Már dolgoznak az M1-es és az M7-es autópálya kiszélesítésének előkészítésén, de csak a tervezés másfél-két évig tart, utána jöhet csak a háromsávos sztrádák kivitelezése, amely hosszú ideig okoz majd fennakadásokat a két legforgalmasabb útvonalon.
Misunak már a születése sem volt egyszerű. Talán nem is szerették igazán. Ő pedig rúgott, csípett, harapott már a méhen belül is. Ki ez a különös kisgyerek? Miért nem tudja őt igazán elfogadni az édesanyja, és miért mézesmázos vele az apja? Vajon mit keres a család közelében Ábrahám, az édesapa barátja?
Az évelő növények fogalma sajnos nem azt jelenti, hogy egyszer elültetjük őket és többé nincs rá gondunk. Az ágyásokat néhány évente érdemes megfiatalítanunk.
Gulyás Gergely, az Országgyűlés alelnöke szerint Göncz Árpád akkori köztársasági elnöknek és az Alkotmánybíróságnak "negatív értelemben vett súlyos történelmi felelőssége", hogy az 1989-90-es rendszerváltás után nem léphetett hatályba az igazságtételi törvény.
Hiába áll rendelkezésre elegendő pénz, ha nincs mögötte szakmai tudás és stressztűrő, valamint kapcsolatépítési képesség - derül ki a K&H: üzletet ide! program felméréséből, amely arra kereste a választ, hogy milyen képességek, képzettségek szükségesek eg
Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet 25 feltételezett tagját vették őrizetbe kedden Isztambulban a török hatóságok - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.
Az elmúlt napok nyilatkozataiból jól látszik, hogy a kvótaperben hozott döntés csak az első lépés, Brüsszel ugyanis szintet lép, és felpörgeti a betelepítési programot - mondta Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára kedden Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.
Még csak előrendelést lehet leadni a pár hete bejelentett Samsung Galaxy Note 8-asra, de a Samsung máris elképesztő bejelentést tett a jövő évi 9-esről. Ez nem pletyka, hanem hivatalos bejelentés.
Hamarosan több megyei jogú városban is megtekinthetik majd a Seuso-kincseket. A kormány döntött arról, hogy a korábban a Parlamentben látható leletegyüttes vándorkiállításának megszervezésére és lebonyolítására 300 millió forintot biztosít.
Bár sokan tartják vonzónak a keresetkiegészítéssel kecsegtető passzív jövedelmet, és minden második megkérdezett tisztában van a passzív jövedelem definíciójával is, ugyanakkor Magyarországon csak kevesen használják ki ezt a lehetőséget – derül ki a Profession.hu legfrissebb reprezentatív kutatásából.
Felmentek az izraeli Teva gyógyszergyártó cég részvényei a tőzsdéken a gyógyszergyárak megreformálásáról ismert dániai Kare Schultz vezérigazgatói kinevezésének hírére - jelentette a Háárec című izraeli újság kedden.
A jelenleg ismert tervek szerint 2020-ban visszaemelkedik majd az új lakások áfája a most érvényes 5 százalékról 27 százalékra. Ez számos kockázatot rejt magában, a jelentős áremelő hatás már jövőre elbizonytalaníthatja a vevői...
Bár sokan tartják vonzónak a keresetkiegészítéssel kecsegtető passzív jövedelmet, és minden második megkérdezett tisztában van a passzív jövedelem definíciójával is, ugyanakkor Magyarországon csak kevesen használják ki ezt a lehetőséget – derül ki a Profession.hu legfrissebb reprezentatív kutatásából.
Az első hét hónapban 8 százalékkal nőtt a román ipari termelés a tavalyi azonos időszakhoz mérten – közölte kedden a román országos statisztikai intézet.
Mennyi megtakarítás kell ahhoz, hogy soha többet ne kelljen dolgoznod? Milyen befektetési stratégiát kövess? Hogyan állítsd össze saját befektetési portfóliódat? Ezekre a kérdésekre is választ kaphatott az, aki hétfőn este részt vett...
A válasz talán nem is olyan bonyolult, ha a felszín alá tekintünk: a céljuk közös. Napjaink legforróbb témája minden vállalatnál ugyanaz: a MUNKAERŐ. Hogyan találjuk meg a számunkra alkalmas potenciális munkaerőt a piacon? Hogyan vonzzuk be őket a cégünkhöz? Hogyan tartsuk meg őket, ha már nálunk vannak? Hogyan tegyük őket elkötelezetté?
Harry Herceg és Meghan Markle kapcsolata újabb szintre emelkedik. Szeptember 23-án először jelennek meg hivatalosan együtt az Invictus Games nevű sportrendezvényen, amit egyébként maga Harry hozott létre.
Emberrablás vádjával tartóztatták le néhány nappal ezelőtt a Decapitated tagjait Santa Ana-ban. A lengyel metal zenekart most már csoportos nemi erőszakkal is vádolják.
A 64 éves édesapám 12 éve szedett többféle gyógyszert a magas vérnyomására, agyérgörcse is volt. Két hét alatt 100 ponttal csökkent a szisztolés vérnyomása, és 72 ponttal a diasztolés vérnyomása - tabletták nélkül. Még az orvosa is meglepődött, milyen jól van.
Fellélegzés van a világ tőzsdéin, Európában tovább emelekdnek a vezető tőzsdék, míg a tengerentúlon az S&P 500 új történelmi csúcsra emelkedett. Új csúcson az S&P 500 2017.09.12 15:39Amerikában is kitart a jó hangulat a tőzsdéken...
Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke várhatóan egymillió eurós felajánlást tesz szerdán az élelmiszerek kettős minőségének nemzeti hatáskörben történő kivizsgálására.
A Szaturnusz kutatására küldött Cassini űrszonda végrehajtotta azt a pályamódosítást, mely a végső, megsemmisítő "nagy ugrás" felé irányította - írta a BBC hírportálja.
„Ha elmondom a véleményemet, nemhogy eltiltanak, egyenesen lecsuknak! Mindenki láthatta, mi történt, kezd egy kicsit sok lenni ez az egész…” – nyilatkozta Bódog Tamás, a vendégek vezetőedzője a hét végi Debrecen–Diósgyőr mérkőzés után.
Visszafogott gyengüléssel kezdett kedd reggel a forint az euróval szemben, a déli órákban a 307-es szint fölé kúszott a jegyzés. A dollár tegnap megint 1,20 alá kapaszkodott, és ott egyelőre tartja is magát.Csúcson a brit infláció, erősödik...