A magyar autonómiatörekvésekkel kapcsolatos nyilatkozatának visszavonására és bocsánatkérésre kérte Mihai Tudose román miniszterelnököt Porcsalmi Bálint, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ügyvezető elnöke.
Kim Dzsong Un észak-koreai vezető "abszolút kompetens és már érett politikus", aki a nukleáris robbanótöltet és a nagy hatótávolságú rakéta létrehozásával "megoldotta stratégiai feladatát" - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök az orosz média vezetőivel csütörtök este tartott moszkvai találkozóján.
Fogyatékos fiatalt vagy 14 év alatti tartósan beteg gyermeket otthonában nevelő családok segítésére hirdetett pályázatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).
Elkezdődött Az Év Sportolója Gála, melyen eldől, hogy a sportújságírók szavazatai alapján mely sportcsillagok vehetik át kiemelkedő 2017-es teljesítményükért a díjakat. Ez a 60. alkalom, hogy megválasztják az év legjobb magyar sportolóit.
Fontos eredmény, hogy sikerült állami kézbe venni az 1994 és 1998 között privatizált közműszolgáltatásokat - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtök este Hódmezővásárhely-Szikáncson. Lázár János a Hódmezővásárhelyhez...
Fontos eredmény, hogy sikerült állami kézbe venni az 1994 és 1998 között privatizált közműszolgáltatásokat - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtök este Hódmezővásárhely-Szikáncson.
A Pénzt vagy éveket! minden adásában egy-egy sztárpáros játszik a 10 milliós nyereményért. A szereplők feladata az, hogy kitalálják az eléjük állított civil játékosok életkorát.
Újabb nyolc évvel hosszabbította meg együttműködését a vezető hazai ipari energetikai szolgáltató ALTEO Nyrt. tulajdonában lévő Soproni Erőmű Kft. és a HEINEKEN Hungária Sörgyárak Zrt. A szerződés keretében a Soproni Erőmű Kft. biztosítja a HEINEKEN Soproni Sörgyárának teljes gőz- és meleg víz igényét. A változó fogyasztói igényeknek megfelelően, v
Kétszázhatvannégy migránst mentett ki egy csónakról az olasz parti őrség Calabria déli régió Crotone városának partjainál – közölte csütörtökön a parti őrség egyik szóvivője.
Szentpéteri Eszter élete egyik legszomorúbb időszakáról mesélt. A Tények Reggel 45 éves műsorvezetője öt esztendővel ezelőtt egymás után két babáját is elvesztette. Esztert nagyon megrázták a történtek, így a sportban vezette le a feszültséget.
Ha meglátja ezt a buszokon, trolikon, villamosokon vagy a HÉV-állomásokon fontos, hogy ne csináljon vele semmit. A Budapesti Közlekedési Központ azt ígéri, hogy időben tájékoztatja az utasokat a változásról.
Egy i általános iskola egyik mosdójába olyan csövet vezettek a kézmosóhoz, amiből folyamatosan folyadék csöpög. A gyerekeknek emellett kell naponta kezet mosniuk.
A téglából épült új vagy újszerű lakásokat keresik a leginkább a vásárlók, de továbbra is sokan vennének jó állapotú panelt - derült ki egy friss felmérésből. Ugyanakkor a rendkívül magas lakásárak miatt növekedhet azon családok köre, amelyek inkább az olcsóbb, külterületi kertes házak között fognak válogatni.
A szakmai zsűri a beérkezett tizenkilenc pályamunka közül a 444.hu újságírójának a ferencvárosi önkormányzatban zajló rendszerszintű korrupciót leleplező cikksorozatát ítélte a legjobbnak.
A Soros-terv csak egy lufi, amely mára kipukkadt. Ami van, az az Orbán-terv. Ezt mondja Karácsony Gergely, az MSZP és a Párbeszéd közös miniszterelnök-jelöltje. Közben - bizonyítékokkal a kezében - a Nemzetbiztonsági Bizottság elé hívná Orbán Viktort a bizottság szocialista elnöke. Részletek a videóban.
Kim Dzsong Un észak-koreai vezető „abszolút kompetens és már érett politikus”, aki a nukleáris robbanótöltet és a nagy hatótávolságú rakéta létrehozásával „megoldotta stratégiai feladatát” – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök az orosz média vezetőivel csütörtök este tartott moszkvai találkozóján az észak-koreai diktátorról.
Nem telik unalmasan a téli pihenő a Forma-1 újonca, Brendon Hartley számára. A Toro Rosso ifjú versenyzője örömmel számolt be arról, hogy nemrég feleségül vette párját, Sarah-t. Minderről pedig néhány fotót is közzétett közösségi oldalain: ???? pic.twitter.com/4DlROgxe2R — Brendon Hartley (@BrendonHartley) January 11, 2018