A nemrég megjelent Lechner-album azért izgalmas, mert új tudományos eredményeket is közöl, és több épületről kideríti, hogy tévesen tulajdonították Lechnernek. Ráadásul úgy veszi sorra a mester minden épületét, hogy a mai állapotukról is beszámol. A szerzők Pozsonytól Kolozsváron és Nagybecskereken át Zomborig követték az építesz útját.
Ha az Olaszországból érkező menekültek száma nem csökken, Ausztria lezárja a Brenner hágót, a legfontosabb határátkelőhelyet. Már azt is közölték, hogy 750 katonát helyeznének át oda. Eközben Olaszország új tengeri szabályozásért kiált.
A köszvény egy több szervet érintő betegség, melyben megemelkedik a húgysav szintje a vérben, ami az ízületek gyulladását okozhatja, ilyenkor pedig az ízületek deformálódhatnak, és akár mozgáskorlátozottság is kialakulhat. Mi okozza és milyen hajlamosító tényezőket ismerünk?
Májusban 6 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom éves összevetésben a nyers adatok szerint, a forgalom alakulásáról pontosabb képet nyújtó naptárhatással tisztított adatok szerint pedig 5,4 százalékos volt a növekedés.
2019 végére létrejöhet az új gázszállítási útvonal Magyarországra - mondta el Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután Moszkvában megállapodást írt alá a Gazprom vezérigazgatójával az ezzel kapcsolatos magyarországi...
Új eszközzel fizethetnek a látogatók a Szigetes fesztiválokon: a vitorlás karkötő már elérhető a Balaton Soundon - tudta meg a Portfolio a Festipay Zrt-től. Azt már megszokhattuk, hogy a legtöbb fesztiválon nem készpénzzel, hanem pre-paid...
Az utolsó pillanatban kerültek ki a magyar úszók a Hosszú Katinka által életre hívott Profi Úszók Világszövetsége (GAPS) alapítói közül, mert a közelgő világbajnokság miatt egyelőre nem kívánnak a témával foglalkozni – árulta el a háromszoros olimpiai bajnok.
Ezen a hétvégén újult meg a Budapest Bank netbankja. Bár az átállás technikailag zökkenőmentes volt, az ügyfeleknek bőven akadt kérdése. A hétvége során több százezer ügyfél adata került át a Budapest Bank újgenerációs...
Kutyanapszemüveg, arcképes szalvéta, bukósisak, ami szabadon hagyja a copfodat?! Elsőre őrült öteletnek tűnhetnek, de emlékszel még, hogy nevettünk, amikor megjelentek a selfiebotok?! Mutatunk pár életképes újítást.
Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke párhuzamot vont napjaink migrációs helyzete és az 1956-os magyar menekülthullám között az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén elmondott szerdai felszólalásában
A nyári időszakban rengeteg konfliktust okozhat a nyári szabadság kivétele, vagy ha a vezető rábízza az alkalmazottakra a helyettesítés megoldását. Pedig a gondok jó része tervezéssel és odafigyeléssel elkerülhető lenne - írja a Világgazdaság.
2016 legjobb HR témájú dolgozata kategóriában Burján Nóra nyerte a HR Oscart. A dolgozat azt vizsgálta, hogy elsősorban milyen csatornákat használnak az álláskeresők, mit gondolnak a kiválasztási folyamatok hosszáról, illetve arról, hogy hogyan építik fel magukat a cégek, elsősorban a közösségi oldalakon; és mindez milyen viszonyban van azzal, hogy az álláskeresők melyik generációhoz tartoznak.
Az elsőrendű vádlott három év letöltendő börtönt kapott. Hárman két év, egy pedig 1 év 9 hónap börtönbüntetést kapott négy év próbaidőre felfüggesztve - írták közleményükben.A bíróság hangsúlyozta: nemcsak a bántalmazás,hanem nagyobb csoport tagjaként homofób rigmusok skandálása sem jogszerű, mivel az riadalomkeltő. Felidézték, hogy 2013. július 6-
Egyre nehezebb a fogyasztóknak reklámokkal eljuttatni üzeneteket. Ez felértékeli a tartalommarketing szerepét. A szektor állapotáról készült felmérés legfontosabb megállapításait az mfor.hu olvasói ismerhetik meg elsőként.
Egyáltalán nem szívbajosak a vizes vb szervezéséért felelős személyek, hiszen napra pontosan egy héttel a vizes vb kezdete előtt fogják felbontani a takarítási munkákra érkező ajánlatokat.
Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke keddi strasbourgi kijelentésével az Európai Parlament plenáris vitáinak fontosságára hívta fel a figyelmet, és a sajnálatát is amiatt fejezte ki, hogy egy ilyen jelentőségű ülés "relatíve üres ülésteremben zajlik" - jelentette ki Alexander Winterstein, az Európai Bizottság helyettes szóvivője brüsszeli sajtótájékoztatóján szerdán
Az Európai Bizottság (EB) nem illetékes a horvát-szlovén határvitában eljáró hágai döntőbíróság határozata ügyében, Horvátország elvárja a brüsszeli testülettől, tartsa tiszteletben, hogy kétoldalú problémáról van szó, amelyről Zágráb kész tárgyalni Ljubljanával - közölte Andrej Plenkovic horvát kormányfő szerdán a nyugat-horvátországi Bakarban
Az Eurostat adatai alapján, míg 2010-ben a legmagasabb jövedelmet elérő tizednek Magyarországon a jövedelmek 20,2 százaléka jutott, addig 2016-ra már 22,6 százaléka. Az ő gyarapodásuk a szegényebbek kárára valósult meg – írja legfrissebb jelentésében a GKI.
Munkapszichológusok és HR szakemberek egyöntetű véleménye, hogy egy évben legalább két hét egybefüggő szabadságra lenne szüksége a munkavállalónak ahhoz, hogy kipihenve és feltöltődve hatékonyan végezze el feladatait. A jellemzően a nyári időszakra időzített hosszabb vakációk azonban sok munkahelyi konfliktus alapjai. Mindez egy kis odafigyeléssel
A Subaru Impreza legújabb generációja a tengerentúlon már több mint egy éve bemutatkozott, ám Európában egészen mostanáig kellett rá várnunk. A japánok azonban végre lerántották a leplet az öreg kontinensre szánt kivitelről is, ám egyelőre csak két fotót osztottak meg velünk. Nagy meglepetésre persze ne számítsunk, ugyanazokat a formákat kapjuk, mint az amerikaiak, csupán az ilyenkor szokásos apró…
Ahogy általában minden gyerekeknek, Peller Anna kislányának is a nagy kedvence a tejberizs. Annabella ebben apukájára ütött, így ha Anna ezt készíti, egyszerre tesz mindkettejük kedvére.
Közösség tagja elleni erőszak miatt jogerősen börtönbüntetésre ítélte a Fővárosi Törvényszék azt az öt férfit, akik a 2013-as Budapest Pride felvonulás után homofób és rasszista megjegyzések közepette bántalmazott három férfit a fővárosban - tájékoztatta szerdán a Háttér Társaság az MTI-t
Székelyföldi gazdák, közbirtokossági és önkormányzati vezetők vonultak szerdán a bukaresti környezetvédelmi minisztérium épülete elé, hogy a hatóságok sürgős közbelépését követeljék a térségükben mindennapossá vált medvetámadások megfékezése érdekében