2017. július 13. csütörtök

júl. 13
19:42
Fontos újítás lépett életbe a BKK-nál a jegyvásárlást illetően, valamire viszont nagyon figyelni kell (Blikk)
Elindította a i Közlekedési Központ (BKK) az online jegy- és bérletvásárlási felületet, amelyre a vásárlóknak minden nap be kell majd lépniük.
júl. 13
19:42
Baleset a Videoton EL-meccsén: percekig állt a játék a szörnyű ütközés után, le kellett cserélni a játékvezetőt (Blikk)
Joao Capela játékvezető súlyos sérülést szenvedett, nem is tudta folytatni a találkozót.
júl. 13
19:42
"A V4 példamutató a nyugati civilizáció védelmében" (Gondola)
A visegrádi csoport (V4) példát jelent a többi európai ország számára a nyugati civilizáció erősítésében és védelmében - jelentette ki csütörtökön Antoni Macierewicz lengyel nemzetvédelmi miniszter a visegrádi országokból érkezett partnereivel közösen megtartott sajtóértekezleten, Varsóban
júl. 13
19:44
A britek kétharmada szerint be kell vonni az ellenzéket (Gondola)
A legújabb közvélemény-kutatási adatok szerint a brit választóknak több mint a kétharmada úgy gondolja, hogy a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételeiről folyó tárgyalásokba be kell vonni az ellenzéki pártokat is
júl. 13
19:45
Párbeszéd: 170 milliárdot szórtak szét a haverok között (HírTV)
Egekbe szökő költségek és szervezési hibák látszanak a vizes vb indulása előtti napon.
júl. 13
19:48
Családi ezüst (Alternatív Energia)
júl. 13
19:51
Nincsenek többé hölgyek és urak (Infostart)
A londoni metró-igazgatóság bejelentette, hogy a hangosbeszélőn közölt közlekedési figyelmeztetéseket ezentúl nem kezdik "Ladies and gentlemen" azaz hölgyeim és uraim megszólítással, mert ez esetleg sérti azoknak a fülét, akik nemüket illetően sem ide, sem oda nem akarnak tartozni.
júl. 13
19:51
Felkészülés: A bulibárókkal utazik a Barcelona Amerikába (Agroinform)
A nemrég még nászúton lévő Lionel Messi is csatlakozik a Barcelona amerikai keretéhez.
júl. 13
19:51
Döbbenet: Felszálló repülőgép sodort el egy turistát (ATV)
Halálos tragédia történt a Karib-szigeteki üdülőparadicsomban. Meghalt egy turista, akit egy felszálló repülőgép hajtóműveinek gázsugara sodort el a Princess Juliana repülőtérnél.
júl. 13
19:54
Michael Jackson visszatér (Infostart)
Animációs filmen tér vissza a 2009-ben elhunyt Michael Jackson, a CBS televízió ősszel mutatja be az egyórás filmet.
júl. 13
20:00
Szabadon a rácsok mögött - elképesztő módszerrel tanítják felelősségtudatra a rabokat ebben a börtönben (Blikk)
Új módszerekkel próbálkoznak Hollandiában, hogy rávezessék a rabokat arra, hogy minél több felelősséget vállaljanak. Egyszerűen odaadják nekik a saját cellájuk kulcsát.
júl. 13
20:00
Örömhír érkezett Michael Schumacherről, zokogtak a rajongók (Blikk)
Hivatalosan is a német sport halhatatlanjai közé választották Michael Schumachert.
júl. 13
20:00
Mikor kérhetem az özvegyi nyugdíj feléledését? (HR Portál)
A férjem 2010. 12.10-én hunyt el. Én 2017. 05.05-től vagyok nyugdíjas(nők 40). Özvegyi nyugdíjat szeretném megtudni, hogyan éledhet fel.
júl. 13
20:00
Hihetetlen: honfitársa üldözheti el a játékost a sztárcsapattól (Sport365)
Új csapatot keres magának a futballista.
júl. 13
20:02
A munkáltatói járulék 2 százalékkal csökken 2018-ban (HR Portál)
A munkáltatói járulék 22 százalékról 20 százalékra csökken 2018-ban. Amennyiben a bérnövekedés 2017 első kilenc hónapjában meghaladja a 11 százalékot, akkor további 0,5 százalékponttal csökken a járulék 2018-ban - jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter 2016 őszén.
júl. 13
20:03
3,56 milliótól elérhető a 60. születésnapi Fiat 500 (Auto Pult)
A Fiat 500-ból hosszú élete során számos limitált széria készült, hol a múltat, hol a tömény luxust, máskor pedig a vagány szerethetőséget előtérbe tolva. A kisautó mindvégig hű maradt önmagához, még akkor is, amikor különböző, ám minden esetben exkluzív megjelenési formákat öltött - örök fiatalságának ez az egyik titka.
júl. 13
20:03
Nem csak Tom Hanks örülne ilyen kispolszkinak (Autónavigátor)
Magyarországi forgatása alatt Tom Hanks többször pózolt az út szélén álló kispolszkikkal. Beleszeretett a lengyel kisautóba, most kap egy gyönyörű, egyedi példányt.
júl. 13
20:04
Mit tehetek, hogy ne kelljen a felmondási időt letölteni? (HR Portál)
Jelenlegi munkahelyemen 3 hónap felmondási idő van megjelölve a munkaszerződésben, amely kötelezően letöltendő. 8 hónapja dolgozom a cégnél. A vezetőség pedig sajnos nem hajlandó eltekinteni a felmondási időtől. Van-e valamilyen módja, hogy ez csökkenthető legyen? Új munkahelyemen számítanak rám, 3 hónapot érthető okokból nem tudnak várni rám.
júl. 13
20:06
Drámai jóslat: három éven belül végleg eldőlhet a Föld sorsa (Infostart)
Az elmúlt félmilliárd év legmelegebb éghajlata van kialakulóban a Földön - állítja egy, a nature.com hasábjain megjelent új tanulmány. Egy másik kutatócsoport szerint az emberiségnek már csak három éve maradt arra, hogy visszafordítsa a negatív változásokat.
júl. 13
20:09
Orbán avatta fel a Mészároshoz köthető üzemet (HírTV)
A családi vállalkozásban az állami közbeszerzéseken kiemelkedően jól teljesítő Duna Aszfalt tulajdonosa, Szíjj László szerez tulajdonrészt.
júl. 13
20:09
Stílusevolúció: így öltözködött Katalin, mielőtt hercegné lett belőle (Femcafe)
Fotókon mutatjuk, mennyit változott Katalin hercegné stílusa az évek során.
júl. 13
20:15
Íme, itt van a vizes vb hivatalos dala (Infostart)
Bemutatták a 17. FINA világbajnokság szurkolói dalát, amelynek címe We are the Water.
júl. 13
20:15
Európa Liga: Nem vacakolt a Videoton, ott van a következő körben (Agroinform)
A Videoton 3-0-ra nyerni tudott az észt Nomme Kalju otthonában az Európa Liga selejtező első mérkőzésén.
júl. 13
20:18
Így is lehetett volna reklámozni a vizes vb-t, de mi inkább sorosoztunk (Menedzsment Fórum)
Lenyűgöző megoldással promózzák a vízi- és egyéb sportokat a tajvani metrón.
júl. 13
20:18
Vészhelyzet: kórházba szállították a volt amerikai elnököt (Blikk)
Rosszul lett Jimmy Carter volt amerikai elnök egy humanitárius célú kanadai építkezési projekt területén, a 92 éves exelnököt kiszáradási tünetekkel szállították kórházba.
júl. 13
20:18
Ön vásárolt ilyet? Veszélyes gyerekétkészlet van forgalomban Magyarországon (Blikk)
Reggeliző készletet von vissza a forgalomból a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, ugyanis határérték feletti, veszélyes kadmium oldódhat ki belőle.
júl. 13
20:21
Trump: Putyin inkább Hillary Clintont szerette volna elnöknek (Infostart)
Donald Trump amerikai elnök azt állította egy szerda esti tévéinterjúban: Vlagyimir Putyin orosz államfő inkább a demokrata párti Hillary Clintont szerette volna az Egyesült Államok elnökeként látni a tavalyi választás után.
júl. 13
20:21
Bréking: eljött a digitális jegyek és bérletek ideje a BKK-nál (Portfolio)
Már a múlt héten az Index megírta, hogy a BKK várhatóan 13-14-én elindíthatja az új online jegyértékesítési rendszerét, most pedig ennek megfelelően a hivatalos bejelentés is megérkezett, mától a mobilokon tárolt digitális bérletekkel...
júl. 13
20:21
Univision: a spanyol ajkú amerikaiak szövetségese a háborúban, amit Trump indított a bevándorlók ellen (444.hu)
Szappanoperákkal, valóságshow-kkal és focival indult, mára az elnök által fenyegetett bevándorlók első számú hírforrása lett a Univision, az USA legnagyobb spanyol nyelvű televíziós vállalkozása.
júl. 13
20:33
Lányom ha lemond a rokkantsági ellátásról, kaphat megváltozott munkaképességűekét? (HR Portál)
A kislányom 30 éves, sajnos születése óta óta súlyosan mozgássérült. Jelenleg rokkantsági járadékban részesül. Szerencsére közmunkaprogram keretén belül ötödik éve adatfeldolgozói munkakörben dolgozik. Azt szeretném kérdezni, hogy van-e lehetőség arra, hogy amennyiben a rokkantsági ellátásról lemondana, kérelmezhetné-e a megváltozott munkaképességűek ellátását.
júl. 13
20:33
A vártnál nagyobb mértékben nőttek az amerikai termelői árak (ProfitLine)
A várakozásokkal szemben havi összevetésben emelkedtek, éves szinten pedig az elemzők által vártnál nagyobb mértékben nőttek a termelői árak az Egyesült Államokban júniusban.
júl. 13
20:33
A magyar szinkronúszó-válogatott célkitűzése (Sport365)
Ugyan fináléba jutást nem vár, de a döntősökhöz minél közelebb szeretne végezni csapatával Natalija Taraszova, a pénteken kezdődő vizes világbajnokságra készülő magyar szinkronúszó-válogatott szövetségi kapitánya.
júl. 13
20:33
A Videoton FC 3-0-ra nyert az észt Nomme Kalju vendégeként (Azenpenzem)
Az Európa Liga selejtezőjének második fordulójában a Videoton a nem túl erős észt Nömme Kalju együttesét 3-0-ra verte idegenben, ami bizakodásra ad okot az itthoni visszavágó előtt.
júl. 13
20:35
Nem szokványos jelenet történt a Vidi EL-meccsén (Sport365)
Kedvező helyzetbe kerültek a székesfehérváriak.
júl. 13
20:36
Vajna Timi olyan fehérneműs testet mutat, hogy megáll az ész (Blikk)
Vajna Timit lassan divat lett nem kedvelni, és a mostani képei alapján is lehetne rá irigykedni, de...
júl. 13
20:36
Bombariadó volt az egyetemen - százakat tereltek a Manchester United pályájára (Blikk)
Bombamerénylettel fenyegettek szerdán a los angelesi Kaliforniai Egyetemen, aminek következtében több száz diákot tereltek arra a pályára, ahol a Manchester United készül a szezonra.
júl. 13
20:36
American Thinker: Soros Györgynek csak ő maga számít (Gondola)
Egy konzervatív amerikai lapban is téma lett Soros György milliárdos és a magyar kormány
júl. 13
20:38
Most kiderül: Vajda Pierre elárulta, melyik ételt szereti a legjobban elkészíteni (Blikk)
Vajda Pierre A Konyhafőnök és a Hagyjál főzni! tévéműsorok révén egy csapásra lett az ország egyik legismertebb étteremkritikusa.
júl. 13
20:38
Európa Liga - A Videoton háromgólos előnyt szerzett (Gondola)
A Videoton FC 3-0-ra nyert csütörtökön az észt Nomme Kalju vendégeként a labdarúgó Európa Liga-selejtező második fordulójának első mérkőzésén
júl. 13
20:39
Hármat lőtt a Vidi (Infostart)
A Videoton FC 3-0-ra nyert csütörtökön az észt Nomme Kalju vendégeként a labdarúgó Európa Liga-selejtező második fordulójának első mérkőzésén.
júl. 13
20:39
Íme, az ország legfessebb tűzoltói (ATV)
Futás a 20. emeletre fel, teljes tűzoltó-felszerelésben. Ezzel tették próbára magukat az ország legfittebb tűzoltói. A leggyorsabbaknak az 50 méteres torony megmászásához 3 perc kellett a 20 kilós felszereléssel. További részletek a videóban.
júl. 13
20:39
Újabb szakaszba lépett a veszteséges kiskereskedelmi cégek korlátozása miatt indított kötelezettségszegési eljárás (444.hu)
Magyarországnak 2 hónapja van összhangba hozni az EU-s szabályokkal a kifogásolt törvényt, különben az Európai Bizottság az Európai Bírósághoz fordulhat.
júl. 13
20:39
Amint Juncker betette a lábát Szalonikibe, megbolondult a város (ATV)
Zavargások voltak Szalonikiben Jean-Claude Junckernek, az Európai Bizottság elnökének a görög városban tett csütörtöki látogatása alatt.
júl. 13
20:40
Újabb republikánus javaslat az Obamacare pótlására (Gondola)
Az amerikai szenátusban a republikánusok előterjesztették az egészségbiztosítási törvényjavaslat új változatát
júl. 13
20:51
Nagy változás a vízilabdában (Infostart)
A mezőny és a döntő létszámát is növelik a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában.
júl. 13
20:54
A titokzatos Seuso-kincsek rejtélyes története (Gondola)
A Seuso-kincsek története a magyar műkincstörténet egyik legizgalmasabb és legrejtélyesebb története.
júl. 13
20:54
Ő Magyarország legerősebb rendőre (Alternatív Energia)
Lukács Krisztián a hajdúszoboszlói rendőrkapitányság rendőre a rönknyomás versenyszámában.
júl. 13
20:56
Változékony idő, csillapuló széllel (Alternatív Energia)
Hajnalban 8-14, napközben 22-27 fok között alakul a hőmérséklet.
júl. 13
20:57
Ellehetetlenülhet az automatás ital- és ételárusítás (Adózóna)
Több ezer ital- és ételautomata tűnhet el és üzemeltető cégek is megszűnhetnek, mivel az új jogszabály hátrányosan érinti a működtetőket, egyes előírásai pedig teljesíthetetlenek – közölte a Magyar Ital- és Áruautomata Szövetség csütörtökön az MTI-vel.
júl. 13
20:57
Veszik a technológiai szektort Amerikában (Portfolio)
Európáról Amerikára is átragadt az általános jó tőkepiaci, a vezető részvényindexek az acélipari vállalatok papírjaiban az élen emelkednek, miután Donald Trump bejelentette, hogy fontolóra veszi az importvámok csökkentését az acélra.Bezárt...

Keresés