2017. szeptember 12. kedd

szept. 12
11:32
Régiós elitben az Opus, BUX-indexbe kerül a Konzum (vg.hu)
Szeptember 18-ki hatállyal az Opus Global Nyrt. a Bécsi Tőzsde lengyel, cseh és magyar részvényeket tartalmazó, CECE-részvényindex tagjává válik. Ezzel egy időben a Budapesti Értéktőzsde honlapján azt is bejelentették, hogy ugyanezen naptól kezdve a Konzum Befektetési és Vagyonkezelő Nyrt. által kibocsátott törzsrészvények 0,45 százalékos súllyal a
szept. 12
11:33
Feloldották az országos tűzgyújtási tilalmat (ProfitLine)
Azonnali hatállyal feloldotta a tűzgyújtási tilalmat a földművelésügyi miniszter az ország területén lévő erdőkben és a fásításokban, valamint az erdők és fásítások határától számított kétszáz méteres körzetben lévő külterületi ingatlanokra - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) az MTI-vel kedden.
szept. 12
11:33
Vissza a munkába: így dobd fel az első napokat (HR Portál)
„Egy kicsit kimerültél, ez látszik a szemeden, de kipihened majd a munkahelyeden” - a találó Rapülők-idézet mindig eszünkbe jut, amikor a nyaralás vagy éppen a gyerekek nyári vakációja után visszatérünk a mókuskerékbe. llyenkor különösen nehezünkre esik felfedezni a pozitívumokat, de van remény!
szept. 12
11:33
A betegségek megelőzésének tudománya (WebBeteg)
A prevenció az orvosi ismeretek bővülésének és az elmúlt évek technikai fejlesztéseinek segítségével még sosem lehetett annyira aktuális, mint napjainkban, és a tendencia valószínűleg folytatódni fog.
szept. 12
11:34
Javult az ivóvíz minősége hazánkban, de van még hova fejlődni (vg.hu)
Bulgáriában, Magyarországon és Romániában javult az ivóvíz minősége, de még jelentős többletfinanszírozásra lesz szükség – közölte az Európai Számvevőszék.
szept. 12
11:36
Súlyos betegség nehezíti Pápai Joci szereplését (Blikk)
A stáb próbál alkalmazkodni, de nem egyszerű így...
szept. 12
11:36
Visszatért az első öt gyártó közé a Xiaomi (vg.hu)
Visszatornászta magát a világ öt legnagyobb forgalmú mobilgyártója közé a kínai Xiaomi, amely a második negyedévben a tavalyinál 59 százalékkal több, 21 millió készüléket értékesített az IDC adatai szerint.
szept. 12
11:38
Gazdasági növekedésre számítanak hazánkban az elemzők (vg.hu)
Idén 3,7 százalékos gazdasági növekedés és 2,4 százalékos infláció várható Magyarországon az Equilor Befektetési Zrt. elemzői szerint.
szept. 12
11:39
Figyelem: megszökött egy rab a győri börtönből - FOTÓ (Blikk)
Kedd délelőtt megszökött a Győr-Moson-Sopron Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet egyik fogvatartottja a Győri Járásbíróságra történő előállítása közben - írja az MTI.
szept. 12
11:39
Nagy dobásra készül Ausztria - Európában még senki nem csinált ilyet (Portfolio)
Ausztria olyan dologra készül, amire eddig nem volt példa az eurózónában: az ország adósságkezelője nyilvános aukción akar értékesíteni 100 éves lejáratú állampapírokat. A kibocsátásra akár már ma sor kerülhet. Írország...
szept. 12
11:39
Furcsa telefonhívást kaptak a Momentum Mozgalom tagjai (444.hu)
Egy teljesen ismeretlen piackutató cég hívta őket, hogy megtudja a véleményüket politikai kérdésekben. A cég szerint csak véletlen, a párt viszont arra gyanakszik, hogy valakik megszerezhették belső nyilvántartásukat.
szept. 12
11:40
Elképesztő csúcsot állított be a brit infláció (vg.hu)
Ismét beállította legutóbbi négyéves csúcsát augusztusban a brit infláció.
szept. 12
11:42
A NOB elnöke szerint nincs fenyegető árnyék a téli olimpia felett (m4sport.hu)
Csupán 100 kilométerre van az olimpia helyszíne az észak-koreai határtól, és nincs B-terv.
szept. 12
11:42
8 sokkoló tény, amit eddig nem tudtál a Bermuda-háromszögről (Femcafe)
Földünk egyik legrejtélyesebb helye még sok titkot rejt.
szept. 12
11:42
Nagy munka kezdődött Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőn (vg.hu)
Elkezdődött a Pangea Ökocentrum és Szálloda építése Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőn. Az állatpark mellett háromszintes, 38 szobás hotelt, valamint oktató- és konferenciaközpontot hoznak létre 2018 júniusáig.
szept. 12
11:45
Gondok vannak az OTP-nél: megint akadozik a netbank (Pénzcentrum)
Ismét probléma van az OTP netbankjával, az oldalon technikai hibára hivatkoznak. Többezer ügyfelet érint a műszaki hiba. Több mint egy órája probléma van az OTP internetbankjával. Az oldalon ez a szöveg fogadja a látogatót, de...
szept. 12
11:45
Fideszes brüsszeli képviselő Merkelre: Az EU-ból nem lehet kizárni Magyarországot (ATV)
Merkel rendkívül kemény nyilatkozatával szemben a kvóta-ügyben eddig az Európai Néppárt részéről nem volt "komoly letolás" az Orbán-kormány felé – tájékoztatta az atv.hu-t egy magas rangú brüsszeli forrás. Strasbourgban tegnap a néppárti frakcióülésen nem a Fideszről, "hanem a szójababról volt szó". Orbán Viktor pénteki "puhítós" nyilatkozata megme
szept. 12
11:45
A Volvo és az Ericsson önvezető autón dolgozik (TőzsdeFórum)
Az Ericsson együttműködik az Autoliv és a Volvo Car Corporation közös vállalkozásaként létrehozott Zenuity-vel.
szept. 12
11:45
Ebből lesz az i5? Frankfurtban a BMW i Vision Dynamics Concept (Autónavigátor)
Hatalmas vesékkel, 200 km/órás végsebességgel és 600 kilométeres hatótávval, valamint a Teslákra emlékeztető vonalakkal állt pódiumra Frankfurtban a BMW i Vision Dynamics Concept.
szept. 12
11:48
Történelmi pillanat közeleg: oda jut el az emberiség, ahová még soha (Privátbankár)
Pénteken várhatóan becsapódik a Szaturnuszba a Cassini űrszonda.
szept. 12
11:48
Chatbotot indított a Barcelona (Kreatív Online)
A meccs emberére szavazhatnak a szurkolók.
szept. 12
11:48
Hétvégén egyszerű islert sütöttem... de amilyen egyszerű, annál finomabb (Blikk)
Nekem ez a linzer annyira bevált, hogy évek óta csak ezt a tésztát készítem, ha linzerről, islerről van szó.
szept. 12
11:48
A Jobbik és az európai szélsőjobb kapcsolata is nemzetbiztonsági ügy (hirado.hu)
Október közepére ígért tájékoztatást a szélsőjobboldali mozgalmak magyarországi kötődéséről a nemzetbiztonsági bizottságnak és Fodor Gábor független képviselőnek, a vizsgálat kezdeményezőjének a Belügyminisztérium államtitkára a parlamenti testület keddi budapesti ülésén.
szept. 12
11:50
Soha ne húzd le EZT a vécén, rendkívül veszélyes, nagy bajt okozhat (Blikk)
Dugulástól a robbanásig minden lehetséges.
szept. 12
11:51
Ma is ingyen hitelezték Magyarországot (Portfolio)
Ismét negatív hozam mellett adta el a tervezett 15 milliárd forintnyi diszkont kincstárjegyet. A hozam a múlt héthez képest nem tudott tovább csökkenni, ezen az MNB kamatdöntő ülése változtathat a jövő héten. A meghirdetett 15 milliárd...
szept. 12
11:51
A török miniszterelnök-helyettessel tárgyalt Orbán Viktor (hirado.hu)
A gazdasági együttműködésről és Európa helyzetéről is tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök kedd délelőtt Redzsep Akdag török miniszterelnök-helyettessel - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke.
szept. 12
11:54
Az úszók elnökjelöltje szerint retorikából és ígéretekből nem volt hiány (m4sport.hu)
Wladár Sándor a Sportreggeliben beszélt többek között Bienerth Gusztávról, Hosszú Katinkáról és elnöki terveiről.
szept. 12
11:57
Összeveszett a főnökével? Semmiképp se tegye azt, amit ez a kaposvári férfi (Blikk)
Egy 48 éves férfi több kaposvári boltban tombolni kezdett részegen, miután összeveszett főnökével.
szept. 12
11:57
Gázolt a villamos az újbudai Móricz Zsigmond körtéren (Alternatív Energia)
A nő olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.
szept. 12
11:57
Tipp: Portugál kanári góljára fogadunk kedden (Agroinform)
A Norwich City minden valószínűség szerint kitömi a Burtont, így megéri fogadni a City támadójának góljára.
szept. 12
11:57
Jim Carrey interjú közben fordult ki magából - videóval (hirado.hu)
Performansz, vagy tényleg van miért aggódni a rajongóknak?
szept. 12
11:57
Megremeghetnek a régiós hitelügyek (AQUA)
Mindent felforgathat a devizakölcsönök ügyében az Európai Bíróság, a luxembourgi fórum ugyanis egy román hitelper kapcsán a jövő héten lényegében arról határoz: tisztességtelen-e, hogy a bankok a devizahitel-szerződésekben egyoldalúan a fogyasztókra hárították az árfolyamkockázatot? A kérdés a magyar kölcsönfelvevőket is érdekelheti: egyes becslése
szept. 12
11:59
Vége a Cassini űrszondának (Alternatív Energia)
A Szaturnusz felhői között darabjaira fog törni, alkatrészei elolvadnak és eloszlanak a gázlégkörben.
szept. 12
12:00
Havi 13-szor verték át az érdeklődőket az árubemutatósok (Menedzsment Fórum)
Két éve még 43-szor, szóval javulunk.
szept. 12
12:00
A nagy ugrás felé tart a Cassini (Infostart)
A Szaturnusz kutatására küldött Cassini űrszonda végrehajtotta azt a pályamódosítást, mely a végső, megsemmisítő "nagy ugrás" felé irányította - írta a BBC hírportálja.
szept. 12
12:00
Profi bokszoló lett az év sportolója (m4sport.hu)
Szép elismerést kapott az ökölvívó.
szept. 12
12:03
Ipari OKJ-s képzések toplistája: emelőgépkezelő képzések az élen (ProfitLine)
Negyedével nőtt az ipari OKJ-s képzésekre jelentkezők száma 2017-ben – derül ki a felnőttképzéssel foglalkozó Perfekt Zrt. adataiból. Továbbra is a gépkezelői tanfolyamok a legkeresettebbek, de idén a targoncavezető és emelőgépkezelő mellé a gázcseretelep-kezelő képzés is felkerült a dobogóra. Így alakult át az ipari OKJ-s képzések toplistája 2017-
szept. 12
12:03
Nem fekszik a magyarnak a passzív jövedelem (TőzsdeFórum)
Bár sokan tartják vonzónak a keresetkiegészítéssel kecsegtető passzív jövedelmet, és minden második megkérdezett tisztában van a passzív jövedelem definíciójával is, ugyanakkor Magyarországon csak kevesen használják ki ezt a lehetőséget.
szept. 12
12:03
Feladta a harcot a neves színész, rákban hunyt el (Ripost)
A színész sokat szenvedett. Élete utolsó napjaiban már senkit sem ismert fel.
szept. 12
12:03
Végzetes villamosgázolás történt Budapesten, áll a forgalom (Ripost)
Pótlóbusszal lehet utazni a forgalmas útvonalon.
szept. 12
12:03
Fontos adatok érkeztek Romániából (vg.hu)
Enyhén mérséklődött Romániában az éves infláció, a fogyasztói árak augusztusban 1,2 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban – közölte kedden a román országos statisztikai intézet. Az előző hónapban 1,4 százalék volt a fogyasztói áremelkedés éves üteme.
szept. 12
12:05
Most érkezett: fordulat történt a bőnyi rendőrgyilkosság ügyében (Ripost)
Most mindenre fény derült, megérkeztek ugyanis a szakértői vélemények. A gyanúsított sorsa is körvonalazódni látszik.
szept. 12
12:05
Hamis hitelek fenyegetik az ausztrál bankrendszert (vg.hu)
Egy felmérés szerint az ausztrál igénylők harmada hazudik az adatszolgáltatásnál.
szept. 12
12:06
Mi vár ránk a német választások után? Mennyiért érdemes OTP-t venni? (Privátbankár)
A német választások után az EU újragondolása is lendületet vehet, ami hosszabb távon nem biztos, hogy nekünk jó. Rövidebb távon viszont a gazdasági kilátások jók, bár az előrejelzéseket nehezítik a tervezett adóváltozások. A forint stabil maradhat, a dollár gyengülése átmeneti lehet. A Telekom és a Mol kissé alulértékeltnek tűnik, OTP-t és Richtert
szept. 12
12:06
Avokádókrém paradicsommal (Mindmegette)
szept. 12
12:06
Hét tigrist, hat oroszlánt és egy leopárdot találtak egy pajtában (Blikk)
Hét tigrist, hat oroszlánt és egy leopárdot találtak egy arkansasi pajtában - közölte az állam vad- és halvédelmi bizottsága, mely vizsgálatot indított az ügyben.
szept. 12
12:06
Palmer „búcsúlevele” (m4sport.hu)
Egy kicsit mintha tényleg búcsúzósra sikeredett volna Jolyon Palmer hétvégi előzetese.
szept. 12
12:07
Fájó dolgokat mondott a megölt Csenge anyukája, drámai titok derült ki (Ripost)
A megtört asszony szemébe hazudott lánya gyilkosa. A gyászoló anyuka akkor még nem tudta, mi történt valójában.
szept. 12
12:08
Rajzfilmhőst varratott magára egy nagymama - az indok elképesztő! (Blikk)
Egy sok embert érintő betegségre hívja fel a figyelmet tetoválásával.
szept. 12
12:09
Atyaég, mit művel Tilla! Meg ne tegye (Blikk)
Aggódnak a rajongók.

Keresés