Kihirdették a győztest a budai Millenáris Széllkapu projekt parképítési munkáira kiírt közbeszerzési pályázaton, melyen a Parkertech Park-, és Kertépítő Kft. került ki győztesen - derül ki a hivatalos értesítőből. A cég a 16...
- Valóságos hajtóvadászat indult a Margit-szigeten szerda délelőtt. Az arra járó buszokról folyamatosan szállították le az embereket, a Blikk azt is megtudta miért.
Százezer forintot kell fizetnie információs rendszer megsértésének vétsége miatt egy szabolcsi férfinak, aki jogosulatlanul használta volt élettársa Facebook-üzenőfalát.
Olvasóink közül bizonyára sokan emlékeznek még a BMW által tavaly ősszel bemutatott X2 Concept-re, mely ugyan még magán viselte a tanulmányautók jellegzetes, extravagáns megoldásait, de már akkor sem volt nehéz belelátni, hogy milyen lesz a sorozatgyártású verzió. A most nyilvánosságra került formatervezési minták után pedig gyakorlatilag semmilyen titok nem maradt: ilyen lesz a BMW X2.
A 2013-as Pride után három hazafele tartó résztvevőt vertek össze az Új Magyar Gárda feketeruhás tagjai. A bíróság kimondta, hogy közösség tagja elleni erőszak bűntettét követték el.
Ma megérkeznek Budapestre a pórul járt magyarok, akik a Green Holidays utazási iroda fizetésképtelensége miatt rekedtek Törökországban. A piaci szakértők szerint a vállalkozás túl olcsón kínálta a nyaralásokat, ami figyelmeztető jel lehetett volna sokak számára.
A bicskei gyermekotthon volt igazgatója és egyik volt nevelője ellen kiskorú veszélyeztetése, szexuális visszaélés és erőszak miatt indult eljárást vádemelési javaslattal lezárták - közölte honlapján szerdán a rendőrség.
Ön szerint miért hagyják el tömegek Magyarországot? Megélhetési okokból vagy Kalandvágyból. Ez a mai nap kérdése, és a hozzátartozó válaszok. A szavazás végeredményét Simon András ismerteti 18:10-től, az ATV A nap híre című műsorában. A műsor ismétlése ma este 21.40-kor lesz.
Az idei felsőoktatási felvételi eljárásban nem kell beküldeniük az érettségi bizonyítványukat a felvételi rendszerbe azoknak a jelentkezőknek, akik 2017-ben a magyar kétszintű rendszerben tettek érettségi vizsgát.
Még három hónap sem telt el azóta, hogy a 17 éves Billy Mongernek amputálták mindkét lábát, a brit pilóta újra autóba ült és alig várja, hogy versenyezzen.
A folyamatos 24 órás szervezőmunkának köszönhetően az UNIQA Biztosító intézkedésének hatására a mai napon az összes Törökországban ragadt utas hazaérkezik Budapestre illetve Debrecenbe – összesen 569 fő. A biztosító megoldotta, hogy minden utas sms-ben, a családok pedig telefonon is előzetesen értesítést kapjanak az utazás körülményeiről.
Sok fiatal a nyári szünetének egy jelentős részét beáldozza tanulmányaiért, és a vakációra időzíti kötelező szakmai gyakorlatának teljesítését. Ezzel nem csak a pihenésről, de a diákmunka lehetőségéről is lemond szakmai fejlődése...
Olvasóink közül bizonyára sokan emlékeznek még a BMW által tavaly ősszel bemutatott X2 Concept-re, mely ugyan még magán viselte a tanulmányautók jellegzetes, extravagáns megoldásait, de már akkor sem volt nehéz belelátni, hogy milyen lesz a sorozatgyártású verzió. A most nyilvánosságra került formatervezési minták után pedig gyakorlatilag semmilyen titok nem maradt: ilyen lesz a BMW X2.
Mintegy 15 ezer négyzetméterrel bővítette szerszámgyárát az Audi Hungaria Zrt., amely ezzel párhuzamosan a járműfejlesztés területén is szélesítette vizsgálati portfólióját - írja az MTI.
A napok, de most már inkább hetek óta tartó őrület, amely az Opimus és a Konzum piacát jellemzi, ma soha nem látott forgalomban és elképesztő ármozgásban csúcsosodik ki.
Brüsszel - Dzsihadista szimpatizáns nőket illegális fegyvertartás vádjával vettek őrizetbe Brüsszelben. A hatóságok több fegyvert is lefoglaltak, a nők kihallgatása jelenleg is zajlik.
Emőd - Többek életét sodorta veszélybe az a két Borsod-Abaúj-Zemplén megyei lány, akik pusztán szórakozásból köveket hajigáltak az M30-as autópályán közlekedő autókra az emődi felüljáróról. Ellenük közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény miatt folyik eljárás.
A Paris Saint-Germain megnyitotta a klub Hírességek Csarnokát, amelyben helyet kapott David Beckham is, annak ellenére, hogy mindössze 14 alkalommal szerepelt a csapatban.
Simone Veil a második világháború utáni európai eszmeiségben az újrakezdés és a megbékélés nagy személyisége volt, az ő méltó helyen való megbecsülése egész Európának fontos - mondta szerdán az MTI-nek Párizsban Trócsányi László igazságügyi miniszter, aki Orbán Viktor miniszterelnököt képviselte az Európai Parlament egykori elnökének nemzeti gyászszertartásán
A tigriseknek kilenc alfaját - szibériai, dél-kínai, bali, indokínai, maláj, jávai, szumátrai, bengáli, kaszpi - különböztetjük meg. Rengeteget vadászták őket különleges, csíkos bundájuk miatt, valamint természetes élőhelyüket is folyamatosan pusztítják, így nem meglepő, hogy mára mindegyik alfaj a kihalás szélén áll.
Idén is illusztris vendégei lesznek ez e hét csütörtökétől vasárnap estig tartó 21. Egri Bikavérünnepnek, hiszen a barokk város hagyományos eseményen nemcsak Tarlós István, főpolgármestere vesz majd részt, hanem egy igazi világsztár, a 75 éves Franco Nero is.