2017. július 7. péntek

júl. 7
10:54
Többen meghaltak egy oroszországi bányában (Alternatív Energia)
A Zapoljarnij bányában, 490 méteres mélységben 165-en dolgoztak.
júl. 7
10:57
Hatalmas bejelentés: átszállás nélkül juthatunk el Amerikába (Femcafe)
Vége a félnapos utazásnak, ha az USA-ba készülünk. Ráadásul szupermenő, új gépeken utazhatunk!
júl. 7
11:00
Már három embert felökleltek a bikák Pamplonában (Gondola)
Az idei első pamplonai bikafuttatáson az állatok három embert ökleltek fel, akiket sérüléseik miatt kórházba szállítottak - közölte a spanyol Vöröskereszt pénteken
júl. 7
11:02
Rosszul idézték a szerb miniszterelnököt (Gondola)
Ana Brnabic szerb miniszterelnök szerint a Bloomberg amerikai hírügynökség rosszul értelmezte az Európai Unióval és Oroszországgal fenntartott kapcsolatra vonatkozó kijelentését, amikor azt írta, "ha választania kell Moszkva és az EU között, Szerbia az utóbbit fogja választani", állítása bizonyítékaként pedig átadta az interjú átiratát Oroszország belgrádi nagykövetének
júl. 7
11:03
Erőműveket támadtak a hackerek az Egyesült Államokban (ProfitLine)
Az amerikai belbiztonsági minisztérium és a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) az Egyesült Államok több szövetségi államban számítógépes támadásokat észlelt erőművek, köztük atomerőművek ellen - jelentette az amerikai sajtó csütörtökön a The New York Times című lap birtokába jutott dokumentumok alapján készített részletes tudósításokban. Hozzátették, h
júl. 7
11:03
Ilyen egyszerűen keresheted magad rommá a saját lakásoddal (Pénzcentrum)
A belföldi és külföldi utazók is egyre többen foglalnak az Airbnb-n lakást vagy szobát a hagyományos szállodák helyett. Csak Budapesten több ezer ilyen típusú szálláshely érhető el: lassan már azok is inkább rövid távban gondolkodnak...
júl. 7
11:03
Rendőrök őrzik a fertőző betegeket a székelyudvarhelyi kórházban (ATV)
Tilos a beteglátogatás a székelyudvarhelyi kórház fertőző osztályán a szokatlanul nagy számú kanyarógyanús eset miatt, az egészségügyi intézmény körül pedig helyi rendőrök járőröznek, hogy ne szökjenek meg a betegek - közölte pénteken a Maszol.ro hírportál.
júl. 7
11:03
Börtönbe kerül a lúgosító diéta kitalálója (Femcafe)
Nem úszta meg a büntetést.
júl. 7
11:03
6 szuper farmerszoknya 10 000 Ft alatt (Glamour)
A hét trendje: a farmerszoknya
júl. 7
11:04
Nikolics világsztárokkal futballozhat a Real Madrid ellen (Gondola)
A Chicago Fire-ben légióskodó Nikolics Nemanját beválasztották az észak-amerikai labdarúgóliga (MLS) All-Star-csapatába, így a magyar válogatott futballista játszhat az augusztus eleji barátságos mérkőzésen, amelyet az MLS-sztárok a spanyol bajnok és BL-győztes Real Madriddal vívnak
júl. 7
11:06
Jöhetnek az olcsóbb lakáshitelek - kiválthatóak lesznek a drágák? (Privátbankár)
Binder István, az MNB felügyeleti szóvivője szerint egyre olcsóbbá válhatnak a lakáshitelek az élénkülő verseny miatt.
júl. 7
11:09
Nikolics világsztárok csapattársaként játszhat a Real Madrid ellen (Infostart)
A Chicago Fire-ben légióskodó Nikolics Nemanját beválasztották az észak-amerikai labdarúgóliga (MLS) All-Star-csapatába, így a magyar válogatott futballista játszhat az augusztus eleji barátságos mérkőzésen, amelyet az MLS-sztárok a spanyol bajnok és BL-győztes Real Madriddal vívnak.
júl. 7
11:09
A Samsungnál már senki nem emlékszik a felrobbanó Note 7-telefonokra (Portfolio)
Mintha a Note 7-botrány meg sem történt volna, a Samsung ismét ott tart, hogy rekordokat döntöget a profitja. A menedzsment a szokás szerint a negyedév lezárása után nem sokkal közzétette becsült számait, pár héttel a negyedéves gyorsjelentés...
júl. 7
11:09
Nikolics Szalai mellé nem, de David Villa és Giovinco mellé befér (Sport365)
Beválasztották az MLS válogatottjába a magyar válogatott mellőzött csatárát.
júl. 7
11:09
Matolcsy fiának bútorgyára belefutott egy 351 milliós közbeszerzési sikerbe (444.hu)
Az Origo friss tulajdonosa nem tudott elugrani a győzelem elől.
júl. 7
11:09
San Juan - innen indult a Despacito szerzője, Luis Fonsi (Femcafe)
Te is benne vagy abban a kétmilliárdban, akik már látták a Despasitot? Akkor biztosan érdekel, honnan is jött Luis Fonsi.
júl. 7
11:11
Családok bukhatnak milliókat itthon, ha nem csinál valamit a kormány (Portfolio)
Az áfa-kulcs ismételt 27 százalékosra emelkedése jelentősen megdrágíthatja az új lakásokat, de különösen nagyon érzékenyen érintheti azokat, akik már belevágtak a lakásvételbe, ugyanakkor a kiszemelt ingatlan csak a 2019. december...
júl. 7
11:12
Így változik meg a budapesti közlekedés a vizes vb megnyitója miatt (Menedzsment Fórum)
Gatyát felkötni, útvonalat megtervezni, idegrendszert felkészíteni.
júl. 7
11:12
Programozást tanít menekültek egy fiatal fiú (HR Portál)
Egy 27 éves svájci-magyar fiatal barátaival közösen programozást kezdett tanítani menekülteknek. Céljuk, hogy integrálják őket, valamint csökkenteni a munkaerőhiányt az informatikai szektorban - írja a HVG.
júl. 7
11:15
Közel 20%-kal ugrott májusban az exportunk és az importunk (Portfolio)
Májusban az előzetes adatok szerint az exportunk euróalapon 18,8%-kal, az importunk 18,4%-kal ugrott az egy évvel ezelőtti szinthez képest, a külkereskedelmi mérleg többletünk pedig 913 millió eurós lett - közölte a KSH. A nagy éves...
júl. 7
11:18
Fertőzésveszély - a kanyarógyanús betegek nem hagyhatják el a kórházat, rendőrök őrzik őket (Blikk)
Tilos a beteglátogatás a székelyudvarhelyi kórház fertőző osztályán.
júl. 7
11:20
Horrorház: brutális módon lemészárolta gyerekeit és férjét az asszony (Blikk)
Vérfürdőt csinált otthonukból az édesanya Georgiában. Az asszony lemészárolta családját.
júl. 7
11:21
Emberekre dőlt egy ház Nápoly mellett - zajlik a mentés, lehetnek még a romok alatt - videó (Blikk)
Összeomlott egy ház ma reggel fél kilenckor Torre Annunziatában, a Vezúv lábánál. A tűzoltók szerint hat ember csapdába esett az épületben.
júl. 7
11:21
Rendőrök szállták meg a kórházat a kanyarósok miatt (Infostart)
Tilos a beteglátogatás a székelyudvarhelyi kórház fertőző osztályán a szokatlanul nagy számú kanyarógyanús eset miatt, az egészségügyi intézmény körül pedig helyi rendőrök járőröznek, hogy ne szökjenek meg a betegek - közölte pénteken a Maszol.ro hírportál.
júl. 7
11:21
Gasztromagazinként főzi tovább a boldogságot Havas Dóra (Kreatív Online)
Lila Füge blogjából online magazin lett.
júl. 7
11:21
Vízilabda: Főpróbát tart a Märcz-csapat (Agroinform)
Vízilabda-válogatottunk a budapesti rendezésű BENU-Kupával zárja felkészülését a vb-re, pénteken Kanadával meccselünk.
júl. 7
11:21
Egyre durvább a tüntetés Hamburgban: 159 rendőr megsérült (ATV)
Tovább folytatódtak a zavargások a németországi Hamburgban pénteken, a G20 csoport csúcstalálkozójának kezdetén. Sajtóértesülés szerint a helyi rendőrség sürgős erősítést kért más tartományoktól, elismerve, hogy alábecsülte a Húszak találkozója ellen szervezett megmozdulások veszélyességét. Sajtóhírek szerint már 159 rendőr sérült meg.
júl. 7
11:21
Erre ne autózzon esténként Budapesten (Autónavigátor)
Egy hét múlva kezdődik csak a vizes vb Budapesten, de már ma elkezdik lezárni az érintett útszakaszokat. Egyelőre nem tragédia, de este kicsit nehezebb lesz közlekedni.
júl. 7
11:22
Döbbenet: fájt a csípője - ezt találta orvosa a világháborús veterán testében - videó (Blikk)
Kazahsztán - Feldagadt csípővel érkezett a veteránkórházba a 92 éves Baltabay Kaziev, akiről kiderült: a második világháborúban találta el őt egy puskagolyó.
júl. 7
11:24
Elzárták a pénzcsapokat, de mi jön most? (Privátbankár)
Új korszak előtt állnak a piacok, hiszen a jegybankok sorra csökkentik piacösztönző tevékenységüket.
júl. 7
11:27
A civil elment egy workshopra, és a börtönben kötött ki (Alternatív Energia)
Orbán barátja nem cicózik - A teljhatalmára veszélyesnek vélt civilek ellen Erdogan totális támadást indított.
júl. 7
11:30
Egyre több az ételmérgezés, mert a folyamatosan lelépő vendéglátósok miatt nincs idő betanítani az újakat (Menedzsment Fórum)
A munkaerőhiány újabb veszélyeket hoz magával.
júl. 7
11:33
G20 - Felkészültek a tüntetésekre, zéró toleranciát hirdettek (ProfitLine)
A német rendőrség felkészült a G20 elleni erőszakos tüntetésekre Hamburgban, és zéró toleranciát hirdetett - jelentette ki Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő pénteken az M1 aktuális csatorna műsorában.
júl. 7
11:33
Madridban épp most indul az e-jegyrendszer a tömegközlekedésben (Portfolio)
Madridban év végén megszűnik a papíralapú jegy a tömegközlekedésben, az azokat kiváltó plasztikkártyákat pénteken kezdte árusítani a helyi tömegközlekedési vállalat (CRTM). A mostantól használható Multi nevű kártya 2,5 euróba...
júl. 7
11:33
Teljesen új típusú bútorokat tervez az IKEA, a NASA is segít benne (Femcafe)
Jönnek az űrbútorok.
júl. 7
11:33
Börtönre itéltek egy megerőszakolt lányt, mert magzata halva... (Hírklikk)
A bíróság elfogadta az ügyészség érvelését, hogy a lány gyilkosságot követett el azáltal, hogy nem vett részt terhesgondozáson.Evelyn Beatriz Hernández Cruz most 19 éves, de még középiskolás volt, amikor egy bűnbanda tagja hónapokon át többször megerőszakolta. A lány nem tudta, hogy várandós. Fájni kezdett a hasa és a háta, és a vécében hozta világ
júl. 7
11:36
Nekiment az agrárkamara a Tescónak (Infostart)
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) felszólítja a Tesco-Global Áruházak Zrt., hogy azonnal vonja vissza a magyar termelőket megalázó és etikátlan akcióját, amelyben 99 forintért árusítják a görögdinnyét, miközben néhány napja még 249 forintért kínálták a gyümölcsöt. A NAK hatósági vizsgálatot is kezdeményez.
júl. 7
11:36
Zajlik az aratás, jó az idei gabonatermés (Privátbankár)
Fazekas Sándor szerint exportra is juthat a gabonából, az aratás pár napon belül véget érhet.
júl. 7
11:36
Újabb zavargások Hamburgban (Gondola)
Tovább folytatódtak a zavargások a németországi Hamburgban pénteken, a G20 csoport csúcstalálkozójának kezdetén
júl. 7
11:38
Nógrádi: A G20 nem világkormány (Gondola)
A biztonságpolitikai szekértő szerint Hamburg a G20 mellé állt, és az erőszakos ellentüntetők kisebbségben vannak
júl. 7
11:39
Agrárkamara: etikátlan a Tesco 99 forintos dinnyeakciója (Adózóna)
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara felszólította a Tesco-Global Áruházak Zrt.-t, hogy vonja vissza akcióját, amelyben 99 forintért árusítják a görögdinnyét, miközben néhány napja még 249 forintért kínálták a gyümölcsöt. A NAK hatósági vizsgálatot is kezdeményez.
júl. 7
11:39
Videó: Embereken gázoltak át a többmázsás bikák (ATV)
Az idei első pamplonai bikafuttatáson az állatok három embert ökleltek fel, akiket sérüléseik miatt kórházba szállítottak - közölte a spanyol Vöröskereszt pénteken.
júl. 7
11:39
Becsengetett tegnap a Waberer’s (AQUA)
A hagyományos csengetéssel megindult a nyilvános kereskedés a Waberer’s közúti fuvarozócég részvényeivel. A társaság és a Budapesti Értéktőzsde vezetője is bizakodóan nyilatkozott a növekedési kilátásokról azzal együtt is, hogy a vállalat immár más területeken aktív névadója kedvezőtlenül ítéli meg a cég piacát. Húsz éve nem volt ilyen szintű tőzsd
júl. 7
11:39
Új parancsnok a légi ezrednél (HírTV)
Az eddigi amerikai parancsnokot a norvég parancsnokhelyettes váltotta.
júl. 7
11:41
Fazekas Sándor: az átlagosnál jobb gabonatermés várható (AQUA)
Az aratás eddigi tapasztalatai alapján átlagos, illetve annál valamivel magasabb hozamú és jobb minőségű gabonatermés várható – jelentette ki a földművelésügyi miniszter aratási szemlével egybekötött pénteki sajtótájékoztatóján a Debreceni Egyetem Agrárkutató Intézetek és Tangazdaság, Karcagi Kutatóintézet búzatáblájánál, Karcag határában.
júl. 7
11:42
Milliókat lehet spórolni egy jó lakáshitellel (Privátbankár)
Körültekintően választott lakáshitellel több millió forint takarítható meg egy hitelszakértő szerint.
júl. 7
11:42
A Real huzásával a ManUnitedet, a Chelsea-t és a PSG-t is átverte (Sport365)
A Morata-ügy érinti az összes nagycsapat átigazolási terveit.
júl. 7
11:45
Volt CIA-igazgató: Kína az egyetlen ütőkártya (Infostart)
Továbbra is Kína az egyetlen ütőkártya az észak-koreai nukleáris válság megoldására, hiába sürgetnek többen erőteljesebb fellépést a phenjani rezsimmel szemben annak első interkontinentális ballisztikus rakétatesztje után - hangsúlyozta James Woolsey, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) régebbi igazgatója.
júl. 7
11:45
Tömeges elbocsátás a Microsoftnál (HR Portál)
A CNN információi szerint szerkezetátalakítási tervek miatt több ezer dolgozóját küldi el a Microsoft - írja az MTI.
júl. 7
11:45
Milliókat bukhatnak a magyar családok, ha nem tesz valamit a kormány (Portfolio)
Az áfa-kulcs ismételt 27 százalékosra emelkedése jelentősen megdrágíthatja az új lakásokat, de különösen nagyon érzékenyen érintheti azokat, akik már belevágtak a lakásvételbe, ugyanakkor a kiszemelt ingatlan csak a 2019. december...

Keresés