Haladéktalanul lép a Kúria, ha az Európai Bíróság előtt zajló magyar és román devizahitelperekben az Európai Bíróság ítéletei eltérnek a korábbi magyar határozatoktól – nyilatkozta a Magyar Időknek a honi igazságszolgáltatás legfelső fórumának elnöke. Darák Péter közölte azt is: egyes, kétséget ébresztő kérdésekben már zajlik a jogi elemzés.
A Fashion Days divatportál 50,15 millió eurós bevételt ért el tavaly, 17 százalékkal többet az egy évvel korábbinál, az idén pedig a forgalom 50 százalékos növekedésére számítanak - tájékoztatta a társaság az MTI-t szerdán.
Legkésőbb augusztusra az ország minden pontján elérhetőek lesznek a Szomszédok Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezetek kihelyezett képviseletei – tudta meg a Magyar Idők. Az idősek körében emellett országos reklámkampány segítségével népszerűsítik az új foglalkoztatási formát, mivel a felmérések szerint a 65 és 70 év közöttiek egyharmada azonnal munkába
Évek óta látványosan erősödik a sorsjegy-értékesítés, tavaly már 77 milliárd forintot, a teljes árbevétel 20 százalékát hozta a kategória a Szerencsejáték Zrt.-nek - olvasható a Világgazdaság csütörtöki számában.
A magyar nők 13,2 százalékkal keresnek kevesebbet ugyanazért a munkáért, mint a férfiak. A bérkülönbség és a munkaerő-piaci szegregáció egy része abból fakad, hogy az otthoni munkák oroszlánrésze a nőkre hárul. Olyan ártatlannak tűnő dolgok, mint hogy ki mosogat és ki viszi le szemetet, kemény munkaerő-piaci előnyöket és hátrányokat tudnak okozni.
Négyszer annyit költ a gyógyszeripar kutatásfejlesztésre, mint az IT-szektor, és háromszor annyit, mint az autóipar – derül ki Bodrogi József egészségügyi közgazdász tanulmányából. Magyarországon a legtöbb pénzből a fájdalomterápiára jutott, de az onkológiai vizsgálatok is költségesek.
Közeledik az őstermelők számára is a 2017. évi II. negyedéves adóelőleg-fizetési kötelezettség az őstermelésből származó jövedelem után, amennyiben a fizetendő összeg nagysága eléri a személyi jövedelemadóról szóló törvényben meghatározott összeget.
Már hazánkban is elérhető a SEAT ötödik generációs kisautója. Az új Ibiza minden eddiginél vagányabb és sportosabb lett. Meghajtottuk, lássuk mit tud a valóságban!
Lengyelország Patriot légvédelmi rakétákat vásárol az Egyesült Államoktól - az erre vonatkozó megállapodást ismertető sajtóértekezletet szerda este, röviden Donald Trump amerikai elnök Varsóba érkezése előtt a lengyel nemzetvédelmi tárca honlapján jelentették be.
Anticiklon peremén a Kárpát-medence északkeleti részét egy a térségben feloszló hidegfront érinti. Csütörtök estig ezért főként ott kell záporokra, zivatarokra számítani. A délnyugati területekre eközben több fokkal melegebb, labilis légtömeg érkezik, csütörtökön arrafelé is nagyobb eséllyel fordulhat elő zápor, zivatar. Ma délutánra a szokásosnál
A 100 legnagyobb vállalat piaci tőkeértéke jelentős mértékben, 1 861 milliárd dollárral nőtt, ami 2016. március 31-hez képest 12%-os növekedést jelent a PwC Global Top 100 rangsora alapján. Ez a növekedés nemcsak megfordította a 2016-os csökkenést, hanem az eddig mért legnagyobb mértékű.
Az Országgyűlés egyik utolsó döntése volt, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárába (ÁBTL) kerülhetnek azok a mágnesszalagok, amelyeken a Kádár-rendszer utolsó éveinek állambiztonsági információit tárolták. Ha megkapják a mágnesszalagokat, akkor azonosíthatók lesznek az eddig csak fedőnéven ismert ügynökök. Kónyáné Kutrucz Katalin,
Kilenc órán át tartották blokád alatt a venezuelai parlamentet Nicolás Maduro államfő hívei: reggel hatoltak be a törvényhozás épületébe, súlyosan bántalmaztak több ellenzéki képviselőt, majd csak estefelé hagyták távozni az ottrekedt több száz embert.
Kilenc órán át tartották blokád alatt a venezuelai parlamentet Nicolás Maduro államfő hívei: reggel hatoltak be a törvényhozás épületébe, súlyosan bántalmaztak több ellenzéki képviselőt, majd csak estefelé hagyták távozni az ottrekedt több száz embert.
Csupán részsikert hozott, mégis jelentős elmozdulást ígér a székelyföldi gazdák, közbirtokossági és önkormányzati vezetők tegnapi bukaresti tüntetése. A tiltakozók a hatóságok sürgős közbelépését követelték a Székelyföldön mindennapossá vált medvetámadások megfékezése érdekében.
Donald Trump szerdán késő este megérkezett Varsóba, második hivatalos külföldi útja első állomására. Az amerikai elnök a lengyel fővárosban kétoldalú tárgyalásokat folytat, majd részt vesz a Három Tenger Kezdeményezés csúcstalálkozóján.
Ha a roma kultúrára, zenére gondolunk, legtöbbször a tradicionális és a lakodalmas cigányzene jut eszünkbe, a SziRom azonban attól is különleges, hogy elsősorban komolyzenét játszik. Közelgő, hamburgi fellépésük apropóján beszélgettünk Batyi Róberttel, a SziRom Szimfonikus Roma Zenekar alapítójával.
Heteket kell várni egyes építőanyagokra, a kivitelezőkre meg esetenként még többet, ugyanis az építőipari megrendelésállomány ugrásszerű emelkedése kapacitáshiányt okozott - írja csütörtöki számában a Világgazdaság a Mapei Kft. tájékoztatására hivatkozva.
A cégek várakozásait mutató K&H kkv bizalmi index enyhe, 2 pontos csökkenést követően jelenleg -1 ponton áll. A minimális változás mögött az áll, hogy a kkv-k helyzetét leginkább meghatározó tényezők jelentősen, de ellentétes irányba mozogtak, így azok hatásai kioltották egymást. A cégek jelenleg növekvő közterhekre számítanak és megugrott a romló
Jégesőt is kaphatunk ma a nyakunkba. Kiadták a riasztást, az ország egyes észak-keleti területeire órákon belül betörhetnek a heves zivatarok: Forrás: OMSZ A Kiderul.hu-n olvasható figyelmeztető veszélyjelzés szerint pedig ma elsősorban északkeleten, illetve a Dunántúlon, annak is főként a nyugati, délnyugati felében alakulhatnak ki helyenként z