Lengyelország rövid időn belül hosszabb távú szerződést köthet amerikai cseppfolyós gáz szállítására – jelentette be Andrzej Duda lengyel elnök csütörtökön Varsóban, a Donald Trump amerikai elnökkel folytatott megbeszélést követő közös sajtóértekezleten.
Júniusban óriási mértékű, közel 700 milliárd forintos hiány keletkezett az államháztartásban - jelentette a Nemzetgazdasági Minisztérium. A magas deficit első számú oka az uniós pályázatokat hazai forrásból megelőlegező kifizetések...
A nyomozó is meg volt róla győződve, hogy bűncselekmény történt – állítja Komáromy Gergely, akit bocsánatkérésre „szólított fel” egy Budapesten élő csecsen. Az aktivistával szemben elkövetett kényszerítés gyanújában indított eljárást azonban megszüntette a rendőrség.
Miközben a magyar kormány még egy miniszteri szintű találkozót se tudott eddig kibulizni, Trump Varsóban még a horvát elnökkel is tárgyalt, délutáni beszédében pedig Lengyelországot méltatja majd Európa biztonságának őreként a bevándorlással szemben. Viszont garanciát vállalt Közép- és Kelet-Európa biztonságára.
Sok gyerek mikor elkezd kutyáért, vagy macskáért könyörögni, kap valamilyen rágcsálót, hörcsögöt, degut, vagy tengerimalacot egyfajta alternatívaként. Nincs akkora helyigényük és a gond is kevesebb velük. Kivéve, mikor már húszat tart belőle az ember.
Az eredetileg tervezett összegben adott el kötvényeket csütörtökön az ÁKK, azonban az összetétel furcsa volt, hiszen a hároméves papírok iránt rég nem látott visszafogott kereslet mutatkozott, az ötévesek viszont cserébe jól fogytak....
Új gázszállítási útvonal jöhet létre 2019 végére Magyarország felé – mondta el Moszkvából telefonon nyilatkozva a távirati irodának Szijjártó Péter, miután megállapodást írt alá a Gazprom vezérigazgatójával az ezzel kapcsolatos magyarországi fejlesztésekről.
Talán a múlt század harmincas évei óta először mondhatja magát egy Arsenal-játékos egy aktuális átigazolási időszak legdrágább játékosának. A francia Alexandre Lacazette mindennel együtt 52,6 millió fontért igazol az Olympique Lyontól az „ágyúsokhoz”.
Európa azt várja a Varsóban tartózkodó Donald Trump amerikai elnöktől, hogy egyértelműbben fogalmazzon, mint eddig, hiszen több fontos kérdésben eddig "meglehetősen ellentmondásosan" nyilatkozott - mondta Magyarics Tamás Amerika-szakértő az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.
Az élő szervezetekről adatokat gyűjtő, intelligens szenzorokra épülő rendszereket fejlesztenek a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói egy 810 millió forintos uniós támogatást elnyert projektben - írja az MTI.
Július 1-jétől 30 ezer forintos havi béremelésre van szükség a Tescónál a szakszervezet szerint, hogy ne omoljon össze a bértábla. Ez a jobban kereső 5 ezer embert érinti, és 1,8 milliárd forint pluszkiadást jelentene a cégnek évente. Érdekes, hogy körülbelül 600-an vannak, akik legutóbb nagyobb béremelést kaptak az átlagosnál, ők a működés biztosítása miatt fontosnak tartott dolgozók - mondta…
A belga államügyészség szerint az elmúlt napok sikeres rendőrségi akciói miatt a terroristák sarokba szorítva érezhetik magukat az országban, ami újabb terrorcselekmények elkövetéséhez vezethet, a tavaly márciusban, két helyszínen elkövetett brüsszeli merényletekhez hasonlóan.
Magyarország egyik legfontosabb stratégiai partnere Oroszország, ezért Magyarország továbbra is érdekelt a magyar-orosz mezőgazdasági együttműködés kiszélesítésében, ebben fontos szerepe van az embargó hatálya alá nem tartozó termékek exportjának is - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) csütörtökön az MTI-vel.
Már kétmilliárd forintnyi kárigényt jeleztek a Green Holidays utasai, ami azért is nagy probléma, mert a társaságnak mindössze 500 milliós vagyoni biztosítéka van – írja a Magyar Nemzet.