2017. július 14. péntek

júl. 14
9:48
Most fordítva vagy sem? Szulák Andrea olyat mert tenni, amiért kritizálták bőven (Blikk)
A színésznő szerint mindenki nyugodjon le.
júl. 14
9:48
KSH: ismét gyorsult az építőipar növekedése (Gondola)
Májusban az építőipari termelés volumene 35,4 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbi alacsony bázist az áprilisi 22,1 százalék után - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH)
júl. 14
9:50
Jól indul a nap, de aztán jönnek a felhők (Gondola)
Délelőtt még derült vagy gyengén felhős lesz az ég. A késő délelőtti, déli óráktól az ország északkeleti, északi területein gomolyfelhők képződnek, emellett nyugat felől a délután során határozott felhősödés kezdődik
júl. 14
9:51
Megszületett a bírósági ítélet a magyar sztár ügyében, ez a büntetése (Femcafe)
Többek szerint túl enyhe az ítélet.
júl. 14
9:51
Őrület! Beyoncé megosztotta az első fotót az egyhónapos ikreiről (Glamour)
Itt az első hivatalos kép a babákról.
júl. 14
9:52
Egy nyugati liberális a nyugati liberalizmus visszaszorulásáról (Gondola)
Európára Luce úgy tekint, mint a globális elitek egyik olyan terepére, ahol a nemzetállamok féken tartásával kísérleteznek.
júl. 14
9:57
Nyaralni indulsz? Itt szerezhetsz a legolcsóbban eurót (Portfolio)
Itt a csúcsszezon, ideje elindulni nyaralni. Ha egy eurós ország felé vennénk az irányt, érdemes észben tartanunk, hogy nem mindegy, mennyiért váltjuk az egységes valutát, összeszedtük, hol jutunk most a legolcsóbban hozzá. Ha meg akarjuk...
júl. 14
9:57
Ez okozhatta a vitorlázó repülő balesetét (Infostart)
Lezuhant egy vitorlázó repülő, a gép roncsait péntek hajnalban találták meg Pirtó külterületén. A baon.hu portál úgy tudja, a repülőt vezető nő tapasztalt pilóta hírében áll, így valószínűsíthető, hogy technikai hiba okozta a tragédiát.
júl. 14
10:03
Beindult az építőipar (ProfitLine)
Májusban az építőipari termelés volumene 35,4 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbi alacsony bázist az áprilisi 22,1 százalék után - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
júl. 14
10:03
Wimbledon: Megállíthatatlan Federer? (Agroinform)
Pénteken a férfi elődöntőkkel folytatódik a wimbledoni tenisztorna.
júl. 14
10:06
Terroristák nyitottak tüzet a Siratófalnál rendőrökre, agyonlőtték a támadókat (Blikk)
Jeruzsálem - Rendőrökre nyitott tüzet három fegyveres a Siratófal és a Sziklamecset környékén. A lövöldözésben két izraeli súlyosan, egy könnyebben sérült.
júl. 14
10:06
Kálmán Olga Ibizáról reagált a kirúgásáról szóló hírekre (Blikk)
Kálmán Olga épp Ibizán nyaral, de szakított időt, hogy a Facebook oldalán reagáljon azokra a hírekre, miszerint Csintalan Sándor veszi át a helyét a Hír TV-ben.
júl. 14
10:06
Savval támadtak emberekre Londonban az éjjel (Gondola)
Öt helyen is savval támadtak emberekre az éjjel London keleti részén, a hatóságok szerint az esetek összefüggnek, egy tinédzsert őrizetbe vettek – tudatta pénteken a brit rendőrség
júl. 14
10:06
Mengyi Roland nem is hallott Voldemortról (Alternatív Energia)
Állítólag a filmet sem látta.
júl. 14
10:08
Megkezdődött a falufelszámolás (Alternatív Energia)
Romániában megkezdődött az erőszakos urbanizálás - a terv következménye a 220 ezer fős német és az 1,7-2 millió fős magyar kisebbség erőszakos asszimilálása
júl. 14
10:09
Czeglédi-ügy: Újabb gyanúsított került előzetesbe (ATV)
A Czeglédy-ügy újabb gyanúsítottjának előzetes letartóztatását rendelte el a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája, nem jogerősen - tájékoztatta a Szegedi Törvényszék szóvivője pénteken az MTI-t.
júl. 14
10:12
Véget ért a rémálom: Erdélyi Zsolt kisfia végre hazakerült a kórházból (Blikk)
Egy hónap után végre hazavigette Erdei Zsolt a kisfiát.
júl. 14
10:14
Atyaég, mi van itt?! Gáspár Evelin megint beszólt édesanyjának, Beának. Ez nagyon fájhatott (Blikk)
Virág sem kímélte.
júl. 14
10:15
Gyurta Dániel megszólalt: nagy fájdalmak között készül a vb-re (Infostart)
Gyurta Dániel készül a világbajnokságra, mi több, élete legjobbjára törekszik kétszáz mellen a Duna Arénában, s ez még akkor is igaz, ha nemrégiben kiújult a hátsérülése, és így a fájdalmat is elviselve kell dolgoznia a rajtig.
júl. 14
10:15
Kifulladhat az emelkedés a tőzsdéken (Portfolio)
Ma a piacnyitást követően mérsékelten esnek az európai tőzsdék, a BUX index alulteljesítőként fél százalékot esett, ami főként az OTP és a Mol korrekciójának tudható be. Kispapírok nagy napja 2017.07.14 10:50A magyar tőzsdén a kispapírok...
júl. 14
10:15
Ujhelyi: Szeretnék Botka balkeze lenni! (HírTV)
Cáfolták az MSZP-s árnyékkormány felállásának hírét az érintettek.
júl. 14
10:18
Még mindig kevés a napszámos - jöhetnek a gépek? (HR Portál)
A mezőgazdasági idénymunkák időszaka április végétől október végéig tart, jelenleg a baracknak és a szilvának van szezonja, augusztus közepén pedig az almát szüretelik. Egyre nagyobb fejtörést jelent, hogy kiszedi majd le a gyümölcsöt, ugyanis óriási a munkaerőhiány a mezőgazdaságban - írja a Portfolio.
júl. 14
10:21
Gyárfás Tamás bejelentette, lemondhat minden posztjáról (Infostart)
Gyárfás Tamás, a vizes sportokat összefogó szervezet, a FINA alelnöke közölte, lemond, ha július 17-én nem Budapest mellett dönt a FINA Büro a 2024. évi rövidpályás úszó világbajnokság helyszínét illetően.
júl. 14
10:21
Gyárfás lemond, ha nem Budapest rendezi a rövidpályás vb-t (ATV)
Gyárfás Tamás, a vizes sportokat összefogó szervezet, a FINA alelnöke az MTI kérdésére közölte, lemond, ha július 17-én nem Budapest mellett dönt a FINA Büro a 2024. évi rövidpályás úszó világbajnokság helyszínét illetően.
júl. 14
10:21
Gusztustalannak nevezték a várandós bemondónőt, mert ilyen ruhát vett fel (Femcafe)
Nem értjük, mire ez a nagy felhajtás.
júl. 14
10:24
Nemzetbiztonsági kockázat miatt dobták a vizes vb azeri ingyenwifijét (Menedzsment Fórum)
A szervezők végül nem szerződtek le az adatgyűjtő szoftverrel dolgozó céggel.
júl. 14
10:24
Czeglédy-ügy - újabb gyanúsított előzetesben (Gondola)
A Czeglédy-ügy újabb gyanúsítottjának előzetes letartóztatását rendelte el a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája, nem jogerősen - tájékoztatta a Szegedi Törvényszék szóvivője pénteken az MTI-t
júl. 14
10:26
Ötven éve vezették be a gyest (Gondola)
Ötven éve vezették be a gyermekgondozási segélyt Magyarországon, és a gyes mindmáig a családpolitika szerves része.
júl. 14
10:27
Merőben szokatlan dízelszállítmányt indított a BP (Portfolio)
Jelentősebb dízelszállítmányt indított a BP olajvállalat az Egyesült Államokból Ausztráliába. A Jupiter Express nevű tartályhajó körülbelül 35 ezer tonna, a társaság washingtoni finomítójából származó dízel üzemanyaggal megrakodva...
júl. 14
10:27
Lázár támogatja az áruházi dolgozók törekvéseit (AQUA)
– A kormány elé fogom terjeszteni a levelet, amelyben a kereskedelmi dolgozók segítséget kérnek a munkaerőhiányból fakadó problémáik megoldásához – jelentette be tegnap Lázár János a Kormányinfón. A kancelláriaminiszter annak kapcsán mondta ezt, hogy a napokban megírtuk, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete írásban fordult a kormányhoz
júl. 14
10:27
A vizes vb árából elkészülhetett volna a szuperkórház (HírTV)
A szuperkórház teljes beruházási költségébe kerül a vizes világbajnokság az adófizetőknek – így számol egy sportközgazdász.
júl. 14
10:30
Újabb letartóztatás a Czeglédy-ügyben! (Infostart)
A Czeglédy-ügy újabb gyanúsítottjának előzetes letartóztatását rendelte el a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája, nem jogerősen - tudatta a Szegedi Törvényszék szóvivője.
júl. 14
10:33
Donald Trump ismét védelmébe vette fiát (ProfitLine)
Donald Trump csütörtökön Párizsban ismét védelmébe vette fiát, aki az elnökválasztási kampány alatt találkozott egy orosz ügyvédnővel, aki Hillary Clintonra vonatkozó terhelő adatokat ígért neki. Az amerikai elnök "csodálatos fiatalembernek" nevezte fiát.
júl. 14
10:33
Macron egy katonai dzsipből integet, Trump a dísztribünről nézi (444.hu)
Párizsban a Bastille ostromának évfordulóját ünneplik.
júl. 14
10:33
Újraindult a rali a használtautó-piacon (Autónavigátor)
Negyedével több használtautó fogyott a második negyedévben, mint az elsőben.
júl. 14
10:36
NAV-információk a szakképzési hozzájárulás szabályairól (Adózóna)
A szakképzési hozzájárulásra vonatkozó szabályok 2017. címmel újabb információs füzetet tett közzé a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, ezúttal 74. sorszámmal.
júl. 14
10:39
Vizes vb - Gyárfás Tamás lemond, ha... (Alternatív Energia)
"A Duna Aréna nem azért épült, hogy egyszeri alkalommal adjon otthont egy vb-nek."
júl. 14
10:39
Sosem rendeztünk még ekkora versenyt, azért ilyen drága (HírTV)
Nem érdemes más rendező országokéhoz hasonlítani a magyar vizes vb költségeit - erről a Hír TV reggeli műsorában beszélt egy sportközgazdász.
júl. 14
10:42
Már majdnem annyi új autó áll forgalomba Európában, mint a válság előtt (Menedzsment Fórum)
A komoly megzuhanás után három éve kezdtek újra növekedni a kocsieladások, lassan karcoljuk a 2007. júniusi szintet.
júl. 14
10:42
Gyárfás Tamás belengette lemondását (Privátbankár)
Lemondana, ha nem Budapest rendezheti a 2024-es rövidpályás vb-t.
júl. 14
10:42
Beázik a csarnok, ahol a röplabda-válogatott játszik (Blikk)
Caracas – A Grand Prix venezuelai állomásán mostoha körülmények fogadták a női nemzeti csapatunkat.
júl. 14
10:42
Új iskolaépületben kezdődhet meg a tanítás Geszten (Gondola)
A Tisza-kastély helyett egy új, zöldmezős beruházásként épülő iskolaépületben kezdődhet meg a tanítás ősszel a Békés megyei Geszten
júl. 14
10:44
Hosszú Katinka: A következő VB után jöhet a baba! (Blikk)
Magyarország ünnepelt úszónője és férje szemmel láthatóan imádják egymást. Bár szinte a nap huszonnégy órjábáan együtt vannak, sosem unnak rá a másik társaságára. A sikerek után hamarosan a családalapításba is belevetik magukat.
júl. 14
10:44
Klímaváltozás - Harmadával csökkenhet a légi közlekedés (Gondola)
Világszerte jelentősen, akár harmadával csökkentheti a légi közlekedést a következő évtizedekben a klímaváltozás miatt megemelkedő hőmérséklet
júl. 14
10:45
Véget ért a rémálom: Erdei Zsolt kisfia végre hazakerült a kórházból (Blikk)
Egy hónap után végre hazavihette Erdei Zsolt a kisfiát.
júl. 14
10:45
Ma 11-től már magyar érdekeltségű viadalok zajlanak a vizes vb-n (Infostart)
A szinkronúszás és a műugrás selejtezőivel kezdődik ma a vizes világbajnokság sportprogramja.
júl. 14
10:45
Öt savas támadást követtek el éjjel Londonban (HírTV)
A brit rendőrség szerint két férfi a robogóján ült, amikor egy másik motorost maró anyaggal öntöttek le, majd elvették az áldozat járművét és elhajtottak vele.
júl. 14
10:45
Veszik a technológiai szektort Amerikában (Portfolio)
Európáról Amerikára is átragadt az általános jó tőkepiaci, a vezető részvényindexek az acélipari vállalatok papírjaiban az élen emelkednek, miután Donald Trump bejelentette, hogy fontolóra veszi az importvámok csökkentését az acélra.Bezárt...
júl. 14
10:45
Bankautomatába szorult egy szerelő Texasban, segélykérő fecniket adogatott ki a pénzzel (444.hu)
Két órán át raboskodott.
júl. 14
10:45
Egy lehetséges alternatíva (autopro)
Létezett-e nemzeti bal, vagy képtelenség ilyesmiről beszélni? Mit keresett egy marosvásárhelyi származású, a román illegális kommunista mozgalomban részt vevő, majd a háború alatt Horthy kiugrási irodájának munkájában segédkező baloldali ember Budapesten? A háború után a Független Kisgazdapárt tagja lett, ’56-ban pedig a forradalom egyik kulcsszere

Keresés