Elhunyt 83 éves korában Albert Speer Jr., német sztárépítész és várostervező, aki egész életében igyekezett távol tartani magát háborús bűnös apja náci múltjától.
Legalább 15 ember meghalt és 43 megsebesült a Boko Haram terrorista szervezet három öngyilkos merénylőjének akciójában az északkelet-nigériai Borno állam egyik falvában - közölte hétfőn az állami katasztrófavédelem egyik tisztségviselője.
Vajon tovább kell-e várni arra, hogy kiderüljön, mit akarnak a britek? Miközben a maradék 27 tagállamot képviselő Brüsszel megkezdte a kilépési tárgyalásokat a válásra szavazó Nagy-Britanniában, a brit kormány továbbra is erősen megosztott abban, hogy milyen jövőbeli viszonyt akar az EU-val. Erre példa a külügyminiszter programbeszédnek beillő újsá
Október 31-ére, Bud Spencer (†86) születésnapjának időpontjára kerülhet ki az eredeti nevén Carlo Pedersoli olasz színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a fővárosi Corvin sétányra.
A franciák járnak a legtöbbet moziba Európában: tavaly mintegy 213 millió jegyet adtak el a francia mozik, megelőzve a briteket és a németeket - közölte hétfőn a francia Nemzeti Filmközpont (CNC).
Egy éven belül már a második autója égett porig lakása előtt egy nőnek Nyíregyházán. Úgy tudjuk, a meleg szituációk hátterében egy rendezetlen konfliktus állhat.
Megkezdődött hétfőn az Eiffel-torony biztonságának megerősítését szolgáló golyóálló üvegfal építése a leglátogatottabb francia turistalátványosság körül.
– Őrült programot szervezett a Scitec a magyar rajongóknak a hétvégén. Egész éjen át tartó, élő közvetítéssel várták a testépítés szerelmeseit a Scitec Gold Fitness Club-ban a Mr. Olympia világverseny döntője kapcsán. Hajnalban is dagadtak az izmok és fröccsentek a turmixok.
Egy közelgő hidegfrontnak köszönhetően szerda estig jelentős mennyiségű hóra van kilátás az osztrák hegyekben, helyenként a méternyi friss hó is összejöhet. Vasárnap óta szinte az összes gleccseren üzemelnek a hóágyúk.
Megkezdődött hétfőn az Eiffel-torony biztonságának megerősítését szolgáló golyóálló üvegfal építése a leglátogatottabb francia turistalátványosság körül.
Elég hosszú már a listája azoknak, akik Vlagyimir Putyin orosz elnököt bírálták, és idő előtt távoztak az élők sorából. Lelőtték, megmérgezték, kizuhant, agyonverték, néha csak egy nappal egy fontos találkozó előtt vagy közvetlen egy vezető lapnak adott interjú után. Olyan is volt, aki Putyin születésnapján távozott.
Diós álomsüti a szomszédból. Megszereztük a receptjét! Ezzel a házi sütivel biztosan elkápráztatja a családját. Az Ukrán vagy Kijevi krémes tuti siker!
Vannak olyan helyzetek, amelyeket az európai emberek nem tűrhetnek - így fogalmazott Pierre Moscovici uniós pénzügyi biztos az amerikai gigacégek európai adópolitikájával kapcsolatban. Hangsúlyozta, hogy az új rendszer egy sztenderd adóalapot...
A világ legtöbb pontján egyre jobban aggódnak a környezetért, ezt a politikusok is felismerték már, Magyarországon ez fordítva van - vélekedett az InfoRádió Aréna című műsorában Lányi András író, filozófus.
A legfrissebb COT-riport (szeptember 15.) szerint a riport által megfigyelt egyhetes időszakban a dollár short pozíciók száma négy és féléves csúcsra ért a nyolc IMM (International Monetary Market) devizával szemben kötött spekulatív célú határidős ügyletekben. A font és a jen short pozíciók zárása nagyobb volumenű volt, mint az euró és a nyersanya
Az Európai Bizottság a jogszabályok betartására szólította fel hétfőn az ír Ryanair légitársaságot, amely korábban bejelentette, hogy október végéig napi 40-50 járatát törölni kényszerül. Violeta Bulc közlekedésügyi uniós biztos...
Elutasította az illetékes moszkvai bíróság a Raoul Wallenberg hozzátartozói által az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) ellen benyújtott keresetét - közölte hétfőn az Interfax hírügynökség.
Az Európai Bizottság a jogszabályok betartására szólította fel hétfőn az ír Ryanair légitársaságot, amely korábban bejelentette, hogy október végéig napi 40-50 járatát törölni kényszerül.
Tiszaalpár – Se vadászati, se fegyvertartási engedélye nem volt azoknak a tiszaalpári gyanúsítottaknak, akik egy puskával lelőttek egy őzbakot vasárnap este Tiszaalpár határában. Lőfegyverrel való visszaélés, lopás és orvvadászat a vád a testvérpár ellen.
A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra - közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.
A diákok kollektív döntést hoztak arról, hogy a családokat bekötöztetik a campus parkjába, miután az egyik városi parkot el kellett hagyniuk. Szerintük „semmi sem indokolja az egyetem bezárását, nincs semmilyen veszély”.
Hatalmas előrelépés történt a pedofilok, a hamisítók és a terroristák elfogásban. Kísérleti jelleggel olyan kutyákat képeztek ki, amik képesek kiszagolni a különböző számítástechnikai adathordozókat, mint a pendrive, az SD-kártya vagy a vincseszter.
Mobiltelefonos riasztórendszert dolgoz ki a román kormány annak érdekében, hogy időben lehessen értesíteni a lakosságot a közelgő veszélyes meteorológiai jelenségekről - jelentette ki Mihai Tudose román miniszterelnök hétfőn, miután Carmen Dan belügyminiszterrel együtt részt vett Temesváron a vasárnapi vihar által okozott károk elhárításán dolgozó
Utcákat torlaszoltak el és kövekkel dobálták a rendőröket, a hatóság emberei pedig ütlegelték, és az utca egyik oldaláról a másikra vonszolták a hadsereg sorozóirodája közelében tüntetőket vasárnap.