíz éven belül.
Az országgyűlési választásokon indulni szándékozó jelölőszervezeteknek nyilvántartásba kell vetetniük magukat; a szervezetek folyamatosan juttatják el kérelmeiket az NVB-hez.
Újabb támadás történt börtönőrök ellen egy francia börtönben: a korzikai Borgo fegyházában két fegyőrre támadt pénteken három elítélt, akik közül egyet radikalizmussal gyanítanak a hatóságok – közölte a francia büntetés-végrehajtási igazgatóság.
Semmissé nyilvánított egy svájci frank alapú hitelszerződést a szlovén legfelsőbb bíróság arra hivatkozva, hogy a bank nem tájékoztatta ügyfelét az ilyen devizahitelek magas kockázatáról.
Az élet szép című, két Oscar-díjjal (legjobb idegennyelvű film, legjobb filmzene) elismert olasz romantikus dráma péntek este 22.05-től a Duna tévén látható. Szombaton 8.25-kor és 18.25-kor pedig a Cinemax tűzi műsorára.
Romlott a fogyasztói bizalom az Egyesült Államokban januárban, miután az amerikai háztartások kedvezőtlenebbül ítélik meg a jelenlegi gazdasági helyzetet – ez derült ki a Michigan egyetem szokásos havi felméréséből, amelynek előzetes eredményét pénteken tették közzé.
A kínai gazdaság a vártnál gyorsabban növekedett 2017 negyedik negyedévében az ipar teljesítményének, a rugalmas ingatlanpiacnak és az erősödő exportnak köszönhetően.
A téli időszak leggyakrabban előforduló problémái a megfázás és az influenza. A tünetek mindkét betegség esetén hasonlóak: láz, orrdugulás, torokfájás, köhögés, tüsszögés, fejfájás. Szinte megszámlálhatatlan fajta készítmény van jelen a piacon, és nem könnyű eligazodni közöttük. Szóval hogyan is döntsük el, hogy mire van szükségünk?