Hozzávalók:- só- bors- 2 gerezd fokhagyma- 1 kg csirkemell- 1 doboz natúr joghurt- 15 dkg zabpehely- 10 dkg sajtElkészítés:Miután megmostuk a csirkemellet, vágjuk fel szeletekre. Keverjük bele a joghurtba a sót és a borsot, és nyomjunk bele fokhagymát. Következő lépésként a zabpelyhet le kell darálni. A húst forgassuk a joghurtos keverékbe, de nem
Kiemelt cél az elektronikus fizetés ösztönzése, ennek kapcsán új, mindenki számára elérhető bankszámla-konstrukció bevezetéséről tárgyal a Nemzetgazdasági Minisztérium - mondta a Világgazdaságnak Hornung Ágnes, a tárca pénzügyekért felelős államtitkára.
A szegedi Radnóti Miklós gimnázium 12.M osztálya rekorderedménnyel zárta az utolsó évüket és az érettségit a középiskolában. 146 érettségi jegyükből ugyanis 143 ötös lett, a maradék három pedig négyes. Mindezt úgy, hogy a jegyek egyharmada emelt szintű vizsgán született.
A nyelvtanulásért felelős kutatók nem értik, miért képtelenek a legjobb tanárok is a nebulók fejébe verni valamelyik idegen nyelv készségszintű ismeretét.
Fizetésképtelenséget jelentett vasárnap kora este a Green Holidays Kft., a társaság szervezésében délelőtt még elindult egy magyar csoport Budapestről charterjárattal a törökországi Antalyába, de lefoglalt szálláshelyükre már nem jutottak el.
Kegyes volt az időjárás, ragyogó napsütésben sok ezer néző előtt vették át az uralmat levegőben a Duna felett a világ legjobb pilótái a Red Bull Air Race versenyén.
További ügyletekre tiltja meg júliustól a készpénzfizetést a jövedéki adóról szóló új törvény, amely megszünteti a bértárolás lehetőségét, továbbá engedélykötelessé teszi a kenőolaj saját célú felhasználását.
Rendkívüli európai gyászszertartással búcsúztak Helmut Kohl egykori német kancellártól szombaton a strasbourgi Európai Parlamentben, majd szülővárosában, Ludwigshafenben és a speyeri katolikus székesegyházban is végső búcsút vettek a Németország újraegyesítésében kulcsszerepet játszó konzervatív politikustól.
Kihúzták a Hatoslottó 26. heti nyerőszámait. Ezen a héten sem volt telitalálatos szelvény. A nyerőszámok emelkedő sorrendben:16; 20; 22; 27; 36; 39KATT: Most kapaszkodj meg: 20 ezerből viheted tengerhez nyaralni a családotEzen...
Ha eredménytelen lesz a Tesco-dolgozók szombati demonstrációja, akkor egy-két órás munkabeszüntetés vagy forgalomlassító akció is elképzelhető üres bevásárlókocsikkal.
Bővül a kisüzemi sörfőzdei kedvezményezettek köre, szombattól az eddigi 8 ezer hektoliterrel szemben minden 200 ezer hektolitert meg nem haladó mennyiségű sört előállító vállalkozó alkalmazhatja az 50 százalékos jövedéki adókedvezményt. A kisüzemi sörfőzdék azonban célzott pályázati forrásokat is igényelnek a fejlődéshez.
Több tucat amerikai nagyvárosban ezrek tüntettek vasárnap, követelve a törvényhozóktól, hogy kezdeményezzenek a kongresszusban Donald Trump elnök leváltását célzó alkotmányos vádeljárást (impeachment).
Szaúd-Arábia, Egyiptom, az Egyesült Arab Emírségek és Bahrein még két napot adott Katarnak arra, hogy válaszoljon a tíz napja tőlük kapott ultimátumra - közölte egybehangzóan hétfőre virradóra a katari székhelyű al-Dzsazíra hírtelevízió és az SPA szaúdi hírügynökség.
Az elmúlt 25 év alatt egyre emelkedő népszerűségével világszínvonalú és világhírű fesztivállá nőtte ki magát a VOLT, és ezzel nyilván Sopron nevét is világszerte ismertté tette. Az időnként szakadó eső, illetve a hajnalonta akár 15 fokra lehűlő hőmérséklet sem szegte kedvét a fesztiválozóknak.
Amennyiben nem vezetnek eredményre a béremelésre vonatkozó tárgyalások, elképzelhető, hogy a Tesco dolgozói sajátos "forgalomlassító" demonstrációba kezdenek. Eszerint a dolgozók fognak egy bevásárlókocsit, mindegyiket üresen betolják...
Nagy Ervin karrierje töretlenül szárnyal felfelé a Kincsem című film sikere óta: legutóbb a Derby és Kincsem Fesztiválon több órán keresztül osztogatta az autogramokat és beszélgetett, fotózkodott rajongóival.
Cser Ágnes, a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke az M1 aktuális csatorna szombati műsorában elmondta 30 milliárd forint kell azon egészségügyi szakdolgozók bérrendezésére, akik több évtizede végzik munkájukat - írja az MTI.
Ha eredménytelen lesz a Tesco-dolgozók szombati demonstrációja, akkor egy-két órás munkabeszüntetés vagy forgalomlassító akció is elképzelhető üres bevásárlókocsikkal.
- Ma délután fogadja majd Áder János az egyiptomi kormányfőt, Abdel Fattájóh esz-Szíszi-t. Az elnök titokban landolt Ferihegyen, ahol először Simicskó István, honvédelmi miniszterrel találkozott.
Már Késely Ajna (képünkön) szombati, 200 méter gyorson elért győzelmével beállította a netanyai magyar küldöttség az ifjúsági úszó Európa-bajnokságok aranyéremrekordját, a kilenc elsőséget; ami vasárnap következett, az csak a bónusz volt.
Ötvenmillió forinttal támogatta a kormány a gyermekvállalást népszerűsítő Három Királyfi, Három Királylány Mozgalmat. A szervezet így országos hálózattá fejlődött - mondta az InfoRádióban Skrabski Fruzsina, a mozgalom vezetője.
Már a következő szezonban szigorúbb előírások vonatkozhatnak a fagylaltra. A magyar élelmiszerkönyv tervezett módosításával kiszűrhetők lesznek a piacról azok a többségében albán kötődésű fagylaltozók, ahol silány minőségű, aromákkal és térfogatnövelőkkel felturbózott árut kínálnak a vásárlóknak. Az irányelven már dolgozik a cukrász-ipartestület, a
Ha nem lesz eredményes a Tesco dolgozóinak szombati demonstrációja, akkor a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnöke elképzelhetőnek tartja, hogy a dolgozók üres bevásárlókocsikkal lassítsák az üzletlánc forgalmát.
A leggyakoribb sportsérülések a bokatájék sérülései. A nagy szám oka a felső ugróízület anatómiájában keresendő. Az ízületet a sípcsont és a szárkapocscsont végei által képzett bokavilla (ez az ízületi vápa) és az ugrócsont feje (ízületi fej) alkotja, külső és belső szalagrendszer stabilizálja.