2017. július 9. vasárnap

júl. 9
21:15
Őszig nem lehet úszni a Hajósban és a Széchyben (444.hu)
Akinek a vizes vébé nagyon meghozná a kedvét a sporthoz, szeptemberig várnia kell.
júl. 9
21:21
Fontos megállapodásokat kötött az USA (Infostart)
Az amerikai külügyminiszter Kijevben felszólította Moszkvát: hasson a kelet-ukrajnai szakadárokra a béke érdekében.
júl. 9
21:21
Felszedett pár kilót az énekesnő, de Gyurta Dani így is imádja (Ripost)
Továbbra is tombol a szerelem Cserpes Laura és olimpiai bajnok úszó párja között.
júl. 9
21:27
Bejelentette a kormányerők győzelmét Moszulban az iraki miniszterelnök (Infostart)
A város ostroma alatt több ezer civil vesztette életét, és csaknem egymillióan kényszerültek otthonaik elhagyására.
júl. 9
21:27
Mourinhót meggyűlölik a Chelsea-nél, ha még ezt is megteszi velük (Sport365)
Újabb játékost lophat el korábbi csapata elől a portugál tréner.
júl. 9
21:30
Káosz: szabadon fosztogattak a tüntetők Hamburgban (Blikk)
Nem csillapodnak a kedélyek az 1,7 millió lakosú Hamburgban, ahol a globalizáció ellen tüntetők vasárnap hajnalban is összecsaptak a rohamrendőrökkel. Az aktivisták már nem elégedtek meg azzal, hogy kocsikat gyújtanak fel és minden mozdítható macskakövet felszednek az utcákon, hanem boltokba törtek be, fosztogattak, vittek, amit tudtak.
júl. 9
21:30
Az M1 riportere mellé állt Szebeni István, akit a csatornánál korábban szintén lekevertek (Blikk)
Szebeni István, aki egykor szintén az MTVA munkatársa volt, az M1 Híradójában szombaton a Bajai Halfőző Fesztiválról bejelentkező, ám nagyon hamar le is kevert riporter mellé állt.
júl. 9
21:30
Rooney visszatér az Evertonhoz (Blikk)
Wayne Rooney (31) a Manchester United labdarúgócsapatánál eltöltött 13 esztendő után visszatér nevelőegyesületéhez, az Evertonhoz. A csatár vasárnap 2019-ig írt alá a liverpooli klubhoz, további részletek egyelőre nem ismeretesek. Rooney 2004-ben 27 millió fontért (9,5 milliárd forintért) igazolt az Evertontól az MU-hoz, amelynek 183 találattal ő l
júl. 9
21:32
Már Bottas is esélyes a vb-címre (Blikk)
Fokozódnak az izgalmak a Forma–1 idei szezonjában: már a Mercedesszel versenyző Valtteri Bottas (27) is komoly eséllyel pályázik az egyéni világbajnoki címre!
júl. 9
21:33
Erotikus klubban okozott pánikot a fegyvere (Ripost)
Lelőttek egy Jokernek öltözött férfit a rendőrök egy ausztrál swinger klubban.
júl. 9
21:39
Párttársai osztották ki Trumpot a Putyinnal való tárgyalás után (Portfolio)
Tekintélyes republikánus politikusok bírálták vasárnap Donald Trump amerikai elnököt a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott tárgyalásai miatt. Donald Trump amerikai elnök egyébként vasárnapi Twitter-bejegyzésében azt írta: eljött...
júl. 9
21:39
Brüsszel és Ankara sem gondolja komolyan a török EU-csatlakozást (hirado.hu)
Az EU-nak "nagyon kemény falat" Törökország - mondta Tarik Demirkan Törökország-szakértő.
júl. 9
21:39
Nyolc új elképesztő helyszínnel bővült az UNESCO világörökségi listája (444.hu)
Van köztük dán, francia, német, iráni és lengyel helyszín is.
júl. 9
21:39
Ezzel az apró kiegészítővel tökéletes szettet varázsolhatsz magadnak bárhova (Femcafe)
10 másodperces nyári kiegészítő, amit mindenképp pakolj be a bőröndbe mielőtt nyaralni indulsz.
júl. 9
21:45
Nyert a Vasas Dorogon (Alternatív Energia)
Az utolsó edzőmeccsüket játszották a labdarúgó NB I hétvégi rajtja előtt.
júl. 9
21:45
Hogyan kezelje nagyothallását? (WebBeteg)
A halláskárosodás nem fordítható vissza, a nagyothallás gyógyítása nem lehetséges. Nem szükségszerű azonban, hogy egy csendesebb, hangszigetelt világban éljen. Orvosával vagy egy audiológus segítségével a hallás korrigálható.
júl. 9
21:47
Nem kérnek az újításból az Újpest-drukkerek (Alternatív Energia)
A klub korábbi játékosa kommunikációt sürget, békés rendezést vár.
júl. 9
21:48
Ezt direkt csinálja: olyan mélyen belelátni Baukó Éva dekoltázsába, hogy a köldöke is látszik (Blikk)
Kizárt, hogy ez véletlen legyen: ilyen fotót csak szándékos provokálásból lehet csinálni!
júl. 9
21:48
Hihetetlen: drónnal szökött meg a börtönből a bűnöző (Blikk)
Leleményes megoldást választott a szökéshez egy dél-karolinai fegyenc. Jimmy Causey-nak (46) drónnal juttatták be a cellájába a szökéshez szükséges eszközöket, így tudott meglépni a rid­geville-i Lieber Correctional börtönből.
júl. 9
21:48
Frissüljön fel a Blikk legújabb játékával (Blikk)
Felmérések szerint a magyarok évről évre több fagyit esznek, és nem csoda, ha nyáron legalább 15-30 százalékkal többet fogyasztunk kedvenc hűsítő édességünkből, mint máskor.
júl. 9
21:50
Fesztiválon forgattak a Középsuli főszereplői (Blikk)
Eredetileg a Frissmédia pályázati díjátadójára érkezett a kisvárdai Leszfeszt fesztiválra Bende, a Középsuli netes tinisorozat sztárja, filmbeli osztálytársával, Dominikkal, de végtelenbe nyúló autogramosztás lett belőle. A legnépszerűbb tinik még maskarába öltözött lányokkal is fotózkodtak, mindenki örömére.
júl. 9
21:52
Vámos Erika és Máté közt nem múlt el a szerelem - ismét egy párt alkotnak (Blikk)
Vámos Erika (42) szinte napra pontosan egy éve szeretett bele kilenc évvel fiatalabb kedvesébe, Mátéba. Bár fél év után szakítottak, a szerelem nem múlt el, így ismét egy párt alkotnak!
júl. 9
22:03
Óriási a hőség miatt bozóttüzek pusztítanak az Egyesült Államokban (ProfitLine)
Óriási a hőség az Egyesült Államok délnyugati szövetségi államaiban, Kaliforniában gyorsan terjedő bozóttüzek pusztítanak.
júl. 9
22:03
Megkerülték a határzárat (444.hu)
A román oldal felől próbáltak bejutni az országba, de a rendőrök elkapták őket.
júl. 9
22:03
V4 Híradó: Új világörökségi helyszínnel gazdagodott Lengyelország (hirado.hu)
V4 Híradó az M1-en – a visegrádi országok híreivel.
júl. 9
22:03
Elképesztő szupercellát kaptak lencsevégre (Ripost)
Lélegzetelállító felvételeket készített egy fotós a viharról.
júl. 9
22:05
Megkezdődött a német csapatok kivonása Törökországból (hirado.hu)
A Bundeswehr Jordániából folytatja az Iszlám Állam elleni misszióját.
júl. 9
22:06
Japán fogságban halt meg Amelia Earhart? - újabb tanú került elő (Blikk)
Amelia Earhart (†39) titokzatos eltűnésének rejtélye nyolcvan éve foglalkoztatja a világot. A világ talán legismertebb, úttörő női pilótája 1937-ben korszakalkotó vállalkozásra szánta el magát: körbe akarta repülni a Földet a trópusi égöv mentén. Izgalmas kalandja tragikus véget ért, a hivatalos verzió szerint a Csendes-óceánba zuhant.
júl. 9
22:06
Szavazzon: Ön költözne egy jobb munka miatt? (Blikk)
Magyarország - Szavazzon Ön is!
júl. 9
22:09
Új polgármestere van Szentistvánnak (hirado.hu)
A független Dobóné Koncz Juditot választották meg a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szentistván polgármesterévé a vasárnapi időközi önkormányzati választáson - közölte az MTI-vel Derekas Sándor, a mezőkövesdi járáshoz tartozó település jegyzője.
júl. 9
22:12
Elképesztő időjárási jelenséget filmeztek le (Infostart)
Egy fotós az amerikai Kansas államban kapott lencsevégre egy lélegzetelállító szupercellát.
júl. 9
22:18
Eltűnt egy vízibicikliből a vízbe esett férfi a Balatonban (Alternatív Energia)
Hajókkal és helikopterekkel és és szonár készülékkel keresi a rendőrség.
júl. 9
22:20
Öt paprikaspray-vel rabló külföldit fogtak el a Balaton Soundon (Alternatív Energia)
A nyomozók őrizetbe vették a férfiakat.
júl. 9
22:21
Lángokban áll Kalifornia (Ripost)
Óriási a hőség az Egyesült Államok délnyugati szövetségi államaiban, Kaliforniában gyorsan terjedő bozóttüzek pusztítanak.
júl. 9
22:22
Itt vannak a hatos lottó e heti nyerőszámai (Alternatív Energia)
Az öt találatos szelvények darabja 250 ezer forintot ért.
júl. 9
22:24
Motoros ütközött egy kocsival Martonvásárnál (Alternatív Energia)
Egy ember a helyszínen meghalt.
júl. 9
22:27
Összművészeti produkcióval indul a vizes-vb (m4sport.hu)
Emeli Sandé helyére CeeLo Green lép fel.
júl. 9
22:30
Szörnyű eset: egy kerti tóban találtak rá a gyerekükre (Infostart)
Ismeretlen tettes ellen indított eljárást a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság.
júl. 9
22:39
Balázs Klári nem áll le: Hajvágás után ezúttal mást nyíratott (Ripost)
Mihez is kezdhetett volna vasárnap délután Korda György felesége? Megszabadult a fölösleges szőrtől! Mindebben a fiatal és nagyon jóképű Tomi volt segítségére!
júl. 9
22:45
Az amerikai külügyminiszter a török emberek bátorságát méltatta, amiért tavaly „megvédték a demokráciát a puccskísérlettől” (444.hu)
Az utána következő megtorlásokról már nem beszélt.
júl. 9
22:51
Gyors és egészséges jégkrém, amit minden gyerek imád - tej- és cukormentes recept! (Mindmegette)
júl. 9
23:03
Egyes kerületekben egymilliónál is magasabb az ingatlanok négyzetméter ára (ProfitLine)
A főváros drágább környékein, az V. kerületben és egyes budai területeken az egymillió forintot is meghaladja a négyzetméterenkénti ingatlanár - mondta a Magyar Ingatlanszövetség elnöke az M1 aktuális csatornán vasárnap.

Keresés