Felvethetők bizonyos arányossági megfontolások, hiszen a korrupciós bűncselekmények elévülési idejének emelését célzó, most benyújtott jobbikos Btk.-módosítási javaslat szerint egy gondatlan alakzatnál is ugyanolyan hosszú lenne az elévülés, mint a legsúlyosabb korrupciós bűncselekményeknél.
A következő két-három évben a szociális és gyermekvédelmi területen 400 milliárd forint áll rendelkezésre fejlesztésekre - mondta a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár hétfőn Esztergomban egy nemzetközi konferencián.
Idén szeptember 23-án rendezi meg a Volkswagen a hatodik márkatalálkozóját a Hungaroringen. A márka rajongói számára kötelező, az autózás szerelmesei részére pedig ajánlott eseményen szórakoztató programokkal várják az egész családot.
Az orrvérzés igen gyakori panasz az emberek körében, melynek hátterében csak ritkán húzódik komolyabb probléma. Igen ám, de ha rendszeresen visszatér a gond, úgy érdemes utánajárni, mi is okozza.
Az iraki miniszterelnök tájékoztatása szerint elképzelhető, hogy halálbüntetésre ítélnek egy német tinédzsert, mert hozzáment az Iszlám Állam egyik katonájához.
Az illetékes bizottság nem talált összefüggést a betegségük és a munkahelyük között, mégis úgy döntött, hogy a nemzetbiztonsági érdekek védelmében megilleti őket a kártérítés.
A Nemzeti Közművek földgázelosztó társasága minden évben több milliárd forintot fordít a hálózat rekonstrukciójára, de a fogyasztók zavartalan és biztonságos gázellátása érdekében a telekhatáron, ingatlanon belüli vezetékek állapotának is kifogástalannak kell lennie, és azokat a fogyasztóknak kell ellenőrizniük – hívta fel a figyelmet a NKM Nemzeti
Műszaki hiba miatt 30-90 perces csúszásra lehet számítani a debreceni és a szegedi vonalon hétfő délután, emellett a lajosmizsei járatok menetideje is nőtt - közölte a Mávinform az MTI-vel.
A Nézőpont Intézet vezető elemzője szerint a túlélésért küzdenek a baloldali politikusok, míg a Publicus Intézet vezetője arról beszélt, hogy nem segíti a baloldal sikerét a jelenlegi helyzet.
Ismét bekérették Németország ankarai nagykövetét a török külügyminisztériumba, a diplomáciai képviselet vezetője így alig két nap alatt másodszor tesz nem önkéntes látogatást a tárcánál - jelentették be hétfőn Berlinben.
A gyárilag koszos farmer után már megint elgurult valakinek a gyógyszere. Vagy épp ellenkezőleg, a londoni székhelyű Natasha Zinko divatház tervezőinek sikerült benyelni életük legdurvább LSD-s bélyegét.
A korrupciós bűncselekmények hosszabb üldözhetősége helyes és indokolt követelés - ezzel magyarázta a kormánypártok támogató álláspontját hétfőn újságírók előtt Gulyás Gergely, az Országgyűlés törvényalkotásért felelős fideszes alelnöke.
Jelentősen, 17,7 százalékkal nőtt az utasforgalom a horvát repülőtereken az idei első hét hónapban, amikor 5,2 millió utas vette igénybe a légikikötőket.
Szándéknyilatkozatot írt alá stratégia együttműködés létesítéséről elektromos járműtechnológiai és mobilitási szolgáltatási területeken az amerikai Ford Motor Co. és az indiai Mahindra and Mahindra Ltd. – jelentette be közös közleményben hétfőn a két autógyár.
Az Európai Bizottság részletesen ismertette hétfőn az új iparpolitikai stratégiát, amely egységes és átfogó keretbe szervezi a már meglévő és új kezdeményezéseket, világossá teszi a szereplők feladatait, és kijelöli az iparpolitikai fellépések meghatározását lehetővé tévő fórumokat.
Az etnikai tisztogatások, amikor egy ország egy teljes népet elűz lakóhelyéről, esetleg magából az országból, sajnos még a közelmúltban is gyakran előfordultak, gondoljunk csak a délszláv válságra. Most Ázsiában, muszlim és a buddhista vallás határvonalában zajlik ez, egy kevéssé ismert ország űz el egy kis népet.
A jelenleginél komplexebb és bonyolultabb nyilvántartás terhelné a kapcsolt vállalkozásokat a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) nemrégiben közzétett tervezete szerint, amely már nemcsak a nagyvállalatokat, hanem a kis- és középvállalkozásokat is érinti, jelentős adminisztrációs terhet rakva ezzel rájuk – hívta fel a figyelmet a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló Crowe FST.