Piliscsaba - Lefolyócsőbe szorult egy kiscica, amelyet több órás küzdelem árán tudott csak kiszabadítani fogságából a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat. A cicára bicikliző fiatalok figyeltek fel, akik később örökbe fogadták.
Az áfa visszatérítésére vonatkozó magyar szabályoknak - az elhúzódó adóellenőrzésekkel összefüggő - a késedelmi kamat megfizetésére vonatkozó rendelkezései nincsenek összhangban az uniós joggal - ismertette döntését az Európai Unió Bírósága szerdán
- Tesztüzemben haladnak azok a metrókocsik, amelyeknek ajtajai a peron ellenkező oldalán nyílnak ki - hívta fel a figyelmet közleményében a BKV. Mint írták, a felújított M3-as metrókocsik a hatósági engedélyek kiadását követően állhatnak újra forgalomba.
A lengyel nép Európa lelke, bár sokat szenvedett a múlt században, a lengyel nemzetet sohasem lehetett kitörölni a történelemből, és sohasem veszítette el a büszkeségét - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök csütörtökön Varsóban.
Magyarország egyik legfontosabb stratégiai partnere Oroszország, ezért Magyarország továbbra is érdekelt a magyar-orosz mezőgazdasági együttműködés kiszélesítésében, ebben fontos szerepe van az embargó hatálya alá nem tartozó termékek exportjának is - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) csütörtökön az MTI-vel.
Fél évet kellett várni erre, de varsói látogatásán egyértelműen elkötelezte magát az észak-atlanti szerződés kölcsönös védelmi garanciáinak betartása mellett.
Viszonylagos unalommal telt el a csütörtöki 94. Kormányinfó, melyen Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter belengette, hogy ősszel meg kell vizsgálni azt, hogyan lehet jobban támogatni a használt lakások vásárlását. Bővülhet...
Orbán Viktor Facebook-oldalán tett közzé videót a V4-ek budapesti találkozójáról és Abdel Fattah esz-Sziszi látogatásáról. Az Egyiptom és Közép-Európa kapcsolatának erősítését központba helyező találkozók között a miniszterelnöknek még arra is volt ideje, hogy a Vigadónál egy elburjánzó gyomnövényt húzzon ki a földből.
A lengyel nép Európa lelke, bár sokat szenvedett a múlt században, a lengyel nemzetet sohasem lehetett kitörölni a történelemből, és sohasem veszítette el a büszkeségét – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök csütörtökön Varsóban.
OTP-vezetők jelentős mennyiségű OTP-részvényt vásároltak a részvényopciós program keretein belül, majd részvényeket adtak el a tőzsdei kereskedésben szerdán. Az OTP-papírjainak piacán a forgalom közel 13 százalékát adták tegnap....
Egy-két éves stagnálás után elkezdett nőni a hazai részvényalapokban kezelt vagyon. Idén eddig a török és közép-európai piaci részvények bizonyultak a legjobb választásnak, aki mert kockáztatni, 20% feletti hozamot is zsebre tehetett....
Magyarország a szomszédság okán és az Ukrajnában élő 150 ezer magyar érdekében is elkötelezetten és erőteljesen támogatja az ukrajnai reformfolyamatokat – mondta csütörtökön Londonban Szijjártó Péter.
Köztudott, hogy nem csak a fogyókúra, de az egészséges életmód egyik alappillére a gyors anyagcsere. Természetesen ez elsősorban genetikai adottság kérdése, de sokat javíthatunk vele helyes táplálkozással és testmozgással. Íme 7 tipp, hogyan gyorsítsd az anyagcserédet:
Victor Ponta volt román miniszterelnök bejelentette, hogy szeptembertől új pártban folytatja politikai pályafutását, miután a Szociáldemokrata Párt (PSD) kizárta soraiból
Akinek van kertje, tudja, hogy ott nincs megállás, talán csak télen. Mindig van valami tennivaló. De vajon azt tudta, hogy a kerti munka nem csak a benne lévő növények miatt hasznos, hanem van egy teljesen más szempont is?
Victor Ponta volt román miniszterelnök bejelentette, hogy szeptembertől új pártban folytatja politikai pályafutását, miután a Szociáldemokrata Párt (PSD) kizárta soraiból.
Tovább emelkedtek az élelmiszerárak a nemzetközi piacokon, leginkább a tejtermékek, a gabona- és húsfélék drágulása miatt - közölte az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
Egyelőre többnyire békések a németországi Hamburgban a G20 csoport csúcstalálkozójára szervezett tüntetések, nagyobb rendbontás nélkül zajlott le az eddig legnagyobb, szerda este tartott demonstráció is, de a hatóságok továbbra is zavargásoktól tartanak.
A hét elején foglalkoztunk a BKV-nál tapasztalható sofőrhiánnyal és az azt enyhíteni hivatott felvételi kampánnyal a Pénzcentrumon. Azóta nagyon sok olvasói levelet és észrevételt kaptunk, így ezekből válogattunk most. Hétfő...
Az áfa visszatérítésére vonatkozó magyar szabályoknak – az elhúzódó adóellenőrzésekkel összefüggő – a késedelmi kamat megfizetésére vonatkozó rendelkezései nincsenek összhangban az uniós joggal – ismertette döntését az Európai Unió Bírósága szerdán.
Júniusban 158 ezerrel nőtt az Egyesült Államok versenyszféráján belül a nem mezőgazdasági szektorban foglalkoztatottak száma - derült ki az ADP intézet jelentéséből. Az adat negatív meglepetést okozott, ráadásul a megelőző két hónap...
Tovább emelkedtek az élelmiszerárak a nemzetközi piacokon, leginkább a tejtermékek, a gabona- és húsfélék drágulása miatt - közölte az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
Az 2017-es év a villámos márka számára sokat ígér, a Peugeot-s mennyegző érdemeként 3+1 modell is csúcshódításra készül, ez alkalommal pedig az importőr jóvoltából a Crossland X-et foghattuk egy menetpróba erejéig vallatóra a Budapest-Pozsony autópálya szakaszon, hogy megérkezve a WaterWorks Múzeumba, a világpremier előtt, mi magunk is szemügyre vehessük az új GrandlandX-et. A villámos márka…
A kormánynak nincs olyan javaslata, amellyel rezsit növelné, ellenkezőleg, továbbra is a „rezsicsökkentés pártján áll”, ezért alaptalanok és felelőtlenek az ezzel ellentétes „riogatások” – reagált Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára a Kéményseprők Országos Szakszervezet
Pár hónappal ezelőtt már bemutattuk, hogy milyen menő edzőcuccban erősít The Rock, aki egy egész kollekció kifejlesztésében vehetett részt az Under Armour szárnyai alatt.