Váratlan fordulat történt a kínos ügyben! A neves genetikus sírja borzalmas állapotban volt még hetekkel ezelőtt, most gyönyörű! Jelentkezett a nő, aki rendbe rakta!
Elképesztő lesifotókat készített a Ripost egyik olvasója a művésznőről, aki egy vidéki strandon napozott. Medveczky Ilona - állítása szerint - törött csuklója miatt utazott el a Budapesttől 180 km-re fekvő gyógyfürdőig, mivel még másfél évvel a balesete után is rehabilitációra szorul.
Az uniós támogatásokra érkezett, eddig kiértékelt pályázatok alapján teljesülni látszik a kormány célja, hogy a források hatvan százaléka gazdaságfejlesztésre jusson, ezáltal teremtve felzárkózási lehetőséget a vállalkozásoknak - mondta a Magyar Idők szombati számában megjelent interjúban Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkár
Kell-e cégautóadót fizetni és kinek, ha a magánszemély költségtérítést kap a munkáltatójától az élettársa tulajdonában levő autó használatára? – kérdezte olvasónk. Surányi Imréné okleveles közgazda válaszolt.
Már kőművesből is lehet egynapos átképzéssel pincér a Balaton partján, akkora a munkaerőhiány. Sorra zárnak be, vagy ki sem nyitottak az éttermek. Vendégek vannak, de a szakácsok és felszolgálók eltűntek.
A cukrozott italok kiiktatása az étrendből jelentősen csökkenti a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának a kockázatát - mutatta ki egy ausztrál kutatók által vezetett nagyszabású nemzetközi tanulmány.
Az egészségügy olyan jól teljesít, hogy jelenleg nem tudják beadni a magyar újszülöttek és kisgyerekek egyik alapoltását, az orvosok azt sem tudják, mikor lesz oltóanyag.
A globalista, valamint a nemzetállami szemléletű tagállamok mentén jöhet létre a kétsebességes Európai Unió, amelyben a visegrádi országok, tágabb értelemben a közép- és kelet-európai térség összefogása a jelenleginél is hangsúlyosabb lehet – mondta a Magyar Időknek adott interjúban Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség miniszterhelyettese. Kiemelt
Két amerikai B-1B Lancer típusú hadászati bombázó gyakorlatozott a dél-koreai légierő egységeivel közösen az észak-koreai demarkációs vonal közelében, világos figyelmeztetésül Phenjannak - jelentette szombaton a Yonhap dél-koreai hírügynökség szöuli védelmi tisztségviselőkre hivatkozva.
Hétfőig kapott haladékot a Tesco arra, hogy emelje a dinnyeárakat, ha a jövő héten is 99 forintért kínálja az árut, tiltakozó akciót indítanak a termelők – tudta meg lapunk. Az áruházlánc lépése nem csak a gazdáknál verte ki a biztosítékot, az agrárkamara hatósági és etikai eljárást kezdeményezett a multicég ellen.
Azonnal kivonta a forgalomból a Belkorn Biskids Bio almás ízű babakekszeket a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), miután abban egy rákkeltő anyagból, az akrilamidból az elfogadott maximális érték több mint tízszeresét mutatta ki a belga hatóság. A Nébih az Európai Unió gyorsriasztási rendszerén (RASFF) értesült a bejelentésről.
A nyaralási szezont a bankok is megérzik, érezhetően megnőtt az ügyfelek költési kedve, ami nemcsak a fogyasztásihitel-felvételi, hanem a bankkártyahasználati adatokból is látszik. A hitelfelvételi kedv bankonként eltérő; van, ahol érzékelhető az utazás miatt megnövekedett igény a személyi kölcsönökre, máshol azt tapasztalják, hogy a nyaralás a fél
A globalizáció a világ népességének egészére nézve óriási hasznot hozott, azonban sokan rosszul jártak vele: ők a rendszer vesztesei, akik miatt a populista politikai erők most nagyobb társadalmi bázissal rendelkeznek, mint valaha. Dani...
A héten robbant a hír, hogy csődbe ment a Green Holidays Kft. Több száz magyar utas rekedt Törökországban, végül a pórul járt nyaralók szerdán tértek haza az Uniqa Biztosító segítségével. A Green Holidays esete nem egyedi: évtizedek...
Becslések szerint mintegy 12 ezer globalizációellenes, szélsőbaloldali tüntető gyújtogatásokkal, blokádokkal és egyéb erőszakos akciókkal igyekezett megzavarni pénteken a G20-csoport csúcstalálkozóját és bejutni a résztvevők védelmében elzárt területekre.
Hajnalban a konditeremben. Még nem tudtam h el van törve a kisujjam. A kanapé lába tegnap este erősebbnek bizonyult&128522; mitnekemegykisfájdalom Sándor Burány (@nagyburi) által megosztott bejegyzés, 2017. Júl 5., 02:31 PDT
Az amerikaiak, keressenek keveset vagy sokat, jövedelmük nem is hányadát költik olyan cikkekre, amelyek nem tekinthetők alapvető szükségletnek, így közgazdaságilag luxusnak minősülnek. Még az alacsony keresetűeknek is jóval nagyobb a jövedelme, mint ami az alapvető szükségletek fedezésére kell.
Barcs - Három fa dőlt a vasúti sínekre a Somogy megyei Barcs-Középrigóc állomás előtt, a Barcs-Szigetvár vasúti vonalon péntek este. A tűzoltók a fák feldarabolásával távolítják el azokat a sínekről.
Megkérdeztük a szövetségi kapitányt, aki elmondta: az elnök hivatalba lépése óta hall hasonló pletykákat. Sós Csaba szerint van igazsága Hosszú Katinkának, és szurkol neki.
A Moody's Investors Service hitelminősítő vélhetően októberben módosítja majd Magyarország államadósság-osztályzatának kilátását a jelenlegi stabilról pozitívra - mondta a Takarékbank elemzője péntek éjjel az MTI-nek.
Nem lehetne alkalmazni a plakáttörvényt a politikai üzeneteket tartalmazó plakátokra akkor sem, ha azok közzétételét politikai párt rendeli meg – ezt Magyar Gábor ügyvéd mondta az atv.hu-nak adott interjúban. Szerinte Simicska Lajos és a Jobbik közigazgatási bíróságon támadják meg az "összebuherált" plakáttörvényt.