2017. szeptember 12. kedd

szept. 12
0:03
Magic Pass: új bérlet 25 svájci síterepre (Síelők)
A svájciak eddig nem árultak több síterepre is érvényes régiós szezonbérleteket. Úgy látszik az utóbbi szezonok pénzügyi eredményei után ezt a döntést is meg kellett hozniuk. A "csodakártya" (Magic Pass) ugyan csak 25 síterepre érvényes, számos nagy név hiányzik belőle, de kezdetnek nem rossz.
szept. 12
1:27
A szürkehályog műtéti kezelése (WebBeteg)
A szürkehályog az időskorban fellépő leggyakoribb szembetegségek közé tartozik, és a szemlencse elhomályosodását jelenti, az ezzel járó fokozatos látásromlással együtt. A probléma műtéti orvoslása során eltávolítják az elhomályosult lencsét, és műlencsével helyettesítik. Világszerte ez számít a leggyakoribb műtéti beavatkozásnak.
szept. 12
1:27
16 popkulturális utalás, ami megjósolta, hogy valami baj lesz a World Trade Centerrel (Player)
Tizenhat éve dőltek le az ikertornyok, azaz már több mint másfél évtized telt el minden idők egyik legnagyobb hatású, történelmet befolyásoló terrortámadása óta. Az Al-Kaida által szervezett akciót nem tudták előre jelezni az amerikai titkosszolgálatok, ám filmekben, képregényekben, könyvborítókon már feltűnt a tragédia előképe.
szept. 12
1:31
Az 5 legnépszerűbb összeesküvés-elmélet szeptember 11-ről (Player)
Szerinted mikor született meg az első konteó a World Trade Center támadása kapcsán? És azt tudod, hogy mi volt az egészben az alakváltó gyíklények szerepe?
szept. 12
2:57
Autoimmun hemolitikus anémia - Az orvos válaszol (WebBeteg)
Érdeklődni szeretnék az autoimmun hemolitikus anémia kezelési lehetőségeiről, tüneteiről, és hogy egyáltalán gyógyítható-e ez a betegség. Szeretném még megtudni, hogy örökölhető-e? - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
szept. 12
6:24
Ha így zuhanyozol, akár meg is vakulhatsz (Blikk)
Vedd komolyan, ennek a fele sem tréfa.
szept. 12
6:26
Pénzhoroszkóp: csillagjegyed elárulja, hogy mennyire tudsz bánni a pénzzel (Blikk)
Nem biztos, hogy a te hibád, ha nem tudsz spórolni!
szept. 12
6:42
Kiderült a legféltettebb titok: ettől rettegnek a különböző csillagjegyek párkapcsolataikban (Blikk)
Rám nagyon igaz!
szept. 12
7:45
Allergiavizsgálat parlagfűországban (WebBeteg)
Magyarországon csaknem 2 millióan küzdenek allergiás tünetekkel, legnagyobb részük a parlagfűre allergiás. Az Európában is csak néhány kiemelt allergiacentrumban elérhető új, úgynevezett molekuláris vagy komponensalapú allergiavizsgálati módszer lehetővé teszi az allergiás betegségek pontosabb diagnosztizálását, ezáltal célzottabb, immunterápiás ke
szept. 12
7:51
Új felfedezés ejti ámulatba az édesszájúakat: Itt a szupercsokoládé (Ripost)
Tudományos csokiforradalom zajlik a szemünk előtt! Hasonló kaliberű újításra 80 éve nem volt példa.
szept. 12
8:30
Ha már nem bírod a kínokat - Megoldások migrénre (Femcafe)
Statisztikák szerint az erős fejfájással, szédüléssel, látászavarral és akár hányingerrel járó migrénes rohamok a népesség kb. 10%-át is érintik, és sajnos ez a szám évről évre növekszik. A migrén nem válogat, férfiakat és nőket egyaránt meggyötör, ugyanakkor jellemzően több nőt érint, mint férfit. Általában fiatalkorban jelentkezik először, pontos
szept. 12
8:42
A kiegészítő, amit minden férfi gyűlöl: ha ezt viseljük, menekülnek (Femcafe)
Pedig mi nem tudunk enélkül élni.
szept. 12
8:57
Ez a kegyetlenül erős fotó tökéletesen visszaadja azt, hogy mekkora bajt okozott Irma (Player)
Azt hittük, az idei év legnagyobb „hurrikánslágere” Harvey lesz, de Irma közel jár ahhoz, hogy minden idők egyik legpusztítóbb trópusi ciklonján is túltegyen.
szept. 12
9:12
Aggasztó, ahogy Angelina Jolie kinéz - Nagyon lefogyott (Femcafe)
Mindig is vékony volt, de ez...
szept. 12
9:45
6 nőgyógyászati tünet, melyet komolyan kell venni (WebBeteg)
A legtöbb nő számára egy-egy szabálytalan menstruációs ciklus vagy alkalmi gombás hüvelyfertőzés az élet természetesnek vélt velejárója, semmi olyan, amit az idő vagy egy egyszerű kezelés ne gyógyíthatna meg.
szept. 12
9:57
Ezért nagyon veszélyes, ha kihagyod a reggeli kávéd (Ripost)
Egy új kutatás szerint egyáltalán nem jó ötlet, ha az egészségre hivatkozva kihagyod a reggeli kávét. Ausztrál tudósok megállapították, hogy kávé nélkül nehezebben emlékszünk bizonyos dolgokra, ráadásul a kávé utáni vágy tovább rongálja a memóriánkat.
szept. 12
10:18
Hoppá! Újabb gyönyörű nő oldalán tűnt fel Hajdú Péter (Blikk)
Itt a fotó!
szept. 12
10:36
Megtették, nem teketóriáztak: Repült a Barátok közt sztárja. A döbbenet az arcára volt írva (Blikk)
A színésznő most megnézheti magát.
szept. 12
11:00
2018 őrült divatja jön: Elképesztő, mi történik a nadrággal (Ripost)
A 70-es évek divatja új köntösben: végre itt a nadrág, ami minden alkatra előnyös, mert fiatalos megjelenést kölcsönöz. Ebben tutira bomba alakod lesz, gyorsan szerezd be!
szept. 12
11:12
Tudod, mi az életkor számod? Így befolyásolja az év hátralévő részét (Blikk)
Erre számíthatsz az elkövetkező hónapokban!
szept. 12
11:15
Szőrösödés, hajhullás, rendszertelen havi vérzés (WebBeteg)
A PCOS és az inzulinrezisztencia egy olyan tünetegyüttes, mely egyre gyakoribb a fiatal felnőtt nők körében, és amely manapság az egyik leggyakoribb vezető női meddőségi ok. Hogyan kezelhető?
szept. 12
11:33
A betegségek megelőzésének tudománya (WebBeteg)
A prevenció az orvosi ismeretek bővülésének és az elmúlt évek technikai fejlesztéseinek segítségével még sosem lehetett annyira aktuális, mint napjainkban, és a tendencia valószínűleg folytatódni fog.
szept. 12
11:42
8 sokkoló tény, amit eddig nem tudtál a Bermuda-háromszögről (Femcafe)
Földünk egyik legrejtélyesebb helye még sok titkot rejt.
szept. 12
12:24
Ennyit kell várnod rá! Németh Lajos elárulta, mikor jön a vénasszonyok nyara (Blikk)
Ennek örülni fogsz!
szept. 12
12:24
3-4 évente időszerű az évelőágyak őszi megfiatalítása (Édenkert)
Az évelő növények fogalma sajnos nem azt jelenti, hogy egyszer elültetjük őket és többé nincs rá gondunk. Az ágyásokat néhány évente érdemes megfiatalítanunk.
szept. 12
12:26
Ez a különleges növény a torokfájás legerősebb ellenfele. Hallottál már az echinacea-ról? (Blikk)
A bolti cukorkánál is hatásosabb, ha házi tinktúrá készítünk belőle!
szept. 12
12:42
Megreszkírozta: Szédítő, amilyen frizurát vágatott a TV2 sztárja (Blikk)
Amilyen lett, attól nagyot nézett mindenki!
szept. 12
12:44
Két hét alatt 100 ponttal csökkent édesapám szisztolés vérnyomása gyógyszerek nélkül. Ez a titka (Blikk)
A 64 éves édesapám 12 éve szedett többféle gyógyszert a magas vérnyomására, agyérgörcse is volt. Két hét alatt 100 ponttal csökkent a szisztolés vérnyomása, és 72 ponttal a diasztolés vérnyomása - tabletták nélkül. Még az orvosa is meglepődött, milyen jól van.
szept. 12
13:12
Fantasztikus ruhában lépnek színpadra az év legnagyobb produkciójában (Femcafe)
Elképesztő jelmezekben láthatjuk a magyar sztárokat.
szept. 12
13:15
Testi betegségek, melyek alvászavarral járhatnak (WebBeteg)
Az alvászavar jelentkezhet helytelen életmódbeli tényezők következményeként, illetve kísérhet bizonyos pszichés kórképeket. Ám hátterében testi betegségek is állhatnak, cikkünkben ez utóbbiakkal foglalkozunk részletesen.
szept. 12
13:18
Megvan. Ez a véleménye Janicsák Vecának. Elképesztő, amit a felháborodott L. L. Juniornak mondott (Blikk)
Az énekesnő most megfogalmazta.
szept. 12
13:30
Csak egy dolguk lett volna: fotókon a legnagyobb dizájn baklövések (Femcafe)
Röhögőgörccsel indult a kedd reggelünk.
szept. 12
13:48
El sem hisszük, hogy ezeket viseltük - A kilencvenes évek legrondább cipői (Femcafe)
Őszintén, kinek, melyik fazon volt, vagy van még meg?
szept. 12
14:21
Az általad is gyűlölt koránkelést most megpróbáljuk vonzóbbá tenni (Player)
Az egyik legjobb dolog a világon, amikor éjszaka úgy fekhetsz le aludni, hogy tudod, nem kell reggel a rohadt ébresztőre kelned. Végre addig alszol, ameddig csak akarsz. Aludni ugyanis jó dolog. Nagyon jó. Korán felkelni azonban még jobb, hiszen egy csomó előnnyel jár, ezek közül most meg is említünk néhányat.
szept. 12
14:30
Melyik kép hozza rád a frászt? Fontos dolgot tudhatsz meg önmagadról (Femcafe)
Az egyik legjobb személyiségteszt.
szept. 12
14:42
Vérfagyasztó, mi várta az embereket az Az vetítése előtt - Halálra rémültek (Femcafe)
Ehhez képest a film kismiska!
szept. 12
14:45
Elég meglepő eredményt hozott egy viking harcos csontvázának DNS-tesztje (Player)
Svéd régészek a napokban döbbentek rá, hogy annak az erőteljes vikingnek a maradványai – amelyről a magas katonai rangja miatt mindig is azt hitték, hogy egy férfi – valójában végig egy nő volt.
szept. 12
15:03
Ha kezeletlen marad a visszértágulat (WebBeteg)
A visszértágulat enyhébb formáiban sem csak esztétikai probléma. A betegség ugyanis nemcsak súlyosbodhat, hanem gyakran felületes visszérgyulladáshoz, ritka esetben pedig akár fekélyhez is vezethet.
szept. 12
15:12
Ettől a trükktől megváltozik az életed: így titkosíthatod a Messengert (Ripost)
Itt a megoldás, ha azt akarod elérni, hogy a másik fél ne lássa, ha olvastad az üzenetét.
szept. 12
15:54
Nem kell savlekötő a gyomorégésre, ha változtatsz ezen a 7 apró dolgon (Femcafe)
Számos életmódbeli változtatás javíthat az állapotodon - ne csak a gyógyszerekben bízz!
szept. 12
16:09
A koleszterinszint csökkentése sztatinokkal (WebBeteg)
A koleszterinszint-csökkentők legfontosabb csoportját a sztatinok jelentik. Melyek a kedvező tulajdonságai és esetleges mellékhatásai?
szept. 12
16:15
Lehetetlen helyesírási teszt: 10-ből 9 ember megbukik rajta (Ripost)
Tíz egyszerűnek tűnő kérdésre kellene tudni válaszolni. De mennyit sikerül eltalálnod?
szept. 12
16:18
Nem tud kikötni az óceánjáró, ilyen luxus fogságban várnak az utasok (Femcafe)
Ingyen eszik és iszik mindenki, míg ki nem találják, hogy hova és meddig mennek.
szept. 12
16:30
Zeusz ajándékai egy helyen: szavazz, melyik Herkules a legdögösebb! (Femcafe)
Elég nehéz választani ebből a felhozatalból.
szept. 12
17:03
Segítség, nem kívánom a szexet (WebBeteg)
A szexuális együttlétek igen fontosak egy párkapcsolatban, ám olykor előfordulhat, hogy a pár egyik tagja összebújás helyett inkább mással töltené az időt. Amennyiben a libidó hiánya túlságosan is gyakorivá válik, az nem csupán a kapcsolat problémáira utalhat, de akár hormonzavarra is.
szept. 12
17:09
Ausztria: közel félméteres hó esett (Síelők)
Ismét beköszöntött a tél az osztrák hegyekbe, az idei szezon újabb jelentősebb havazása varázsolja ezekben az órákban is fehérré a tájat, a hóhatár helyenként 1500 méter alá süllyedt. A legtöbb hó a salzburgi, karintiai és kelet-tiroli hegyekben esett.
szept. 12
17:27
Terhes feleségéhez vonult ki a mentősofőr (Infostart)
Várandós felesége hívta nem sokkal az épp szolgálatban levő mentőgépkocsivezetőt.
szept. 12
17:33
Függőségek - Mikor van baj? Mit lehet tenni? (WebBeteg)
Egy korsó sör elfogyasztását a barátokkal a hétvégén, néhány szelvénnyel játszott lottójátékot természetesen nem tekintünk betegségnek. Mikor van tehát baj?
szept. 12
17:39
Egy tökéletesnek hazudott világban a hibákat ünnepli ez a csodálatos klip (Player)
Régebben éppen a nagy divatmárkák traktáltak minket azzal, hogy tökéletesnek kell lennünk, manapság viszont a közösségi média segítségével saját magunk építjük ezt a hazugságot. Épp ezért nagyon szimpatikus a Diesel Go With The Flaw kampánya, melyben tettek egy lépést egy olyan világ felé, melyben az ember nem csak elfogadja, de képes lesz megszere
szept. 12
17:57
Eláruljuk, hány évesen kell megnősülnöd, ha tartós házasságot szeretnél (Player)
Korábban már írtunk arról, hogy mely szakmák képviselői válnak a leggyakrabban, és abból egyértelműen kiderült, hogy aki tartós házasságra vágyik, annak nem szabad összekötnie életét egy csapossal. Most azt fogjuk elmondani, hogy a statisztikák alapján hány évesen kellene megnősülnöd, ha azt szeretnéd, hogy legalább 5 évig kitartson a kapcsolat.

Keresés