A délután látott euróerősödést estére a forint is megirigyelte, 309 alá ment a magyar deviza. Belehúzott a forint 2018.01.11 19:15Estére 308,74-ig erősödött a forint az euróval szemben, ez már 0,2%-kal alacsonyabb a szerdai értéknél....
Shane Tusup felesége Hosszú Katinka nélkül, édesanyja oldalán érkezett meg a 60. Az Év Sportolója Gálájára. A sajtóban már napok óta arról cikkeznek, hogy a sztárpár házassága válságba került.
A felvonulási épületek tervei nem feleltek meg a magyar követelményeknek. A milliószor bonyolultabb reaktorok papírjai még csak most jönnek majd, a finnek azokat is visszadobták.
Erős mondatokkal indította 2018-at az MSZP. – Kontrollt kell szabni ennek a nyomorult jobboldali hatalomnak, meg kell állítani a Fideszt – jelentette ki a szocialista Kunhalmi Ágnes a párt fővárosi évnyitóján.
A labdarúgó-NB I-ben 5. helyen telelő Újpest is megkezdte a felkészülést a tavaszi idényre. A csapat szerb vezetőedzője, Nebojsa Vignjevics az előttük álló időszakról és az igazolási tervekről is nyilatkozott.
Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék irányadó indexei csütörtök, a befektetőket a különböző gazdasági adatok mellett a vállalati hírek befolyásolták
Eucador állampolgárságot adott decemberben Julian Assange-nak, a Wikileaks szivárogtató portál ausztrál alapítójának, aki 2012 júniusa óta él menekültként a latin-amerikai ország londoni nagykövetségét - jelentette be csütörtökön María Fernanda Espinosa ecuadori külügyminiszter.
A szocialista politikusból Juhász Péter egy mai Facebook-posztja váltott ki heves indulatokat. Bangóné szerint az Együtt elnöke olyan, mint egy rossz óvodás.
- Hosszú Katinka és Shane Tusup külön érkezett meg csütörtökön este a Nemzeti Színházba, a Magyar Sportújságírók Szövetsége által szervezett Év Sportolója Gálára.
Az utóbbi évek leglátványosabb közép-európai tévés produkciója az egykori monarchia négy országának összefogásából született. Az alkotók szerint a négy nemzetnek közös a múltja, és a közmédia feladata, hogy ezt a közös múltat is bemutassa.
A Nemzeti Színházban kiderül, az újságírók szavazatai alapján kik voltak 2017 legfénylőbb sportcsillagai. Az M4 Sport - Az Év Sportolója Gálát 19:30-tól élőben követhetik figyelemmel.
Számunkra természetes, hogy politikai nézeteinket közösségben vagy egyénileg szabadon kifejthetjük, de ez nem volt mindig így. Pontosan 29 éve, 1989. január 11-én, még a pártállami parlament fogadta el az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvényt és a gyülekezési jogról szóló 1989. évi III. törvényt.
Hazánkban forgatják le az Oscar-díjas Ang Lee (63) rendezésében készülő Gemini Mant, aminek a főszereplője, a Man in Black sztárja május végén érkezik hazánkba.
Hiába csökkent decemberben az élelmiszerek árindexe, összességében 2017-ben az éves átlag 8,2 százalékkal haladta meg a 2016-os értéket. Mérséklődtek a nemzetközi élelmiszerárak decemberben, különösen a növényi olajok...
Budapesten a II. kerületben a Szilágyi Erzsébet fasor és a Gyergyó utca kereszteződésében, ütközött össze egy szirénázó mentőautó és egy személyautó csütörtökön.
Immár a 6. Plakátaukcióját rendezi meg január 24-én a BÁV. A 2018-as év első aukcióján az olyan sikerfilmek gyűjtői ritkaságnak számító plakátjaira licitálhatunk, mint Steven Spielberg Cápa, E.T és Meztelenek és bolondok című filmjéhez készült poszterek, egy a nemzetközi piacon is rendkívül keresett Audrey Hepburn plakát, vagy éppen a Pokoli torony
en, a II. kerületben a Szilágyi Erzsébet fasor és a Gyergyó utca kereszteződésében ütközött össze egy szirénázó mentőautó és egy személyautó csütörtökön 17:55 körül.
- Hosszú Katinka és Shane Tusup külön érkezett meg csütörtökön este a Nemzeti Színházba, a Magyar Sportújságírók Szövetsége által szervezett Év Sportolója Gálára.
Alig várja Georges Leekens (68), hogy szövetségi kapitányként végre bemutatkozhasson a magyar labdarúgó-válogatott kispadján. A belga szakember, aki a német Bernd Storckot (54) váltotta a nemzeti csapatnál, úgy véli, egyáltalán nem mindegy, milyen ellenfeleket kapnak a mieink a Nemzetek Ligája sorozat január 24-én esedékes sorsolásán.
A teljes felnőtt lakosság kb. 10 százaléka küzd súlyos vagy krónikus alvási nehézségekkel (ennél nagyobb számban fordul elő átmenetileg ez a probléma). Melyek a legfontosabb alvászavarral kapcsolatos hiedelmek?
Kim Dzsong Un észak-koreai vezető "abszolút kompetens és már érett politikus", aki a nukleáris robbanótöltet és a nagy hatótávolságú rakéta létrehozásával "megoldotta stratégiai feladatát" - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök...