Helmut Kohl egykori német kancellár a nemzetek és a kereszténység Európáját képviselte - mondta Orbán Viktor miniszterelnök az M1 aktuális csatornának szombaton Strasbourgban, a német konzervatív politikus rendkívüli európai búcsúztatását követően.
Az Európai Bizottság egy évvel meghosszabbította az Oroszország ellen bevezetett gazdasági szankciók miatt hátrányokat szenvedő európai zöldség- és gyümölcstermelőket segítő rendkívüli támogatását, és további 70 millió euró biztosítása mellett döntött.
Ingyenessé váltak a közműcsatlakozások július 1-jétől a családoknak, valamint a kis- és középvállalkozásoknak (kkv), és ennek a körnek mérsékelte vagy teljesen díjmentessé tette a kormány a kapcsolódó eljárási díjakat, miközben csökkentek az ügyintézési határidők is.
Tíz százalékkal több támogatást kaptak idén a mezőgazdaságból élők, mint egy évvel korábban – hívta fel a figyelmet tegnap Takács Szabolcs Veszprém megyei kormánymegbízott. A politikus jelezte: a 2015-ben benyújtott kérelmekre tavaly országosan 372 milliárd forint, idén az előző évben benyújtott kérelmekre több mint 411 milliárd forint támogatást u
Nem esne kétségbe akkor sem, ha valamiért véget érne színésznői pályafutása. A Kasszás Erzsiként ismertté vált Balázs Andreának ugyanis három szakmája is van. Balázs Andrea, azaz a Kasszás Erzsiként ismertté vált színésznő...
Tudományos kutatások kimutatták, hogy 1978 óta 170 százalékkal nőtt a verejtékmirigyrákosok száma. Habár a bőrfüggelék-eredetű daganatok, mint a verejtékmirigyrák, szőrtüszőrák, faggyúmirigyrák, ritkán fordulnak elő, mégis úgy tűnik, hogy növekszik a számuk.
Gazember államok a helyes fordítás – mondta az Egyenes beszédben Szanyi Tibor azzal a cikkel kapcsolatban, amely szerint a lator államoktól a kohéziós alapokhoz való hozzáférést kellene elvenni. Az Euraktív című lap tükrözi a brüsszeli hangulatot – erősítette meg a szocialista uniós képviselő.
A KSH közleményéből kiderül, hogy az idén március-májusban foglalkoztatottak szám 79 ezer fővel volt magasabb az előző év azonos időszakának szintjénél. A munkanélküliségi ráta 4,4 százalékos volt az időszakban.
A Kisalföld internetes portál beszámolója szerint a volt játékos rövid szenvedés után, gyógyíthatatlan betegség következtében, életének 67. évében hunyt el. Kovács László a Videotonban és a Győri ETO-ban töltötte legjobb éveit, utóbbi együttessel kétszer is magyar bajnoki címet szerzett.
Az amerikai elnök bizarr, személyeskedő háborút folytat egy reggeli tévéshow műsorvezetőivel. Most ezen annyival próbált finomítani, hogy azt írta: „Őrült Joe Scarborough és kőbuta Mika nem rossz emberek, de a rosszul nézett műsorukat az NBC-s főnökeik dominálják. De kár!” Hát nem ez volt az év mentése.