Magyarokkal rajtol a Silk Way-rali! Megérkeztek ugyanis a fehérorosz-orosz határon elakadt versenyjárművek, azaz nincs akadálya, hogy a Szalay Balázs (52), Bunkoczi László (51) autós páros és a Kovács Miklós (50), Czeglédi Péter (43), Ács László (32) kamionos egység nekivágjon a közel 10 ezer kilométeres távnak.
Jövő év májusától közvetlen légi járatot indít Budapestről New York-ba és Chicagoba a lengyel LOT légitársaság – jelentette be Szijjártó Péter, külgazdasági miniszter.
Donald Trump végre kezet rázhatott Vlagyimir Putyinnal Hamburgban, igaz ez még nem az amerikai közéletet lázban tartó négyszemközti találkozó részeként történt meg. A két elnök a G20-as csúcstalálkozó megnyitóján találkoztak egymással, ilyenkor a világ vezetői pezsgővel köszöntik egymást és kötetlen csevegésbe elegyednek. Ez történt most is. A kuli
Váratlan ütemben romlott a brit gazdaság termelőágazatainak teljesítménye az elmúlt hónapokban, és a kilátásokat az ingatlanárak visszaesése is terheli.
Már a csütörtöki nap második felében ismét esésbe váltott a dollár az euróval szemben, ez pénteken is folytatódott, meglepetésre a vártnál jobb munkaerőpiaci adatra is további dolláreladással reagáltak a befektetők. Már kapaszkodik...
Bármikor súlyosbodhat a kelet-ukrajnai helyzet az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) ukrajnai missziójának helyettes vezetője szerint. A szervezet különmegbízottja pedig aggasztónak nevezte, hogy Kijev és az oroszbarát keleti rész gazdaságilag és közigazgatásilag teljesen szétszakadt egymástól.
2017 első félévében a személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításainak (kgfb) átlagdíja 34 500 forint volt, ami 8,5 százalékkal magasabb 2016 hasonló időszakában mért 31 800 forintos szintnél.
Szeged - Prostituáltak külföldre szállításával és futtatásával gazdagott meg egy család Szegeden. A családfő 2011 és 2016 között Ausztriában és Franciaországban épített ki bűnszervezetet, a főügyészség most 30 embert állít bíróság elé.
Pontosan egy hét, és elkezdődik a vizes világbajnokság Budapesten és Balatonfüreden. 17 napon át a két város öt helyszínén csaknem 2500-an fognak versenyezni. Az előkészületekről és a közmédia felkészüléséről Székely Dávid, az M4 Sport vezető szerkesztője beszélt az M1 péntek reggeli műsorában.
A gyengét. Azt a gyenge embert, aki az erő, a folytonos harc kultuszában él. A híres pszichológus a Pride-ot nem említette, de nyilván arra gondolva posztolt pont erről.
Ahogy ígértük, íme a puerto rico-i konyha lefgfinomabb fogása. Ezt a csirkés egytálételt - a Despacito jelentésével ellentében - nagyon gyorsan elkészítheted.
Kovács Béla jobbikos európai parlamenti (EP-) képviselő ezidáig továbbra sem igazolta, miért nem jelent meg a június 23-i idézésekor - erről a Legfőbb Ügyészség szóvivője beszélt újságíróknak egy pénteki háttérbeszélgetésen.
Érthető az állampolgárok azon elvárása, hogy a megújuló források szerepe növekedjen az energiaellátásban, ám több szempontból is megvalósíthatatlan megszabadulni az atom- és a fosszilis energiától a Francia Tudományos Akadémia álláspontja szerint.
“Orbán kimondhatatlan bűne”címmel közölt írást F. William Engdahl, aki már többször is védelmébe vette a magyar kormányfőt az EU és a globalista elittel szemben – olvasható a pestisracok.hu írásában. ”Felháborító, hogy a magyar miniszterelnök ahelyett, hogy behódolna Jean-Claude Junckernek arra törekszik, hogy megvédje a népét.
Alig akad a balatoni fizetős strandok között olyan, amelyik nem emelte idén a főszezonra a belépők árait. A drágulás nem is visszafogott, több helyen 30 százalékos emeléssel is találkoztunk. Akár háromszoros is lehet a különbség a legdrágább és a legolcsóbb strandok között.
A "Belkorn" Biskids Bio almás ízű babakekszből az ajánlott maximális akrilamid érték több mint tízszeresét mutatta ki a belga hatóság. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal az Európai Unió gyorsriasztási rendszerén értesült a bejelentésről, és azonnal megtette a szükséges lépéseket.
Képzeljük el egy pillanatra, hogy a közlekedés megmarad a lovaskocsik szintjén, de a technológia azért mindeközben fejlődik – nem egyszerű feladat, de a Camal legújabb tanulmánya azért segít közelebb hozni ezt a fantáziaképet. A dizájnstúdió egy hibrid járművet alkotott meg, amely azonban nem egy belső égésű, és egy elektromos motorból áll össze: a Viva tulajdonképpen egy lovaskocsi, mely azonban…
Az MTVA csak ilyen kikötéssel hajlandó eladni bárki arcképét. Az Együtt például éppen emiatt nem vehetett hírfotókat a plakátjaira az MTI archívumából.
Bármikor súlyosbodhat a kelet-ukrajnai helyzet az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) ukrajnai missziójának helyettes vezetője szerint, a szervezet különmegbízottja pedig aggasztónak nevezte, hogy Kijev és az oroszbarát keleti rész gazdaságilag és közigazgatásilag teljesen szétszakadt egymástól.
Indítsa a hétvégét a Balaton partjáról a Duna Televízióval: szombaton reggel 7.30-tól vár mindenkit a Balatoni Nyár, sztárokkal, kulturális hírekkel, balatoni friss hangulattal!
„Az utazás első élménye a lehetőségek rejtélyes kitágulása nemcsak arra, amerre valaki utazik, hanem minden irányba, és a hirtelen sokszorosára nőtt világban különös lélekjelenlétre van szükség, hogy az ember biztonságát el ne veszítse” – elmélkedik Hamvas Béla az utazás okozta lélektani folyamatok sajátságairól A babérligetkönyv című esszékötetébe
Olyan kilátás nyílik innen, Norvégia nyugati partjáról, hogy ha a fél karunkat nem is, de nagyon erős összeget fizetnénk, hogy lakhassunk benne. A kilátás mellett pedig a modern, rusztikus és mégis elegáns, rendhagyó terekkel osztott ház önmagában is csodás.
Csúnya pofonba futott bele Donald Trump, miután Andrzej Duda lengyel elnökkel folytatott között sajtótájékoztató során azt mondta, hogy Amerika képes lenne a befolyásolni a Lengyelországnak exportálandó csepfolyósított gáz árát. ...