Egy anonim internetes előválasztást lehetővé tevő elektronikus platformot mutatott be pénteken a Párbeszéd párt, az Online Nulladik Forduló és a Választói Mozgalom nevű civil szervezet, valamint a Közösségi Digitális Eszközök Alapítvány
A 165 méter hosszú és 8 méter széles sípálya a horvát fővárosban keddre virradóra készült el, a zágrábi katedrális elől indul és a Jelasics téren ér véget.
Tavaly kétharmadával csökkent a tengeren keresztül érkező menekültek száma, ami részben annak köszönhető, hogy az Uniónak sikerült megegyeznie Törökországgal, és annak, hogy a nyugat-balkáni országok megerősítették a határaik védelmét. Közben Brüsszel közölte, hogy az Európai Bizottság nem tervez menekülttáborokat az unió területén kívül, ezzel elutasítva Orbán Viktor javaslatát.
Sydney olimpiai bajnoka bármennyire is szeretett volna itthon dolgozni, mindkétszer rossz szájízzel kellett távoznia a soproni tornaklub kötelékéből. Jelenleg háztartásbeli és Ausztriában tart edzéseket, mert ott legalább megbecsülik a munkáját.
A tokaji Tisza-híd alatt találták meg a mozgásképtelenné vált hattyút: a szerencsétlen madár belefagyott a folyó vizébe, nem tudott kiszabadulni. A Kelet-Magyarországi Speciális Mentők mentették meg az életét. Mentés közben az állat fejére zsákot kellett húzni, ugyanis a hattyú nem túl szelíd állat, hatalmasat túd csípni, ha veszélyben érzi magát, még akkor is, ha éppen menteni akarják. Fent a…
Az Amazon hatalmasra növelt logisztikai kapacitásával a kisebb kereskedőket is ki tudja szolgálni, akiknek így nem kell külön a szállítással és a raktározással foglalkozni.
Télen általában a téli gumi hiánya, a fagyálló folyadék problémái, az elöregedett akkumulátor lemerülése és az útviszonyoknak nem megfelelő vezetési stílus okoz problémát – állítják a Generali szakértői.
A jegybank nemzetközi tartalékai 24,384 milliárd eurón álltak a múlt év végén, 5,938 milliárd euróval csökkentek az előző év végéhez viszonyítva - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken közzétett előzetes adataiból.
A jelentős hozzáadott szellemi értéket képviselő gyógyszeripar a jövőben még inkább húzóágazat lesz a magyar gazdaságban - mondta Bogsch Erik, a Richter Gedeon Nyrt. elnök-vezérigazgatója az M1 aktuális csatornán pénteken.
Az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet egyik vezetőjének, a "balkáni mészárosként" és "kacaniki hentesként" is ismert, koszovói származású Lavdrim Muhaxherinek a migránsokkal együtt sikerült Szíriából Európába jutnia, és jelenleg is Koszovóban tartózkodik - számolt be a hírről a térség sajtója a napokban.
Eséssel indult a nap az európai részvénypiacokon, azonban folyamatosan felfele kapaszkodtak a tőzsdék, a déli órákra már a tegnapi záróértékük alá kerültek a fontosabb nyugat-európai indexek. A nap...
Az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet egyik vezetőjének, a "balkáni mészárosként" és "kacaniki hentesként" is ismert, koszovói származású Lavdrim Muhaxherinek a migránsokkal együtt sikerült Szíriából Európába jutnia, és jelenleg is Koszovóban tartózkodik - számolt be a hírről a térség sajtója a napokban.
Újabb mészárlás történt pénteken egy brazíliai börtönben, csak pár nappal azután, hogy egy másik helyen a rabok egymás közötti leszámolásában 56-an haltak meg.
Az időjárás-előrejelzés szerint ma különösen, de az elkövetkező napokban, hetekben is szokatlanul hideg lesz hazánkban, többször is –15 fok alá süllyedhet a hőmérséklet.
Több százan tiltakoztak pénteken Pristinában a francia nagykövetség előtt, amiért a francia hatóságok két nappal korábban őrizetbe vették Ramush Haradinaj volt koszovói miniszterelnököt, az 1998-99-es koszovói háború egyik gerillaparancsnokát
Jamie Oliver bezárja hat nagy-britannai olasz éttermét, leginkább azért, mert a font meggyengülése az Európai Unióból való kilépésről tartott népszavazás nyomán megdrágította az olaszországi alapanyagok beszerzését.
Ki más is építené fel a világ legnagyobb gyárát, mint Elon Musk és a Tesla? A hivatalosan és gigantikusnak nevezett gyár első része elkészült, és megkezdte az akkumulátorok gyártását. Miután a gyár Amerikában, ezen belül Nevadában épül, az új elnök is örül: íme, egy gyár, ami otthon üzemel.
A mocsári békát választotta a 2017-es év kétéltűjének a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME), hogy felhívja a figyelmet a faj magyarországi állományának aggasztó mértékű megfogyatkozására
Erősödött decemberben a forint az euróval szemben, ezt látva a hazai alapkezelők is optimistábbá váltak, kevesebben várnak jelentős forintgyengülést a következő három hónapban, mint december elején -...
Jamie Oliver bezárja hat nagy-britannai olasz éttermét, leginkább azért, mert a font meggyengülése az Európai Unióból való kilépésről tartott népszavazás nyomán megdrágította az olaszországi alapanyagok beszerzését - írja az MTI.
Kővel dobálták meg a Koszovóba az ortodox szerb karácsony alkalmából hazatérő kitelepült szerbek autóbuszát helyi albánok - számolt be róla pénteken a szerbiai közszolgálati televízió (RTS)
A silverstone-i versenypálya tulajdonosai szerint "a kockázatosan magas költségek" miatt kérdéses, hogy a létesítmény hosszú távon is házigazdája lesz-e a Forma-1-es Brit Nagydíjnak.
Legendás szerelem volt az övék: Klapka György, a héten elhunyt üzletember és Mary Zsuzsi énekesnő már 18 éve elváltak, mikor a magánéleti problémákkal küszködő énekesnő 2011 szenteste öngyilkos lett.
Az elektromos autózás forradalmának egyik legfontosabb részesévé vált a BMW, amikor létrehozta az i almárkát. Az addigi elektromos hajtás és költségminimalizálás kettőséből fogant modellek helyett teljesen eltérő felfogást, jövőbe tekintő prémium szemléletet alkalmazva az i3 méltán vált népszerűvé. Most pedig a nagyobb akkumulátorral még egy lépést tesz a modell a végtelenbe.
Az erős szél fát döntött a vasúti sínekre Szabadbattyán és Székesfehérvár között, emiatt a Budapest-Székesfehérvár-Szabadbattyán vonalon 10-20 perccel növekedhet néhány délutáni vonat menetideje - közölte pénteken a Mávinform a honlapján.