Autóba rejtett pokolgép robbant Bagdadban, mindössze két nappal azután, hogy a városban egy robbantássorozatban a legfrissebb információk szerint 32 ember meghalt.
Törökország mind kül-, mind belpolitikai szempontból rendkívül mozgalmas évet zárt tavaly, mégis 2016 elsősorban a július 15-i puccskísérlet miatt vésődik be a török emberek emlékezetébe
Sokáig nem lehetett tudni, kik állnak az újévi, isztambuli terrortámadás hátterében, melyben egy gépfegyveres férfi lelőtt a Reina klubban 39 embert, további 60-at megsebesített.
A Deutsche Bank, az UniCredit és nyolc másik uniós bank sem tudná teljesíteni az Európai Központi Bank (EKB) tőkekövetelményeit, ha a Banca Monte dei Paschi di Sienára újonnan alkalmazott...
Obamának és a mögötte álló erőknek öt fontos célja van a Moszkva-ellenes hisztéria felkorbácsolásával. A Trump mögött álló erők szerint ez csupán eltereli a figyelmet a valódi ellenségről: Kínáról. A Republikánus neokonzervatívok mindenesetre teljes mellszélességgel Obama mögött sorakoztak föl.
Több áruházláncnál ellátóközpontjában komoly gondot jelent a munkaerőhiány. Ez egyes esetekben akár ellátási zavarokat, átmeneti áruhiányt okoz a boltokban. Nagy a fluktuáció és rengeteg a túlmunka. A Napi.hu munkatársai a raktárak dolgozóit kérdezték a helyzetről.
Az idei béremelések a munkavállalók jelentős részét érintik, ugyanis 1 millió 250 ezer munkavállalóra van hatással, hogy január elsején nagymértékben emelkedett a minimálbér, illetve a szakmunkás garantált bérminimum - mondta Simon Attila, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán.
Az Iszlám Állam (IÁ) vállalta magára a 39 halálos áldozatot követelő szilveszteri isztambuli lövöldözés elkövetését - jelentette hétfőn a dzsihadista szervezet szócsöveként működő Aamák hírügynökség.
A munkaadó a megváltozott munkaképességű személyek foglalkozási rehabilitációjának elősegítése érdekében rehabilitációs hozzájárulás fizetésére köteles, ha az általa foglalkoztatottak átlagos statisztikai állományi létszáma a 25 főt meghaladja, és az általa foglalkoztatott megváltozott munkaképességű személyek átlagos statisztikai állományi létszáma a teljes állomány 5 %-át (kötelező…
Egy felfelé ívelő, gazdasági értelemben gyarapodó országban élünk – jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke az Echo Televízió Heti mérleg című műsorában
Hosszú Katinka és Cristiano Ronaldo lett a 2016-os év európai sportolója a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) kontinentális szekciója által szervezett szavazás eredményeként.
Kalifornia - Az 88Booth néven futó youtuber fenegyerek egyik mutatványa kis híján végzetes lett. A fiú veszélyes medencés ugrásairól készült felvételei által vált ismertté, de ezúttal majdnem belehalt a produkcióba.
Manchester központjában elképesztő verekedéssel és vagdalkozással köszöntötték az újévet a Sakana étterem vendégei. Az incidensről felvétel is készült.
Az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet elleni iraki küzdelem hozzájárul a terrorizmus megelőzéséhez Franciaországban - jelentette ki a francia elnök hétfőn Irakban, ahova egynapos hivatalos látogatásra érkezett.
Pénteken tárgyalják az elmúlt évek legmegdöbbentőbb büntetőügyét, melyben az ügyészség vádja szerint kikötözős szex közben megölte partnerét S. László.
Az összes fontosabb ázsiai tőzsde zárva tart ma és Amerikában sem lesz kereskedés, emiatt az európai tőzsdéken is visszafogott az aktivitás, alacsony a forgalom. A nap eleji esés után a fontosabb...
Hideget és meleget is mondtak a 2016-os év tapasztalatairól a Portfolio évértékelő pályázati körképében megkérdezett uniós szakértők. Nagyon sokan örülnek annak, hogy a pályázatok többsége...
A Magyar Posta hírével kapcsolatban, miszerint a nyugdíjasokat megillető Erzsébet-utalványok több mint 90 százalékát kézbesítették, illetve megkísérelték kézbesíteni, több olvasónk is jelezte, hogy ő utalványt és értesítést sem kapott.
A béremelések hosszú távú hatásaként Magyarországon erősödhet a középosztály és a gazdaság egésze - mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán.
A légitársaságok egyre növelik kapacitásaikat, viszont pilótákból hiány van a piacon, ezt a hiányt lovagolhatják meg az őket képző intézmények, írja a Világgazdaság.
Jó, szilveszterkor ez nem akkora mutatvány, de a kis Scarlett Annie így is örökre ezzel húzhatja majd hugát, a valójában csak négy perccel, papíron viszont egy évvel később született Virginia Rose-t.
Igazán különleges módon kérte meg Süle Szabolcs szerelme, Szigligeti Dóra kezét: egy motorostalálkozón a barátai formálták meg a nagy kérdést: „Hozzám jössz?”
A 2016-os év tragédiák sorozatával indult Céline Dion életében, hiszen a többszörös Grammy-díjas kanadai énekesnő először a férjét vesztette el, aki torokrákban halt meg, majd pár nappal később testvére is elhunyt.
A Budapest Autófinanszírozási Zrt. 2017. január 2-től a Budapest Bank önálló autófinanszírozási üzletágaként, ám a "Budapest Autó" márkanevet megtartva működik tovább. Az üzletág új vezetője Pfandler...
A Škoda a tavalyi évben igencsak fontos újdonságokkal kecsegtetett, gondoljunk csak például a várva-várt, akár hétszemélyes utastérrel is rendelhető Kodiaq szabadidőmodellre, vagy például a sikeres Octavia család ráncfelvarrására. A csehek lendülete nagy örömünkre 2017-re sem fogy el, a pletykák szerint idén több meglepetéssel készül a Škoda.