Bicske – Egy távközlési szekrénynek, majd egy ház kerítésének ütközött Bicskén egy autóbusz, a sofőr életéért hosszú órákig küzdöttek. A legfrissebb információk szerint azonban nem sikerült megmenteni, az utasok közül viszont senki sem sérült meg.
A kelenföldi végállomás helyett a járműtelepre vitte ki az önvezérlő 4-es metró egyik szerelvénye péntek reggel az utasokat - írja a 24.hu a Közlekedő Tömeg blogra hivatkozva. A nem tervezett...
A Nissan szinte elsőként reagálva adott ki valóban használható elektromos autót a Leaf formájában, amely azóta több ízben frissült is. Azonban ez a szegmens olyan ütemben fejlődött, hogy az Észak-Európában oly népszerű típus esetében már a második generáció érkezéséről kell jelentenünk – az elektronikai kiállításon (CES) Carlos Ghosn a fejlesztés alatt álló, új villanyautóról is beszélt.
Az önvezető négykerekűekben nem csak az autóipari szereplők látnak nagy potenciált: a Las Vegasi Szórakoztató-elektronikai Kiállításon (CES) már évek óta egyre több olyan koncepciót láthatunk számítástechnikai és egyéb cégektől, melyek az autonóm autókhoz készülnek. Ezúttal a Bose mutatott be két izgalmas megoldást, melyek kényelmesebbé és biztonságosabbá teszik az önvezető autókat.
A gyermekszegénység terén tapasztalható javulást hangsúlyozta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára a Családháló
A hétvégén akár mínusz húsz fokig is süllyedhet a hőmérséklet országszerte, ráadásul nap közben sem emelkedik majd fagypont fölé. A Groupama Biztosító felhívja a figyelmet: a szokottnál is óvatosabban kell közlekedni az utakon, és aki teheti, inkább halassza el az utazását. Ha mégis kénytelen útra kelni, íme pár hasznos tanács a balesetek elkerüléséhez.
"Politikai boszorkányüldözésnek" nevezte az orosz hackertámadások körüli vitát Donald Trump megválasztott elnök a The New York Times című lapnak adott pénteki interjújában
Lemondott az Egyesült Államok kanadai nagykövete és ezzel elsőként tett eleget Donald Trump elvárásainak. A megválasztott elnök ugyanis jelezte, hogy valamennyi politikai kinevezettet leváltja.
Hiába a vártnál rosszabb amerikai munkaerőpiaci adat, az amerikai indexek újabb történelmi csúcsokra emelkedtek pénteken napközben. A Dow nagyon közel került a 20 ezer pontos szinthez, kevesebb, mint...
Először alkalmazza a Budapesti Értéktőzsde egyes, tőzsdére bevezetett cégek esetében az elkülönítés szankciót, miután azok olyan mértékű kötelezettségszegést követtek el, hogy a befektetők érdekeinek védelme és a szabályzatsértés súlya miatt szükségessé vált kiemelésük az eredeti részvénykategóriájukból. Az intézkedés három tőzsdei kibocsátót érint, melyeket a BÉT minimum 6 hónapra különít el…
Éjféli mise a Születés Templomában A ciszjordániai palesztin területen lévő Betlehemben a szokásokhoz híven zenés felvonulással várták a jeruzsálemi görög-keleti pátriákát
Bér- és nyugdíjemelésekről, a hallgatói ösztöndíjak növeléséről, valamint a kis- és középvállalkozóknak nyújtott adókedvezményről döntött pénteken a két napja beiktatott román kormány.
"Politikai boszorkányüldözésnek" nevezte az orosz hackertámadások körüli vitát Donald Trump megválasztott elnök a The New York Times című lapnak adott pénteki interjújában.
Lemondott az Egyesült Államok kanadai nagykövete és ezzel elsőként tett eleget Donald Trump elvárásainak. A megválasztott elnök ugyanis jelezte, hogyvalamennyi politikai kinevezettet leváltja.
Az extrém hideg miatt szombatra is öt megyére másodfokú, további öt megyére és a fővárosra elsőfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat
A tokaj-hegyaljai Szent Tamás Szőlőbirtok és Pincészet 2013-as Szent Tamás Furmintja és az egri Thummerer Pince 2012-es Egri Bikavér Grand Superiorja nyerte el első alkalommal a Magyar Borszakírók Köre Magyar Bor Nagydíját.
A mediterrán étrendet követő idős emberek agyának térfogata kevesebbet csökkent három év alatt, mint azon társaiké, akik a vizsgált időszakban nem követték pontosan az egyebek között olívaolajban, babfélékben, friss gyümölcsökben és zöldségekben gazdag étrendet - derült ki a Neurology című orvosi folyóiratban megjelent tanulmányból.
Az amerikai törvényhozás pénteken hitelesítette az elektorok szavazatait, amelyek biztosították a republikánus párti Donald Trump győzelmét az elnökválasztáson. Ugyanakkor néhány demokrata párti törvényhozó jelezte, hogy kifogást nyújt be.
Az orkánerejű szél komoly fennakadásokat okozott Horvátországban a tengeri-, légi- és szárazföldi közlekedésben is, fákat csavart ki, villamos felsővezetékeket szakított le, emiatt több ezer háztartás marad áram nélkül Közép-Dalmáciában - jelentette a helyi sajtó pénteken.
Több mint 14 százalékkal nőtt a román kiskereskedelmi forgalom volumene a tavalyi első tizenegy hónapban 2015 hasonló időszakához képest - közölte pénteken a román országos statisztikai intézet.
Budapest — Édesanyja mellett szeretett volna végső nyugalomra térni a szerdán elhunyt Klapka György (†88) – tudta meg a Blikk az üzletember fiától, ifjabb Klapka Györgytől. Úgy tűnik azonban, hogy a család csak részben tudja teljesíteni a kívánságot.
Budapest — Micsoda fordulat! Míg korábban Sarka Kata kérte házasságuk felbontását, most Hajdú Péter adta be a válópert. Az értesülést, nehezen ugyan, de a producer/showman is megerősítette.
Magyarország — Harmincezer forinot kóstál egy okostelefon a rácsok mögött – tudta meg a Blikk egy neve elhallgatását kérő egykori börtönlakótól. Hatalmas port kavart tegnapi cikkünk, amelyben megírtuk: saját mobiljával készített fotókat posztolt a rácsok mögül a Facebookra a szombathelyi börtön egyik lakója.
Budapest — Vasárnap véget érhet a magyar úszósportban november közepe óta tartó szappanopera. A még hivatalban lévő elnök, Gyárfás Tamás (67) decemberben mondott le a posztjáról, miután a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka (27) novemberben a távozását követelte, s több ismert hazai úszó is változásokat sürgetett.
Budapest — Gyerekszobát építettek Liptai Claudiáék. A páros az elmúlt hónapokban átalakíttatta a műsorvezetőnő óbudai lakását, hogy alkalmas legyen a teljes család befogadására. Korábban felmerült, hogy Marcell Ádámot már egy új, közös otthonba viszik haza, amelyet az igényeik szerint építenek át, ám erről Claudia és kedvese, Pataki Ádám letett.
Sokan panaszkodnak manapság (is), hogy a munkabérük egyáltalán nem tükrözi azt a tudást, szakértelmet amellyel rendelkeznek. Egyszerűen alul vagyunk fizetve a munkahelyünkön.