A Miniszterelnökség és az ágazati szakszövetség szerint is segítette az építőipar tisztulását a elektronikus építési napló kötelezővé tétele. A tárca lapunkat arról tájékoztatta, hogy nincs napirenden a rendszer felülvizsgálata, de a visszajelzések alapján folyamatosan finomítanak a különböző naplók használatán.
Magyarország mindenféle szempontból a legbiztonságosabb országok közé tartozik, és ezt szeretnék a jövőben is megőrizni – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Díj a sikeres vállalkozások elismerések pénteki átadóján Budapesten.
Mészáros Lőrincék közzétették az Opimus augusztus 3-án tartott rendkívüli közgyűlésének előterjesztéseit, melyek közül a második napirendi pont a cég nevének megváltoztatásáról szól. Az Opimus augusztus 3-i közgyűlésén...
Magyar kutató nyerte a legrangosabb, negyedmillió fontos (csaknem 90 millió forintos) díjjal járó brit közgazdasági elismerést annak modellezéséért, hogy miként lehetne hatékonyabb díjfizetési rendszerrel javítani a brit közúti közlekedési infrastruktúra állapotát.
A hét vége időjárását egy újabb hidegfront határozza meg, majd a hét elejére megnyugszik az idő és intenzív melegedés kezdődik. A hét közepén ismét 30 fok feletti hőmérséklet várható.
Ma a piacnyitást követően mérsékelten esnek az európai tőzsdék, a BUX index alulteljesítőként fél százalékot esett, ami főként az OTP és a Mol korrekciójának tudható be. Cégnevet változtatnak Mészárosék 2017.07.14 11:48Mészáros...
A magyarok 83 százaléka sikeres szereplést vár a pénteken kezdődő budapesti vizes világbajnokságon - derült ki a Kutatópont közvélemény-kutatásából, amelynek eredményeit pénteken juttatták el az MTI-hez.
Mészáros Lőrincék közzétették az Opimus augusztus 3-án tartott rendkívüli közgyűlésének előterjesztéseit, melyek közül a második napirendi pont a cég nevének megváltoztatásáról szól. Az Opimus augusztus 3-i közgyűlésén...
Már a Duna Arénában készül a világbajnokságra Hosszú Katinka, de van ahová még őt sem engedik be. Ez pedig nem tetszik neki. Vagy legalábbis úgy csinál.
Magyar kutató nyerte a legrangosabb, negyedmillió fontos (csaknem 90 millió forintos) díjjal járó brit közgazdasági elismerést annak modellezéséért, hogy miként lehetne hatékonyabb díjfizetési rendszerrel javítani a brit közúti közlekedési infrastruktúra állapotát.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) tesztsorozatának következő állomása a kaukázusi kefirek vizsgálata volt. Laboratóriumban mérték a 18 natúr termék fehérje és zsírtartalmát, ahogyan a csomagolóanyagból történő...
Mészáros Lőrincék közzétették az Opimus augusztus 3-án tartott rendkívüli közgyűlésének előterjesztéseit, melyek közül a második napirendi pont a cég nevének megváltoztatásáról szól. Az Opimus augusztus 3-i közgyűlésén...
Tavaly belterületen közel 20 millió, külterületen pedig több mint 116 millió forintnyi bírságot szabtak ki a hatóságok parlagfű miatt. A razzia az idei évben is elindult.
Az európai tőzsdék mérsékelten esnek ma, alulteljesít a magyar tőzsde, amely egy százalékot esett, ez főként a Mol esésének tudható be. Esik a Mol 2017.07.14 12:14A magyar tőzsdén a blue chip papírok közül a Mol részvényeinek árfolyama...
Az FHB és a takarékszövetkezetek után az MNB ma értesítette az Erste Bank Hungary Zrt.-t is a Minősített fogyasztóbarát lakáshitelek forgalmazására vonatkozó pályázata pozitív elbírálásáról. A minősített termékek forgalmazása...
Az Állami Számvevőszék törvényi felhatalmazás alapján kétévente ellenőrzi a központi költségvetésből rendszeres támogatásban részesülő pártok gazdálkodását.