Gyorsult az ausztriai infláció augusztusban - derül ki az osztrák statisztikai hivatal hétfői közléséből. A Bank Austria legfrissebb elemzése szerint az osztrák gazdaság hangulata továbbra is kiváló.
Hétfő délutántól egyre több területen vastagszik meg a felhőzet, van, ahol akár 5-6 centiméternyi eső is lezúdulhat – írja előrejelzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat.
A nyomozók szerint Farkas Sándor fideszes képviselő nem sértett jogszabályt, csupán „nem kellő gondossággal járt el”, amikor másfél milliárd forintot kifelejtett a vagyonnyilatkozatából. Önnel is előfordult már, hogy elfelejtette, mennyi pénze van? Ez a mai nap kérdése. A szavazás végeredményét Havas Henrik ismerteti 18:10-től, az ATV A nap híre cí
Az MNB és a BGE együtt működteti a Keleti Üzleti Akadémiát, melynek keretében egy új alap- és mesterképzés is létrejöhet. A BGE kiválasztott kutatói a távol-keleti országokban képezhetik tovább magukat.
A Legfelsőbb Bíróság 2009-ben egyértelműen kimondta, hogy az ingatlanfejlesztésekhez kapcsolódó közcélú beruházások áfája levonható, ha ezek nélkül a fejlesztés nem lenne megvalósítható. A közelmúltban azonban nem várt izgalmakat okozott az Európai Unió Bírósága (EUB) főtanácsnokának egy hasonló, bolgár ügyben adott előzetes véleménye, amely megtiltotta volna az adólevonási jogot. Bár az EUB múlt…
Közvetlen tárgyalásokra van szükség a phenjani vezetéssel az észak-koreai válság békés rendezéséhez - mondta egy hétfői lapinterjúban Sigmar Gabriel német külügyminiszter.
Látványos építkezés kezdődött az Árpád híd metróállomás melletti területen, ahol néhány éven belül egy hatalmas irodakomplexum átadásával bővül a Váci úti irodafolyosó. A beruházó a HB Reavis, aminek ez lesz az eddigi legnagyobb...
Gyorsult az ausztriai infláció augusztusban – derül ki az osztrák statisztikai hivatal hétfői közléséből. A Bank Austria legfrissebb elemzése szerint az osztrák gazdaság hangulata továbbra is kiváló.
Üvegdarabot talált egy vásárló egy Németországban gyártott bio, vegán, ropogós rizses nugátszeletben. A termék Magyarországon és Csehországban is forgalomba kerülhetett - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
Ősszel a hűvösebb levegő miatt egyre kevesebbet nyitunk ajtót-ablakot, és a nedves levegő könnyen megrekedhet lakásunkban. A hőmérsékletcsökkenés egyik kellemetlen, sőt veszélyes velejárója a penész, amely sajnos az új lakásokat és házakat sem kíméli.
Noha az emberek nagy többsége hajlamos az egykoron élt ősbálnákat a napjainkban az óceánokban élő hatalmas és békés óriásokhoz hasonlítani, mindez tévedés, mivel az évmilliókkal ezelőtti állatok nemcsak a víz szűrésére használták fogaikat, amelyek oly élesek voltak, akárcsak az oroszlánoké – derül ki ausztrál kutatók azon tanulmányából, ami igencsa
Egyre nagyobb a verseny a finanszírozók között is az új lakóházprojektekért, a forrásbőség miatt a hitelintézeteknek vadászni kell a jó projektekre és a megbízható fejlesztőkre. Ennek kapcsán újabb hitelszerződésről számol be...
Ciprus az elmúlt években több száz külföldinek, köztük "szupergazdag orosz oligarcháknak és az ukrán elit tagjainak" adott nagy értékű befektetések ellenében állampolgárságot.
Közúti forgalomban tesztelték azt a kamionkonvojt az M1-es autópályán, amelynek csak az első tagját vezette sofőr. Az önvezető autózás és árufuvarozás lassan elérhető távolságba kerül.
A húgyhólyaggyulladás az egyik legkellemetlenebb és legidegesítőbb úgynevezett „női betegség”. Aki azonban megfogadja tippjeinket, jó eséllyel elkerülheti a fertőzést.
Itt a szőlőszezon. Az édes bogyós pedig a gyerekek egyik kedvenc gyümölcsei is. A szülőknek ugyanakkor azt sem szabad elfelejteniük, hogy veszélyes lehet, hiszen könnyen fulladást okozhat.
Oroszlány – Még a furgont is átfestette az oroszlányi férfi annak érdekében, hogy ne büntessék meg, de a zsarukat nem lehetett megtéveszteni: a nyomozók a hatósági jelzéseket, a forgalmi engedélyt, valamint a furgont is lefoglalták.
Kolozsváron drámaírás-műhellyel, Sepsiszentgyörgyön Tamási Áron születésének 120. évfordulója alkalmából szervezett programokkal, Marosvásárhelyen és Csíkszeredában pedig magyar írók műveiből készült produkciókkal ünneplik a színházak a magyar dráma napját.
Ha ismerősek a következő tünetek, akkor előfordulhat, hogy a háttérben túlzott cukorfogyasztás rejlik, esetleg kialakulóban van a szénhidrát-anyagcsere zavara is – figyelmeztet Szekeres Anita, az Életmód Orvosi Központ dietetikusa.
Komló – Parkoló autónak csapódott egy részeg teherautós Komlón. A vizsgálat során kiderült az is, hogy a részeg autós már rég nem járhatott volna a verdával, így nem csak a jogi, hanem a rendszámtábla is ugrott.
A pitvarfibrilláció az egyik leggyakrabban előforduló szívritmuszavar. A sokszor csak hevesebb szívdobogásnak tűnő betegség halálos szövődményeket is okozhat, a sztrók kialakulásának kockázatát akár ötszörösére is növelheti.
Görögország harmadik legnagyobb bankja, az Eurobank tárgyalásokat folytat a román Banka Transilvaniaval. Ezek szerint az Eurobank eladná román leánybankját egy nagyobb strukturális átalakítás keretében - írja a Reuters. Az alku annak...
Embercsempészet gyanújával 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték Romániában azt a három külföldi állampolgárt, akik a hatóságok szerint a Fekete-tengeren keresztül a román vizek közelébe juttatták a múlt héten a román parti őrség által bevontatott, több mint 150 iraki és iráni bevándorlót szállító halászhajót.
A SPAR 30 napos életmódváltó programjának központjában egy praktikus mobilalkalmazás áll. Azoknak nyújt segítséget, akik eddig még nem tették meg az egészségmegőrzés első lépéseit.
A biztosított lakossági ingatlanokban a viharok miatti több mint 103 ezer káreseményre csaknem 6 milliárd forint kártérítést fizettek ki a biztosítók a nyár első összesítése szerint - tájékoztatott a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) hétfőn.