Soros György bevándorlási tervét hajtják végre Brüsszelben, és helyes, ha a magyarok tudnak erről - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a jelenleg zajló kormányzati plakátkampányról szólva pénteken a Kossuth rádió 180 perc című műsorában.
Zürich – A svájci legfelsőbb bíróság elutasította Michel Platininek (62), az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) volt elnökének a keresetét, melyet négyéves eltiltása eltörléséért nyújtott be.
Se a Rolling Stones, és most már Emeli Sandé sem lép fel a vizes vb megnyitóján. A stábban többen nagy fejetlenségről számoltak be. Az utakon is nagy fejetlenségre lehet számítani: óriási lezárások jönnek.
Az EKB kamatdöntő ülésének jegyzőkönyve és a vártnál gyengébb amerikai munkaerőpiaci adat együttesen jókora lendületet adtak tegnap az eurónak a dollárral szemben, így a jegyzések 1,14 fölé lendültek, a dollár szenvedése viszont...
Egy cseppet sem túlzás az a kijelentés, hogy életünk összes területét behálozzák az okoskütyük. Megérkezett a következő bizonyíték mobilunkra: orálisan kényeztető app.
Ma kezdődik Hamburgban a világ 19 legnagyobb fejlett és felzárkózó gazdaságát, valamint az Európai Uniót összefogó G20 csoport csúcstalálkozója, amely a soros elnök Németország kancellárja szerint nehéz lesz, és bizonytalan a kimenetele....
Van egy nemes és becsülendő próbálkozás a norvégoknál: a kormány azt találta ki, hogy ha valaki úgy érzi, túl kevés adót fizet, akkor önkéntesen fizessen be az államkasszába annyit, amennyit jónak lát. A júniusi bevezetése óta...
A kereskedelmi láncok jó lehetőséget látnak a duális képzésben: segíthet megfelelően képzett dolgozók alkalmazásában, illetve a munkaerőhiány csökkentésében - írja az MTI.
Ha a nyaralás alatt ki is tudtad kapcsolni a munkahelyi dolgokat, elképzelhető, hogy már a hazavezető úton nyomasztani kezd mi vár rád az első munkanapon: hány email gyűlt össze, mik történtek az irodában - írja a NLCafé.
A magyar adósságbesorolás kilátásnak javítására látnak kis esélyt, felminősítésre azonban egyelőre nem számítanak a Moody's-tól pénteken este az MTI által megkérdezett elemzők.
Az elmúlt napok emelkedése után ma már mínuszban nyitott a magyar tőzsde, a blue chipek közül az OTP vezeti az esést, igaz a nagybank árfolyama a héten már több mint 5 százalékot emelkedett. A főbb nyugat európai részvényindexek egyelőre...
Újabb konferenciát tartottak Rómában a migrációs válság megfékezése céljából. Az ülésen a nemzetközi közösség által elismert líbiai kormány képviselői mellett Federica Mogherini uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő és Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter is részt vett. Olaszország körül teljesen elfogyott a levegő: csak idén 85 ezer Afrik
Óvatosan becsülnek a szakszervezetek a szombatra meghirdetett tescós demonstráció résztvevőinek számát illetően, a visszajelzések alapján mindenesetre már látni: komoly megmozdulás készülődik.
Óvatosan becsülnek a szakszervezetek a szombatra meghirdetett tescós demonstráció résztvevőinek számát illetően, a visszajelzések alapján mindenesetre már látni: komoly megmozdulás készülődik - írja pénteki számában a Magyar Idők....
- Még egy hét van hátra a vizes világbajnokságig, azonban már péntektől forgalmi változásokra kell számítani a vizes világbajnokság megnyitóünnepségének előkészületei miatt.
A Netrisk.hu adatai szerint 2017 első félévében a személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításainak (kgfb) átlagdíja 34 500 forint volt, ami 8,5 százalékkal magasabb 2016 hasonló időszakában mért 31 800 forintos szintnél....
Felháborítónak tartja a Tesco akcióját a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara , amivel a náluk néhány napja még 249 forintért kínált dinnyét július 6-9. között 99 forintért árulja. A kamara felszólítja az üzletláncot, hogy azonnal vonja vissza a magyar termelőket megalázó és etikátlan akcióját.
Nem egyszerű a formatervezők dolga, amikor egy kisbuszról van szó, de a szakemberek kezét egyre kevésbé kötik gúzsba a gyártók, így manapság már – a dobozformát leszámítva – egyre látványosabb és egyedibb négykerekűek születnek meg ebben a kategóriában is. A Ford Tourneo Custom már eddig is a formásabb modellek közé tartozott, de a kissé váratlanul, ám tulajdonképpen időben érkező, és igencsak…
Az amerikai belbiztonsági minisztérium és a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) az Egyesült Államok több szövetségi államban számítógépes támadásokat észlelt erőművek, köztük atomerőművek ellen - jelentette az amerikai sajtó csütörtökön a The New York Times című lap birtokába jutott dokumentumok alapján készített részletes tudósításokban. Hozzátették, h